VASÁRNAPI HÍREK – A KÜLÖNVÉLEMÉNY - Kertész Anna vezércikke.
Élete első szülők nélküli koncertjére ment két hete a lányom. Összeszorult a torkom, amikor megláttam az autóból, ahogy a kijáratnál vár rám – olyan kicsinek tűnt az út szélén izgatottan toporogva, boldogságában olyan sebezhetőnek. Hazáig csacsogott, hálás volt (az életnek, az életért) pici időre még inkább gyerek, mint kamasz. Ez az éjjel örökre kitörölhetetlen élménnyé vált számunkra – egy pár nappal későbbi éjjel miatt. Soha nem fogok már csak kicsit aggódni, amikor elmegy egy koncertre.
És ő sem fog tudni olyan könnyű szívvel elindulni – ha nem hagyom. Ha megteszem, amit akarnak: elfelejtem és a gyerekeimmel is elfelejtetem, milyen félelem nélkül élni. Ha elfogadom, hogy új világ kezdődött. Új világ, amiben a védekezés legfőbb eszköze az el- és bezárkózás.
Ha úgy gondolom megmenteni az életét, hogy közben elveszem annak teljességét.
Egy hete a brüsszeli városháza tere esténként szivárványszínekben pompázott. Ahogy a kirakatok és a vendéglátóhelyek egy jelentős része is. De szivárványos zászló lengett a kormányzati épületeken és az irodaházakon is. Ünnepelt a város. Csodálkozva járt az utcákon a magyar turista, aki hasonló lobogót otthon csak melegek jogait védő egyesületek belvárosi irodáinak ablakában lát, és aki számára a Pride szó kordonokkal megfékezett gyűlöletet, pár kikövetelt órát, dacos kiállást, politikai állásfoglalást jelent. Ott meg bő héten át tartó összekacsintást: az élet színes, az élet szép.
A felszabadító látványba időről időre besétáltak az ujjukat a géppisztolyuk ravaszán tartó katonák. Pár hónapja ők, a belgák gyászoltak és ocsúdtak, ez nekik már a túlélés, a folytatás, az élet így megy tovább. Ugyanaz biztos nem lesz, nem kell és nem lehet, de alapvető értékeiket nem változtatták meg.
A mi vezetőink, akiknek soha hasonlóval nem kellett megküzdeniük (siratni sajátjaikat, erőt önteni a rábízottakba), megmondják, hogy kéne folytatni: a gyászt gyűlöletté formálni, a gyűlöletet erővé, amivel távol lehet tartani mindenkit, aki nem keresztény, fehér, heteroszexuális és kormánypárti.
„Egy olyan Európában akarunk élni, ahol a játszótér gyerekzsivajtól hangos, nem pedig a szirénázó mentőautóktól” – mondta a miniszterelnök a II. Budapesti Demográfiai Fórumon, és ebben nincs köztünk véleménykülönbség.
De az én Európámban azon a játszótéren mindenféle gyerek és szülő ott lehet, nem csak a kiválasztottak. Azt a játszóteret nem a gyűlölet és kerítés teszi biztonságossá, hanem a benne lévők esélyeinek kiegyenlítése. Orbán Viktor játszótereiről fogynak a gyerekek (lásd cikkünket a május 27-i VH 14. oldalán, "Csak a függők maradnak" címmel), és pont azokra a helyekre születnek, amelyekre most diadalmasan mutogat: a nyitottság veszélyes szabad tereire.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!