Jó, belátom, tévedtünk, igazságtalanul bántunk eddig Orbán Viktorral. Úgy hittük, hogy ebben az ostobaságig központosított kormányzati rendszerben mindenért, és annak ellenkezőjéért is ő, csakis ő a felelős. Hogy a fontos, országos jelentőségű döntések mindig legfelül születnek, legfeljebb ha néhány oligarcha és Habony Árpád érvényesítheti még a maga számokkal leírható szempontjait. De a héten rádöbbentem, hogy létezik egy eddig általam nem ismert szervezet és egy teljesen ismeretlen személy, aki hatással, befolyással rendelkezik például az oktatás és az egészségügy, úgy is mint össztársadalmi ügyekkel kapcsolatos döntésekre. Mert hát mi más lehet a dolga a Miniszterelnökség Össztársadalmi Ügyek Főosztályának?

A már elnevezésében is tiszteletet parancsoló szervezeti egység létezéséről a 444.hu minapi cikkéből értesültem, a portál ugyanis felületét nem kímélve közzétette a minisztériumok szervezeti ábráit. Ezeket eddig is megtekinthette a nagyérdemű, ha keresgélt kicsit a kormany.hu oldalon, de hát mi keresnivalónk lenne ott, ugyebár. Pedig érdemes nézegetni a posztmodern konstruktivizmus jegyeit magukon viselő ábrákat, talán leginkább még egy Burda-szabásmintára hasonlítanak, ha valaki megpróbálná megvarrni, egy kényszerzubbony biztos kijönne belőle. Kiderül például, hogy a kormányban összesen 572 féle főosztály működik, ebből 220 a Miniszterelnökség keretein belül. Össz-, visz-, rész- és altársadalmi ügyek sorjáznak az elnevezésekben, Örkény István megnyalná mind a tíz ujját, olyanok. A félszáznál több főosztályt 100 darab helyettes államtitkár és 60 darab államtitkár felügyeli, és ezek a számok annak fényében különösen érdekesek, hogy Lázár János a minap megerősítette: 150 ezer embert is kirúghatnak az állami szférából. Valamiért azt sejtem, hogy nem az államtitkárokkal, de még csak nem is a főosztályvezetőkkel fogják kezdeni. Pedig ha valaki már látott szervezetet, bármilyet, nopláne, ha államapparátust közelről, és ennek a tapasztalatnak a birtokában rátekint ezekre a minisztériumi szervezeti ábrákra, akkor valamivel közelebb juthat Magyarország bajainak megértéséhez. Az tudniillik teljesen kizárt, hogy ez a kormány ebben a szervezeti rendben bármiféle hasznos munkát el tudjon végezni.

Az a kisebbik baj, hogy a Miniszterelnökségnek egy apparátusi értekezlethez ki kell bérelnie a sportarénát. Abban viszont csak reménykedni lehet, hogy ennek az 572 főosztálynak legalább a fele nem csinál az égegyadta világon semmit a fizetéséért. Mert ha netán dolgoznának is valamicskét, akkor itt igen nagy a baj. Az ugyanis Gogol Köpönyege óta tudvalevő, hogy az apparátusi lét leglényege a papírgyártás, magunk és szervezetünk nélkülözhetetlenségének mindennapi bizonyítása. De ha 572 főosztály gyártja az előterjesztéseket – abból csak az lehet, amit mostanság épp a tanárok és az orvosok tesznek szóvá egyre hangosabban: zűrzavar és fejetlenség minden szinten. A szervezeti ábrákat elnézegetve teljes képtelenségnek tűnik, hogy ezen a labirintuson keresztül tudja magát törni bármiféle épeszű, szakmailag megalapozott gondolat, arra pedig végképp tökéletesen alkalmatlannak látszanak ezek a minisztériumok, hogy a kívülről, netán az érintettektől érkező véleményt képesek legyenek befogadni. Mindez az egyik, de persze nem az egyetlen magyarázata annak, miért nem ütközik soha semmilyen szakmai ellenállásba az eszement politikai döntések sora.

A kormány működésének alaposabb megértéséhez érdemes ide citálni még egy hírt a hétről: Matolcsy György saját testőrséget alapított a jegybankban. A bejelentés persze Matolcsyról magáról nem sok újat árul el nekünk, ő a bíróságtól tudta meg azt is, hogy az általa épületvásárlásra, műkincsekre és unortodox egyetemre elszórt sok tízmilliárd nem a saját zsebpénze, hanem közpénz, amivel mégiscsak el kellene számolnia valahogy. Hanem ez a testőrösdi a kormányzati felvilág lelki állapotáról tudósít. Hírlik ugyanis, hogy Matolcsynak azért kell saját testőr, mert nem bízik Pintérben, az a mániája, hogy őt lehallgatják. Pintér viszont köztudomásúlag ki nem állhatja a TEK-es Hajdú tábornokot, mert az Orbánhoz van bekötve. Áder államfő is azért zavarta el maga mellől a TEK-es testőröket, mert Orbán jobban tudta, merre jár-kel, kivel találkozgat, mint saját felesége. Önálló őrséget hozott létre Kövér házelnök is, biztos, ami biztos, és még Szijjártó külügyminiszter is a tárcájához vezényeltetett néhány biztonsági embert. És akkor a kormányon belül dúló Rogán–Lázár párharcról és a G nap egyéves évfordulóját már veszprémi rezidenciáján ünneplő Simicska Lajos utóvédharcairól most nem is szólunk hosszabban, csak rögzítjük tárgyilagosan, hogy a teljességgel szétaprózott és totálisan átláthatatlan rendszerben működő államapparátust paranoiásan bizalmatlan, egymás fúrásában kiteljesedő vezetők irányítják, ha nem is biztos, de legalább ökölbe szorított kézzel.

Nálunk ezt hívják kormányzásnak, így aztán Orbán Viktorral egész egyszerűen nem lehet igazságtalanul bánni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!