A baloldal pártstruktúrája 1994- re szilárdult meg, és 2010-ig, az MSZP középpárttá süllyedéséig, illetve a liberális szövetség megsemmisüléséig tartott. A szocialisták bázisának összezsugorodásával, az LMP, a DK, majd az Együtt–PM megjelenésével a térfél tartósan többszereplőssé és kiélezetten versengővé vált.

Ugyanakkor az új választási rendszer olyan kényszer, amely stabil és átlátható hatalmi struktúrájú szövetségi rendszer létrehozását, hosszabb távon pedig újbóli egységesülést, vagy legalábbis az egyik szervezet megkérdőjelezhetetlen hegemóniáját követeli meg egy majdan kormányváltást ambicionáló baloldaltól. Sokáig még lehetségesnek, sőt – figyelembe véve az MSZP versenytársaihoz mért szervezeti és infrastrukturális előnyét – a többi forgatókönyvnél valószínűbbnek tűnt, hogy a visszarendeződésre valamilyen formában még van esély.

A kamarillapolitika azonban elszakadt a választói percepcióktól és elvárásoktól. Márpedig a pártok által sokszor csupán eszközként kezelt vagy akár lenézett választó olyan, mint a színházi közönség: jól vagy rosszul, de végül mégiscsak ő dönt sikerről vagy bukásról, és fellebbezésnek nincs helye.

A választó pedig ítéletet mondott: először a „kormányváltó összefogás” kétes konstrukciójáról, majd május 25-én az egyértelműség kedvéért annak vezető erejéről, az MSZP-ről és az azt irányító, immár négy csúfos kudarcot maga mögött tudó Mesterházy Attila sorsáról. Ezzel pedig elutasította a baloldali „restauráció” alternatíváját is.

A MSZP-n belüli küzdelmek politikai környezete talán soha nem volt olyan összetett és kiszámíthatatlan, mint most. A Mesterházy utáni káoszban ma utódként szóba jöhető nevek sokasága kavarog, köztük olyan ifjú titánokkal, mint Kunhalmi Ágnes vagy Tóbiás József, harcedzett veteránokkal, mint Kovács László és Hiller István, vagy az örökké várt, de soha meg nem érkező politikai Godot: Botka László. Ezek a politikusok viszont egy széteső, a 2010-esnél is rosszabb állapotban lévő párt következő választási vereségét megelőző időszakban vehetnék át az irányítást, ami, valljuk be, nem túl vonzó opció. Ám az sem kizárt, hogy egyúttal az utolsó esély is, hiszen megjósolhatatlan, milyen állapotban lesz az MSZP a várható őszi kudarc után.

És mindeközben az MSZP-nek arra is tekintettel kell lennie, hogy a nyár nemcsak róla, hanem a baloldal következő osztozkodásáról is fog szólni. A tét nem csekély, hiszen ha győzelemre nem is, területszerzésre, mindenekelőtt fővárosi előretörésre, akár a főpolgármesteri pozíció megszerzésére van életszerű esély. A 2010-es ellenzéki egyeztetéseken az MSZP joggal érvelt amellett, hogy a majdani összefogás belső erőviszonyainak alakításában nem létezik más mérce, mint a résztvevő pártok választói támogatása. Ugyanez az érv most a szocialisták ellen fordítható, ami várhatóan további végzetes pozícióvesztést fog eredményezni. Elhamarkodott dolog lenne már most megrendelni az MSZP temetési koszorúit. Két, korábban kisebb riválisának azonban komoly esélye van arra, hogy közösen végleg földre küldje a „nagy öreget”, és akár nélküle folytathassa a baloldal vezetéséért vívott baloldali polgárháborút.

Ami a pártverseny újbóli kiegyensúlyozódását, a demokratikus parlamenti váltógazdálkodás helyreállását illeti: fontos látni, hogy az erőviszonyok esetleges stabilizálódása előfeltétel, de nem jár együtt feltétlenül egy váltópárti pozíció létrejöttével. A fő kérdés, hogy a megmaradt baloldali szavazótábort ki tudja felsorakoztatni maga mögött, integrálva vagy kivéreztetve jelenlegi politikai riválisait.

Ez a szavazói blokk azonban ma együtt is csak a kisebbség, míg a kormányváltás valamennyire is reális perspektívájához továbbra is sok százezernyi olyan szavazó bevonására van szükség, akit, bár elégedetlen a Fidesszel, ma áthidalhatatlan szakadék választ el a létező baloldali kínálat bármely esélyes formációjától. Az ő megszólításukhoz és a Fidesz tartósan intézményesített versenyelőnyének ellensúlyozásához hosszú távú építkezésre és régóta hiányzó stratégiai és ideológiai innovációra van szükség. Az pedig legalábbis nyitott kérdés, hogy a ma látható aspiránsok közül erre bárki esélyes lehet-e.
A szerző a Magyar Progresszív Intézet elemzője

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!