Valaki elárulhatta Donald Trumpnak, hogy már negyven napja ő az elnök, s ideje volna végre ahhoz illően beszélnie. Utóvégre akként mutatja be az ajtónálló, amikor belép a képviselőház termébe, ahol kongresszusi és kormánytagok az e tisztségnek kijáró ünnepélyességgel először fogadják.
S ott a pódiumon az unió helyzetéről szóló elnöki
üzenetét mégsem lehet Twitteren előadni, a kampánykiszólások
sem helyénvalóak, az odamondogatások
ellenlábasainak, amikkel e bő hónap
során sikerült világnevetség tárgyává tennie ezt
a funkciót. Lelket öntve az amerikai történelem
– közmegegyezés szerinti – legrosszabb elnöke,
az országát polgárháborúba vezérlő James Buchanan
emlékének maroknyi ápolójába: bálványuk
elkerülhet az utolsó helyről…
Trump láthatóan tudatában volt e keddi szereplés
fontosságának: hetek óta készült rá, s fotók
szerint még a Capitoliumra tartó limuzinban is
gyakorolta szónoklatát. S bebizonyította nyugtalan
tanácsadóinak, hogy képes volt elsajátítani az olvasógép
fegyelmezett, nem „kibeszélős” használatát,
amire először Ronald Reagan okította az ámuló
európai
hallgatóságát, de ma már kötelező politikusi
kellék. Márpedig Trump, de még inkább a túszává
ejtett republikánus elit semmire sem vágyott
jobban, mint a kigúnyolt elnököt a népszerű – és
mára széles körben elfogadott – jobboldali elődhöz
hasonlítani. E keddi elnöki szónoklatot fellélegezve
fogadó többség kedvező reagálása pedig elárulta,
mily sokan rettegtek Trump alkalmatlanságának
kiszámíthatatlan következményeitől. De gorombán
jobboldali politikájától persze a többség szintén
tarthat, a szokatlan elnöki szóvirágok azt nem
tették vonzóbbá.
Pedig a többség kedvében járni akaró kitételekből
nem volt hiány, s az eddig kizárólagos közönségeként
kezelt indulatos táborát Trump most nem
„etette”, csupán odakacsintásokkal igyekezett megnyugtatni.
Konkrét tervekben viszont szűkölködött
az üzenet, s feltűnő derűlátása csupán az Amerika
helyzetén szörnyülködő beiktatási beszédhez (meg
az elmúlt hetek trumpiádáihoz) képest volt üdítő
kontraszt, valóban reagani jellegű. Ha eddigi retorikáját
az „én, én, én” jellemezte, most a „mi” nyert
3-1-re… Látva egyre riasztóbb népszerűtlenségét,
muszáj volt hangnemet váltania. A beszéd előtt pár
órával a kényszerdeportálások enyhítését is meglengette,
a konzervatívok által pár éve kisiklatott
kétpárti bevándorlási kompromisszum felújítását,
de a szónoklatban mégsem említette.
Vélhetően az ő pávatáncába sem fér bele hátralépést
bevallani. Viszont önmagában az elnöki elegancia
nem sokat ér, a kormányzás mégiscsak tetteket
követel, s Fehér Házát eddig csak a káosz jellemezte.
S ennek aligha vethet véget szónoki fordulatokkal.
Hiszen már az üzenet ünneplését is elrontotta (baljós
Watergate-emlékeket felidézve) a Washington
Post leleplezése: Trump igazságügy-minisztere a
kampány során kapcsolatban állt az orosz nagykövettel,
s ezt – amúgy eskü alatt tett – kongresszusi
meghallgatásán letagadta. Márpedig Sessions hivatalból
vezette volna az orosz kapcsolatok feltárására
indított vizsgálatot… Ettől most el kellett állnia,
de lemondását is egyre erősebben követelik. Noha
ő és Trump Raszputyinja, Bannon évek óta szoros
szövetségesek az utóbbi által nem is tagadott fehér
fajvédelem érdekében, Amerika színesedésének
késleltetésében. S hát tisztáldozatról még a pávatánc
sem tereli el a figyelmet, „boszorkányüldözést” emlegetni
pedig leginkább Trumpnak nem szabadna.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!