Kirúgásgyűjtő

Jó félórája ült már a söre mellett szótlanul, nem ismerkedett senkivel, a pincéreket, a pultost figyelte jobbadán. De ahogy ketten maradtunk, csak felém is odapislogott. Végül egymásra biccentettünk, és megemeltük a poharat. No, gondoltam, ismerkedem kicsit, az időmbe végül is belefér.

– Ki vagy? – kérdeztem.
– Karesz – mondta ő. – És te?
– Én meg Jenő.
– Hát akkor, szevasz, Jenő
– Szevasz, Karesz.

Erre hallgattunk egy sort. Aztán egyszerűsítettem:

– És ha szabad megérdeklődnöm, mivel foglalkozol?
– Szabad.
– Mivel foglalkozol?
– Én, kérlek szépen, kirúgásgyűjtéssel.
– Pardon, mivel?
– Kirúgásgyűjtéssel. Hivatásos kirú­gás­gyűjtő vagyok. Kirúgásokat gyűjtök már hosszú évek óta.
– És… ez jól fizet?
– Azt nem mondanám. De nem is azért csinálom. Ez a szenvedélyem, kérlek szépen. Más bélyeget gyűjt, pénzt, nőt, autót, gyufaskatulyát. Én kirúgást gyűjtök. Gyűjtöm a különböző kirúgásfajtákat, kirúgás­módo­zatokat, kirúgásstílusokat, kirúgásárnyalatokat, kirúgásfinomságokat, kirúgáskülön­le­ges­sé­ge­ket, kirúgáscsemegéket. Elég szép már a kollekcióm.– –Mesélj egy kicsit!

Újdonsült cimborám láthatóan fölélénkült. Mint, amikor egy kuka, mogorva, összeomlott informatikus elé odalökünk egy masinát.

– Na, kérlek. Hát hol is kezdjem.

Először is vannak a kirúgásnak előjelei. Mik ezek az előjelek? Például, ha bizonyos szavakat egyszer csak kezdesz gyakrabban hallani, mint annak előtte. Ilyen bűvös, baljóslatú szavak: Átvilágítás. Racionalizálás. Karcsúsítás.

Ne nyugodj meg akkor se, ha azt hallod, hogy a küszöbön álló változásoknak az égvilágon semmi köze nincsen a politikához, kizárólag racionális, gazdasági, szakmai szempontok játszanak szerepet majd mindabban, ami történni fog.

Ha beszélnek veled, ha azzal is beszélnek, aki veled beszél, és általában, ha megszokottnál gyakrabban esnek beszélések.

Nos, akkor pár héten belül ki leszel rúgva.

Fontos különbségek fakadnak abból, hogy állami intézményről, vagy magáncégről van szó. Hogy közalkalmazott-e a kirúgott, avagy egyszerű proli. Ez utóbbi esetben, különösen a multiknál a helyzet egyszerű: itt az ember nem ember. Bármikor kirúgható, nem kell mondani semmit, nem kell indokolni, nem kell szembe nézni, nem kell semmit csinálni, rúgni kell ki, és kész. Itt a kirúgott nem ember.

Az állami világban, a minisztériumoktól kezdve az állami iskolákon át az utolsó jegyzői hivatalig csakis a politikai hovatartozás számít. Nem érdekes, hogyan végzed a munkád, nem számít, hogy értesz-e ahhoz, amit csinálsz, nem számít, hogyan dolgozol, hogy korrupt vagy-e vagy sem, hogy vannak-e eredményeid. Csak az számít, hova tartozol. Jön az új rezsim, és mindenki repül. Ez a párthuss. Ez végül nem is lenne baj, mert ez legalább egyszerű, könnyen áttekinthető viszonyokat jelent. Egy a bökkenő: lehetetlenné teszi a normális munkamenetet. Nem is működik már semmi se. Sem az iskola, sem a hivatal, sem a bíróság, sem az ügyészség, semmi, az államnak annyi, kész van, beszart.

Viszont itt a kirúgás nem igazi kirúgás, mert a kirúgott tudja, hogy ő nem tehet semmiről, az ő sorsa eleve elrendelt, adott, onnantól, hogy bárminémű halovány politikai kötődés, szimpátia, meggyőződés, szenv róla tudott, vagy akár csak sejtett lett.

Ezért nem is igen érdekli az egész. Az igazi kirúgás, az vérre megy.

Mi a lényege, ugye a kirúgásnak? Három alapvető ismérve van. Az egyik, hogy történik veled. Hogy mások csinálják. Te csak elszenveded. Hogy nem te döntesz. A másik, hogy szar. Hogy bajba jutsz. Hogy elveszted a munkádat, a pénzedet, a biztonságodat, vagyis többé-kevésbé mindenedet. A kirúgás harmadik fontos ismérve, hogy ordasít. A kirúgás kegyetlen, vérszomjas, kéjjel ölő állattá teszi az embert.

Amikor az egyik marad, és csak a másik lesz kirúgva, az az igazi. Akkor az állat jön elő majd mindenkiből. A gyáva, a meghunyászkodó, kegyetlen állat. Az az igazi.

Újdonsült barátom nyerítve nevetett, úgy, hogy a hátamon végigfutkozott a hideg. De egyben megéreztem azt is, hogy most valóban egy igazi, a lélek mélyében gyökeredző gyűjtőszenvedélybe sikerült botlanom.

– Én fölismerem a kirúgottat messziről. Mások az arcvonásai, más a járása, a testtartása. Tartja magát, és ez érződik. És én egyre több ilyen embert látok az utcán. A buszon, a kocsmában, a boltban, a téren, mindenütt. Magyarország a kirúgottak országa lett. Megfélelmített, rettegő, szűkölő emberek milliói tébolyognak itt föl s alá, félelmet esznek és félelmet isznak, félelmet lélegzenek és félelmet ürítenek, félelemből barátkoznak, félelemből gyűlölnek, félelemből szeretnek, félelemből nevelik gyermekeiket, félelem fogja össze családjukat, félelem tölti ki egész életüket, az egész életük egy hatalmas félelem.

Karesz barátom ekkor elhallgatott egy kicsit, láttam, fárad, de azért még kérdeztem tőle egyet.

– Ha nem sértelek meg, mi szél fújt ide?
– Kérlek szépen, azt hallottam, hogy itt szinte az összes régi, jól bejáratott dolgozót szélnek eresztették, gondoltam, szétnézek egy kicsit, tényleg, nem tudsz valamit esetleg…
– Dehogynem. Itt nem történt semmi cifrázás, nem volt semmi rávezetés, lebegtetés, sokkolás, testvérontás, tizedelés; egyszerűen egyik napról a másikra sallangmentesen kirúgták a népeket és kész.
– Ja, hát az is jó. Kirúgás, à la natur.

Kicsit hallgattunk megint. Aztán még eszembe jutott valami.

– Egyébként én nem félek.
– Én sem – mondta ő.
– Senkitől és semmitől már.
– Én is így vagyok ezzel.
– Na jó, hát akkor menjünk. Örülök, hogy találkoztunk.
– Menjünk! – Rám nézett: – Meghívsz, vagy… Van itt fölírás?
– Hagyd csak! – legyintettem, és odafordultam a pultoshoz:
– Jóska, légy szíves… vagyis, bocs, te már nem a Jóska vagy, izé, légy szíves írd a többihez, a hét végén behozom, köszi.

(A szerző Ököllel a zongorát című könyvében közölt írásának rövidített, aktualizált változata.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!