Régóta retteg a világ egy koreai (atom)háborútól, de eddig a kiszámíthatatlan phenjani diktátor okán. Januártól a kockázatokat négyzetre emelte, hogy a washingtoni Fehér Ház lakója egy dilettáns. Aki elemi világpolitikai, sőt földrajzi tényekkel sincs tisztában, viszont azokról kioktatni is szinte lehetetlen, mert hosszabb szöveget nem olvas el. S nemcsak racionális megfontolásokra fittyet hányva twitterezik mániákusan, hanem sejthetően a világról is csak távmondatokban gondolkodik.
Márpedig, ha van bonyolult képlet a világpolitikában, a koreai bizonyosan párját ritkítja. Phenjan atomcsapással fenyegeti a szomszédságát, sőt immár – interkontinentális rakétája révén – Amerika nyugati partjait is. Phenjan korlátlan hatalommal bíró (a saját embereit is rendre likvidáló) vezére ebből következően jó okkal véli magát és rezsimjét fenyegetettnek.
Tényleg a 22-es csapdája. Észak-Korea megszállottan fegyverkezik, mert fél, s a szűkebb-tágabb környezete leginkább attól tart, hogy e félelem készteti szörnyű lépésre. Minél erősebb a phenjani bunkermentalitás, annál nagyobb az esélye a számítási hibának. Annak áldozatait pedig milliókra taksálják, mert a világ első nukleáris háborúja szinte elkerülhetetlen a hibásra következő lépéstől. Hatalmas északkoreai ármádia tartja sakkban a húsznál több milliós dél-koreai fővárost, s annyira van Szöultól, mint a Velencei-tó Budapesttől. Ha elindulnak, hagyományos eszközökkel megállíthatatlanok. Ha pedig az amerikaiak mérnének megelőző csapásokat a hegyek mélyére rejtett atomarzenálra, azt csakis nukleáris eszközökkel tehetnék.
Az addig védernyőt biztosító szovjet birodalom szétesése óta a phenjani rezsim a külvilágot túszul ejtő atomfegyverkezéssel véli bebiztosítani magát. A Kim-dinasztia még a nagypapa utolsó évében elkezdte, s a fiú, majd unoka kitartóan folytatta. Clinton elnöknek ugyan még sikerült az apával – gazdasági javakért cserében – a programot pár évre befagyasztatnia, ám az utód, a „gonosz tengelyét” megfenyegető ifjabb Bush elnök csak fokozta a phenjani diktátor paranoiáját.
Sem engedmény, sem – már hathatalmivá tett – nyomás nem ért el semmit, pláne az, ha Washington az alkudozás előfeltételévé próbálja tenni Észak-Korea nukleáris leszerelését. S hiába vonták be Phenjan fő patrónusát, Pekinget a nyomásgyakorlásba, az sem mindenható, kivált ott, ahol nem szeretne (milliós menekülthullámmal járó) rezsimösszeomlást, még kevésbé Amerikával szövetséges egységes Koreát.
Obama sem jutott sehová „stratégiai türelmével”, viszont utána Trump twitteres harciaskodása a helyzetet kritikussá tette. Odacsapásokkal, rezsimdöntéssel fenyegette az unoka diktátort, akiből akár pánikreakciót is kiválthat. 1950-ben Kim nagypapa az amerikai szándékokat félreértve indította el a koreai háborút.
Trumpékon még szövetségeseik sem képesek eligazodni, hogyan tudnának a világtól elzárt Phenjanban?!
Végre a héten Tillerson külügyminiszter jelezte az újbóli alkudozási készséget, s a Trump körüli tábornokok is kiszivárogtatták, hogy komoly nemzetbiztonsági döntések csak jelenlétükben születhetnek. Egy diktátort nem lehet „gyámság” alá vonni, egy dilettánst talán. A Watergate-botrány végnapjaiban Haig tábornok volt a Fehér Ház stábfőnöke, s ő csendben átment a Pentagonba, közölni a vezérkari főnökökkel: ha a sarokba szorult Nixon elnök valamilyen őrült döntést hozna, nem kell végrehajtani. Vajon most, amikor Trumpék orosz kapcsolatainak vizsgálója már a vádesküdtszékhez fordul, Mattis exgenerális Pentagon-főnök mondta ezt a mai mundérosoknak?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
