Üzenjük Brüsszelnek: focinemzet vagyunk.
Brüsszelből üzenik: ott is szeretik a focit.
Amikor a belga elnökség vette át a Tanács elnöklését 2010 júliusában, javában ment a világbajnokság, és ez programütközést is jelentett a munkaügyi miniszterek informális értekezletével. A brüsszeli városháza dísztermében nemcsak az étkezéshez terítettek meg, de a szomszédos helyiségben elhelyezték a kivetítőt is. A német–spanyol volt éppen soron, így a desszertnek esélye sem volt.
Persze Brüsszelben nemcsak nézik, játsszák is a focit. Az Európai Bizottság főigazgatóságai között minden májusban megrendezik a Schuman Kupát, ezen időnként a biztosok is labdába rúgnak, bár gólt ritkán, mint a fehér holló. (Történt ilyen 2013-ban, bár ez is kevés volt ahhoz, hogy a foglalkoztatási főigazgatóság továbbjusson a csoportmérkőzésekből.) Ami a biztosok körét illeti, tisztázandó, hogy ki melyik csapat szurkolója. Meglepetések nincsenek: Barroso – Benfica, Almunia – Bilbao, Tajani – Juventus, Öttinger – Stuttgart. De ki az, aki játszik is? Olli Rehn (van, ki e nevet nem ismeri Magyarországon?). Ő hétvégenként is gyakran rúgta a bőrt a parkban munkatársaival.
Szükségszerű volt tehát, hogy miután ketten, szoros együttműködésben indítottuk el 2011-ben az ún. Európai Szemesztert a tagországok gazdaságpolitikájának összehangolására, a focipályán is megmérkőzzön egymással a Rehn- és az Andor-kabinet. Nem szaporítom a szót: győztünk.
Valószínűleg sokan tudhatják, az EU aktívan segíti, hogy egyes ágazatokban munkáltatók és munkavállalók között megállapodások jöjjenek létre. Arról viszont kevesebben értesülhettek, hogy ez a labdarúgásra is kiterjed. Így jött létre 2012-ben a megállapodás, amely – egyebek mellett – rögzítette, hogy a focisták munkaszerződését írásba kell foglalni, a felek kötelességeit, a későbbi viták rendezésének módját is. Az ünnepélyes aláírásra Brüsszelbe érkezett az UEFA vezetőjeként Michel Platini – tekintélyén csorbát ejtettek az utóbbi évek FIFA-botrányai –, a labdarúgás „munkáltatóinak” képviseletében pedig Karl-Heinz Rummenigge is. E két sportoló a mi generációnk számára komoly inspirációt jelentett harminc évvel korábban, különösképpen az 1982-es világbajnokság idején. Platini a fejét fogta, Rummenigge pedig az esemény után azt mondta nekem: „azon a meccsen a franciák jobbak voltak, nekünk szerencsénk volt”.
A focistákról általában nem mint munkaerőről gondolkodunk, de a szabad mozgás uniós elve garantálja számukra, hogy könnyen szerződhetnek egyik-másik országba, és ez az európai foci egészének színvonalára pozitívan hat. A közelgő brit népszavazás ezért is tudja befolyásolni a jövő labdarúgását: ha a britek kilépnek az Európai Unióból, annak következményei lesznek a Premier Ligában. Ott ugyanis a játékosok több mint fele „EU-migráns” (majdnem kétszerese a francia adatnak). A Premier Liga lényegében egyidős az Európai Unióval, üzleti modellje az „egységes piac” lefölözésére épül, ami nyilván nem folytatható, ha a június 23-i népszavazáson a kilépnek a britek. A foci nem halna meg, de egy ismeretlen világba lépnénk be mindannyian, annyi biztos.
ANDOR LÁSZLÓ
A szerző az Európai Unió volt magyar biztosa
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
