A bírósági tárgyaláson Tarsoly Csaba, a Quaestor cégek tulajdonosa hasonlította magát a kitűnő versenylóhoz. „Amikor a versenyló megsérül, nem árusítjuk ki a hentesnek, hanem előbb ráköltünk a gyógyulására. Overdose mögé is beállt a MOL és az OTP” – mondta. Tarsoly szemrehányása igaztalan. Őt sem „árusították ki azonnal a hentesnek”. Nagyon sokáig és nagyon sokan álltak be mögé, hogy véletlenül se lepleződjön le. Tarsoly cégbirodalmának működése leginkább egy piramisjátékra hasonlított, ami fölött 2015 márciusáig mindenki – beleértve a felügyeletre köteles MNB-t is – szemet hunyt. Mi több, a végső lebukás pillanatában is heteket kapott, hogy a nyomokat és a maradék vagyont eltüntesse. És csak mindezek után jött a „hentes”.
Mert az mégsem történhetett meg, hogy a Quaestorhoz kötődő politikai szálak felfejtődjenek. A Quaestor 2015. március 9-i álöncsődje után olyan kormányzati magyarázatokat hallhattunk, hogy egészen belekábultunk. A hamis öncsőd napján a „szerencsések” mintegy 6 milliárd forintot vettek ki a Quaestorból, ebből 3,8 milliárd forintot a külügyhöz tartozó kereskedőház. Valahogy nehéz volt elhinni, hogy a külügy csak a pénzpiaci folyamatok tüzetes megfigyelése alapján hozott ilyen döntést. Akkor meg végképp megzavarodtunk, amikor Orbán Viktor másnap azt közölte, hogy kormányülésen ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégekből a pénzüket. Kár, hogy a szóvivők által említett időpontban nem volt kormányülés.
Amikor már tarthatatlanná vált „Overdose” gyógyítgatása, eljött a letartóztatás kényszerű pillanata. Innen kezdve az ügyészség vitte a prímet. Készített egy 1548 oldalas vádiratot, ami mellé áttekinthetetlen mennyiségű és minőségű elektronikus adatot csatolt. Majd – némi nyilvános duzzogás után – „teljesítette” a bíróság felhívását: a vádiratot 2500 oldalra hizlalta, a bizonyítási anyag sem lett több 2,5 millió oldalnál. Megkockáztatom, aki csak ilyen terjedelemben tud vádiratot írni, az vagy nem érti, vagy nem akarja érteni egy ügy lényegét. De főként azt akarja, hogy más se értse. Ez akkor is igaz, ha a 11 vádlottal szemben 5 vádpontban 5458 rendbeli csalás és sikkasztás a vád, amiből 753 rendbeli terheli Tarsoly Csabát.
Van itt azonban más baj is. A vád jórészt a Quaestor treasury igazgatójának, Kámory Ferencnek a vallomására alapoz. Ő a „koronatanú”. Az a Kámory, aki ugyan tiltakozott a különböző elfuserált ügyletek miatt, többször felmondással is fenyegetőzött, ám végig maradt, és aki nélkül a csalásokat el sem lehetett volna követni. Ha majd sor kerül a bírósági kihallgatására, az első, amit közölni kell vele, az, hogy nem köteles önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolni, sőt, a választ is megtagadhatja az erre irányuló kérdésekre. Márpedig így aligha tud vallomást tenni. Vajon erre nem gondolt az ügyészség, amikor vádlott helyett tanút kreált belőle? Ezt azért nehezen tudom elképzelni.
Tarsoly kihallgatásakor nem kevés szó esett az úgynevezett „fegyveregyenlőségről”. Vagyis arról, hogy ugyanazok a jogok és lehetőségek illetik meg a vádlottat és védőjét, mint az ügyészt. Ha megnézik a tárgyalásról készült fotókat, láthatják, amint a vádlottak ölükben kis kockás füzeteikkel ülnek a padon és próbálnak jegyzetelni. A 4 terabájtnyi digitális anyagot nyilván fejből kell tudniuk. Eszembe jutott egy németországi tárgyalás, amelyen részt vehettem. Az Auschwitzban szolgált volt SS-tiszt egy asztalnál ült, előtte iratok és egy laptop, mellette két védője. Így is lehet. Ne értsenek félre. Nem Tarsoly oldalán állok. Inkább attól tartok – például a Kulcsár-ügy tanulságán okulva – hogy az idősebb generáció már meg sem éri a Quaestor-ügy végét. Nekik marad Overdose emléke.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
