Voltaire Pangloss mestere az ifjú Candide-nak a létező világok legjobbikaként mutatta be a köröttük levőt, a mi Anti-Panglossunk rátesz erre, mert nemcsak a lehető legrosszabb világot láttatja, hanem önsorsrontó sikerességgel meg is valósítja a maga és országa számára.
Amikor januárban a párizsi merénylet nyomán Orbán rápattant a menekültválság lovára, akkor az még csupán PR-vesszőparipa volt, amelynek hátán akart kivágtatni a szorongató belpolitika helyzetéből. A farkas immár megérkezett, s hogy ekkora rémként, abban alighanem szerepe van – a hatalomgyarapításon túl minden másban kétbalkezes – kormányzatunk szándékos cselekvésének (pontosabban: nemcselekvésének) is. De abban bizonyosan, hogy hazánk lakóinak többségét sikerült nemcsak megrémiszteni, hanem idegenellenessé is tenni, míg a menekülteket (a csütörtöki New York Times riportja szerint) magyarellenessé. S e hétvégére megittasult kormányfőnk már megint hadat üzent Európának, csakhogy ezúttal sajnos nem a strasbourgi parlamentben szócsatázott, hanem az unió valóságos vezetőivel.
Orbán rossz szokása szerint most is maga sétált bele a másoknak állított csapdába. Év eleji fenekedése, hogy egy szál menekültet sem fogadunk be, vélhetően a szélsőjobb rálicitálását próbálta ellehetetleníteni, ám mára – és az uniós viták botor feltárásával – ő került kutyaszorítóba (miközben az újnyilasok „ultimátumokkal” tovább kergetnék). Józan ésszel jobban járnánk a maximum pár ezres menekültkvóta berlini ajánlatának elfogadásával, mint azzal a látvánnyal, amely a világlapok címoldaláról és a tévéhíradókban taszítja el hazánktól éppen azt a fejlett világot, amelyet kormányfőnk állítólag kérlelhetetlenül védelmezne. S aminek hatására most előkerült az Orbán-kormány minden – olykor már feledésbe is merült – vétke a demokrácia ellenében. Nyugaton most dehogyis világuk hős védelmezőjét látják, hanem olyan harciaskodó vezért, aki vészesen idézi fel az egykoriakat.
S az elképesztő kormányzati kirohanások a fő európai partnerünknek (és sejtésem szerint legalábbis jobboldalon Orbánék fő védelmezőjének) számító németek ellen észbontónak tűnnek. Ha igaz volna is, hogy a menekülteket titkos német biztatásra tartóztattuk fel, amit ki nem zárnék, ezek a meggondolatlan – magát vészhelyzetben érző politikusról árulkodó – kifakadások oda sodorhatják Orbánt (és vele sajnos hazánkat is), ahol már csak a politikai kapituláció és a kizárás közt lehet választani. S ezt csakis magának, elhibázott taktikájának köszönheti: a szélsőjobbot persze nem tudta megnyerni, a nyugati – átlagemberi és politikusi – rokonszenv maradékait is elveszti. A menekültek helyett a szélsőjobb érvelését fogadta be, ami Európában akkor is elfogadhatatlan, ha ott is akadnak jócskán, akik ellenzik a „menekültinváziót”. De amint a jobboldali lengyel EU-elnök értésére adta, a kereszténydemokraták nem oszthatják a nemzeti egoizmussal való kőszívű kérkedést, s a szocdem európai parlamenti elnök tudatta vele, hogy őt és retorikáját tekintik befogadhatatlannak.
Anti-Panglossunk addig „európázik”, amíg tényleg kívül találjuk magunkat, minimum a schengeni övezeten, s netán a nekünk létkérdés anyagi szolidaritáson is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!