Amíg élt, William Safire egykori elnöki beszédíró és a liberális New York Times konzervatív publicistája minden újévkor amolyan politikai totóval lepte meg olvasóit: egy tucat kérdésre lehetett az a, b, c és d válasz közül tippelni, melyik valósul meg az év során? A cikk végén elárulta a saját tippjeit is, hogy esztendő múltán ironikusan elismerje túlnyomóan téves jövendöléseit.

 
Avar János

De ahogyan ez őt sem tántorította el, bennünk is él a leküzdhetetlen vágy kitalálni, mire számíthatunk. Kivált csábít erre, ha egy sor kulcsországban reális esély látszik őrségváltásra, miáltal jövő ilyentájt akár csupa új emberrel leszünk és ekként bizonyosan nem ugyanitt.

Hiszen 2012-ben új elnököt választanak az amerikaiak, a franciák, az oroszok is, a kínaiak pedig új pártvezért, akiből aztán majd államfő is lesz 2013 tavaszán. De még a németeknél is előfordulhat előrehozott választás. Hogy aztán „minden” megváltozna az éppúgy túlzás, mint a francia mondás másik fele, miszerint éppen ezért marad minden a régiben. Még ahol Safire-ral együtt holtbiztos lenne a tippünk, Moszkvában és Pekingben sem kizárt a – persze semmiképpen sem drámai – változás, noha a kínai vezérutód már ki van jelölve, miként az orosz régi-új elnök is kijelölte önön magát. Ha viszont a franciáknál bejönne a baloldal, és az amerikaiaknál a jobb, az bizony komoly fordulat lenne. S noha ennek ma jó esélye látszik, Sarkozy és Obama pedig egyaránt verhetőnek, nem árt az óvatosság a tippelésben. A biztos baloldali elnökjelöltnek tűnő Strauss-Kahn belebotlása egy szobalányba (miként hajdan Clinton Monicába) szempillantás alatt átírta azt a jövőt. S hát az Elysée-palota, mondjuk így, rámenőssége (avagy kíméletlensége) még tartogathat meglepetéseket, aminthogy módszereinek esetleges lelepleződése is. Az amerikai republikánusoknál meg javában járatják le egymást, tálcán kínálva a kampány muníciót a Fehér Háznak, ahol a professzor-elnök mintha megunta volna a pofozógép szerepét, s ő készül (persze populizmustól sem ódzkodó) pofonokat osztogatni.

A minket természetesen leginkább foglalkoztató saját jövőnk viszont napról napra borúsabbnak tűnik. A héten például a világgazdaság korifeusainak egyik napi kötelező olvasmánya, a Financial Times baljósan állapította meg, hogy hazánk tényleg távolodik a görög példától, ám sajna az ott született demokráciától. Olyan világban, ahol a tőke egyre aggályosabb lesi a kockázatokat, semmi sem veszélyesebb egy külföldi befektetőkre, államkötvényvásárlókra ráutalt kis ország számára, mint a kirekesztődés a demokráciák táborából. Aminek baljós előjele a megbélyegzés. Ha valahol nyílt antiszemitáknak adnak színházat, ellenzéki rádiót némítanak el (egyelőre csak fokozatosan), és – kihallhatjuk a kijevi per nyugati visszhangjából – koncepciót sejtetve, keltve gyanúsítanak meg egy exkormányfőt, ott bizony maga a regnáló miniszterelnök és rezsimje válik világpolitikai gyanúsítottá. Akit, amint a pénteki Washington Postból megtudtuk, a demokratikus országok közt párját ritkítva a State Department intőjével (rovójával?) hajkurász hetek óta budapesti nagykövetük, s akinek stílusát a cikk nyilván e külügyi körök által tájékoztatott szerzője megsemmisítő módon csak úgy említi, hogy „Lukasenko lite” (light). 1997-ben az amerikai diplomácia akkori vezetője, Albright asszony Meciar Szlovákiában fedezte fel a „fekete lyukat” Európa közepén. Mit mondjak, jól nézünk ki, ha jövőre minket is elnyel egy fekete lyuk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!