Miközben Schmitt Pál elnök a Sándor-palota homályos zugában elmorzsolt egy könnycseppet doktori disszertációja sokszorosításának huszadik évfordulóján, a hatalom vezérlő publicistája kiadta a jelszót: „Ki az utcára, barátaim!” Ám Kósa Lajos fázik. Kabátját összehúzva azt dörmögi, ilyen téli hidegben nehéz mozgósítani. Mármint azokat a „százezres tömegeket”, amelyek megmutathatnák, hogy a kétharmad még mindig Orbán Viktor mögött áll.

 
Németh András Péter felvétele

Persze, nem a hideg a legnagyobb gond: Philip legyen a talpán, aki a 16 százalékos támogatottságot milliós tömegnek, az ország sorsával elégedett 16 százalékot meg társadalmi kétharmadnak tudja láttatni akár nyílt utcán. Ezért aztán a jövő hétvégén nem is lesz fázós nagygyűlés – az erődemonstrá­ciót március idusára szervezik –, lesz helyette Békemenet, szusszanás a „szabadságharcban”, amikor a vezénylő holdudvar kérésére a hívek legszebb ruhájukat öltik fel, s mécsessel meg magyar zászlóval békében, egyetértésben, a demokrácia keretei között hitet tesznek a másokat tisztelő szabad élet mellett. Aminek fideszes mutációjából mind kevesebben kérnek. Beszédről egyelőre nincs szó. De: mit is tudna mondani a kormányfő töretlen hívőinek? Esetleg idézheti a hétről az amerikai The Washington Postot, amely szerint Magyarország a fizetésképtelenség felé sodródik. Hogy a jobboldali, nacionalista kabinet támadást indított a kormányzás demokratikus rendszere ellen. Hogy Orbán kormánya „inkább Oroszország, vagy Fehéroroszország autoriter rendszerére, mintsem egy uniós társállam demokráciájára emlékeztet”. Ha a kormányfő ezt mondaná, igazat mondana, s meglehet egy pillanat alatt bivallyá erősödne a forint, de a mécsesekkel álldogálók helyben a világ végére zavarnák, s Vona Gáborig futnának.

Esetleg mondhatja, hogy itt állunk ugyan a szakadék szélén, de nem értjük. Nem értjük, hiszen gazdasági mutatóinkat körbe kellene rajongania a világnak. Ehhez képest megy tönkre a forint, egekben az üzemanyagárak, üresek az utcák, a BKV meg mozdulni sem tud holnapután. Mondhatja, hogy lassan az egész világ bennünket támadó műveletlen bunkó, semmit sem tudó seggfej és fizetett ügynök. Ha ezt mondja, az ország öt perc alatt valóban összeomlik.

Ezért mindenki jobban jár, ha Kósa Lajos szótlanul didereg.

Mi pedig e didergést kihasználva, jól tesszük, ha körülnézünk. Mert miközben már a BBC is látja, a legnagyobb aggodalomra az ad okot, hogy „az ország újra egységes kezd lenni az egész politikai osztály láttán érzett kétségbeesésében” (lásd a politikai pártoktól elforduló 57 százalékot), aközben a magyar demokratikus ellenzék tábora nem képes növekedni. A tárgyalóasztal tányérjából az LMP finnyásan kiturkálná az MSZP-t és a DK-s Gyurcsány Ferencet is, abban a naivitásban, hogy a választójogi törvény ellenére 2014-ben egyedül is képes lehet a győzelemre. Már ha a pártokat negligáló utcai tömeg addig el nem zavarja a kormányt.

A hatalom fázik, a demokratikus ellenzék téblábol, a Jobbik meg kivár. Nem is kell mást csinálnia, csak ugyanazt, amit a Fidesz tett még ellenzékben. Kritizál mindent és mindenkit, mindenkinek még több pénzt követel és a közmédiában sajnálkozik a lakosság sanyarú sorsán. Főképp pedig kifizetetlen számlákkal faképnél hagyná Euró­pát a magyar ugar délibábjáért. Az utcán ordítja világgá, amit a Fidesz csak sutyorog, de amiért mindent megtesz: mind távolabb sodorja az országot az uniótól, a csőd felé.

Elolvadt a politikai centrum. A Fidesz csak addig volt populistán konzervatív, amíg hatalomra nem került. A parlamenti kétharmad nagyképűségével markánsan jobboldali lett, a Jobbikkal fenyeget, de már csak a Ház elnöki pulpitusáról szólja le néhanap szellemi ikertestvérét, amely szilárdan tartja magát, táborában tudva azokat, akik elhitték Orbán Nyugat-ellenes, a „végre újra hiszünk magunkban” ócska retorikáját, de akik szerint a parlamentarizmust lebontó kormánypárt nem elég radikális.

A hét keserű vicceként Csepel fideszes polgármestere ókeresztény imát (sokak szerint egy Wass Albert versezetet) mondatott Orbán Viktorért: „Az Úr legyen előtted, hogy igaz útra vezessen Téged”.

Vannak kétségeink, hogy képes lesz-e erre. Ámbár, az Úr kegyelmére lassan mindahányan rászorulunk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!