Capitoliumi tálibok

Csakhogy a republikánusok radikálisai annak a Tea Party (Teadélután) mozgalomnak a támogatásával lepték meg pártjukat, amely – a mindig népszerű – adóellenesség jelszavával valójában a roosevelti New Deal modellt, tehát a reformkapitalizmust buktatná meg, a szociálisan gondoskodó államot, majd száz esztendővel visszatolva az óramutatót. Reaganistábbak ezek Reagannél is, aki „csak” a hatvanas években kiterjesztett állami programokat lehetetlenítette el adócsökkentésével, ám a megjósolható deficit láttán persze belement némi adóemelésbe is. Az induláskor a szélsőjobboldali milliárdosok által nem véletlenül finanszírozott teadélutánosok most ádázul harcolnak nemhogy a felső adókulcsok – nagy deficit esetén – ésszerű módosítása, hanem még az olyan burkolt adóemelés ellen is, mint a leggazdagabbak néhány (különben vérlázító) adójóváírásának eltörlése. Nekik kizárólag a – széles tömegek – állami juttatásainak kurtításai elfogadhatóak.

S ehhez jellegzetesen populista módon (v. ö. vizitdíj) ürügyet teremtettek az államadóssági plafon (évtizedek óta rutinszerű) feljebb emelésének előcibálásával. (Aminek különben semmi köze a deficitcsökkentéshez, hiszen már korábban elfogadott állami kiadások kifizetésének szentesítéséről van szó.) Mit érdekli őket, hogy demokrata és republikánus elnökök eddig több tucatszor (Reagan tizenhétszer) kérték és kapták ehhez a kongresszusi jóváhagyást. A pártjukban is csak a kisebbségi tömböt alkotó radikálisok túszul ejtették a képviselőház republikánus elnökét, a demokrata államfőt, nem mellesleg egész Amerikát, vele pedig a világgazdaságot. Ami fél éve még sikerült Obamának és Boehner republikánus házelnöknek, a kompromisszumos megoldás, azt most rendre meghiú­sítják, pedig a Fehér Ház lakója a saját pártjában is zúgolódást kiváltva tette sorra az engedményeket. Péntek este Boehner csak olyan döntéshez volt képes biztosítani a képviselőház republikánus többséget, amely – capitoliumi szóhasználat szerint – „halva érkezett” a (demokrata többségű) szenátusba. Vasárnapra virradó éjjel a szenátorok próbálják – már kétpárti alapon – menteni a menthetőt, és ha ez sikerült is nekik akkora, mire lapunk megjelent, azt hétfő estig el kellene fogadnia a képviselőháznak.

Ahol az amerikai közírók által gyakran csak táliboknak, sőt terroristáknak nevezett republikánus ultrákat mintha csöppet sem érdekelné, hogy bedönthetik a gazdaságot, ha a romok között remélhetik Obamát is. S vele nem csak az ő ígért reformjait, hanem lehetőleg minél többet az egykori reformokból is. Hogyne, kétpárti támogatással a képviselőházban is biztosítható lenne a jóváhagyás, de vajon azt hogyan élné túl – választási év küszöbén – maga a republikánus párt? Mi nyilván Dugovics Titusszal példálóznánk (egyébként korántsem ő kínálná az egyedüli hasonlóságot), s találgatnánk, hogy keddre ki mindenkit rántanak magukkal. Pedig milyen jót tenne Amerikának és a világnak is, ha csakis ők zuhannának a mélybe.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!