Veszélyes játékba kezdett a Fidesz a pünkösdi hétvégén: több évtizedes – ímmel-ámmal végrehajtott, alaposan végig sem gondolt – megbékélési program mehet tönkre. A Kövér Lászlóval (házelnök), kommunikációs vezetővel (Lukács Csaba), országgyűlési megbízottal (Fráter Olivér) terhelt, kormányzati akarattal támogatott Nyirő József-„újratemetési különítmény” olyan zsákutcába viheti az erdélyi magyarokat és Magyarországot, amelyből több mint hat évtizeden keresztül küzdötték ki magukat.

 
Tettamanti Béla rajza

Magyarországon a Horthy- (és Szálasi-) éra rehabilitációja olyan közéleti-politikai vitákat eredményezhet, amelyekben a résztvevők maguk választják meg a pozícióikat. Demokratikus körülmények között lehet (még) vitázni. Jó-e a vita? Nem jó.

Lenne sokkal fontosabb dolga is az országnak, mint erre összpontosítani, de a konfliktusok, az indulatok évtizedek óta ugyanazok. A kibeszélés nem történt meg, vagy ha megtörtént, nem jól történt meg. Magyarországnak magával van elszámolnivalója.

Magyarországon kívül azonban az ember – például, ha egy kisebbségi közösségben él – készen kapja a maga pozícióját. A kollektív bűnösségen túl osztoznia lehet és kell a kollektív gyanúban, szembe kell néznie a kollektív távolságtartással. És – nagyon szerencsés nemzetközösségek tagjaként – azt is ismerheti, hogy mi az a kollektív bizalom. Magyarországon a neo­horthyz­mus most választás kérdése: a Fideszre, vagy a Fidesz valódi ellenzékére leadott szavazatoktól függ, hogy visszalép-e az ország a saját múltjába, vagy sem. Magyarországon kívül vá­­lasz­tani nincs mód, csak viselni az itt eldöntöttek következményeit.

Romániában például a „horthysta” nem azt jelenti, amit ma Magyarországon. Magyarországon azt jelenti: Fidesz- vagy Orbán-párti, és hogy majd tessék másra szavazni, ellenállni, ha mindez nem tetszik. Romániában viszont a jelentése: románellenes, revizionista, irredenta, áruló, gyilkos, tolvaj és ellenség. Ezt mind így, együtt. A „horthysta” jelző hosszú évtizedeken elrettentő példaként szerepelt a tankönyvekben, nagyon gyakran a „ma­­gyar” szinonimájaként. Keservesen hosszú évek, kemény munka kellett ahhoz, hogy árnyalttá váljon a kép. Hogy érthetővé váljon, nem mind „horthysta”, aki magyar.

Most, a Nyirő-újratemetés körüli botránnyal, visszakanyarodunk az időben, legalább húsz évet, ha nem negyvenet. Ha nagyon pechünk van, akkor hetvenet. Oda juthatunk, ahonnan a legrettenetesebb konfliktusok eredtek.

Mindaddig, amíg nem kezdődött meg a vita a Nyirő-temetésről és annak hogyanjáról (ki lehet-e játszani a román hatóságokat?), fent lehetett tartani azt a látszatot, hogy a magyar kül­politikában csak némi zavar keletkezett. Ezért, az időszakos (többéves) elakadásért, nem épülhettek az Orbán-kormány kapcsolatai a barátinak mondott, és nemrég elbukott jobboldali román kormánnyal éveken át. A baloldali kormány májusi hatalomra jutása után pedig azért nem történt semmi, mert nem volt rá még idő.

De a Nyirő-temetés leleplezte a viszonyok valódi természetét. Románia és Magyarország között nem a diplomáciai kapcsolatok hűltek le, hanem diplomácián (megegyezni akaráson, kommunikáción, egymásra való odafigyelésen) túli konfliktusok kezdődtek. Nyirővel a Fidesz-horthyzmus és a Job­­bik-féle nyilas arculatépítés most már a románok számára is egyértelműen átlépte a magyar belpolitika hatá­rait. Erdélyiként lehet azt mondani például a kettős állampolgárságra, az azzal kiterjesztett szavazati jogra, hogy nem kell. Távolságot lehet tartani a magyar közélettől, ha az nem bizonyul elfogadhatónak. Ezt a distinkciót a román közélet érzi, érti, számon tartja.

Ha azonban a kultúrát „annektálja” a magyar politika, és a kultúrával importálja, reprezentálja magát, akkor az alól nincs kibújás. Magyarországon lehet azt mondani, hogy Nyirő–Wass–Tormay mellett és ellen vannak más szeletei a nemzeti kultúrának. Romá­niá­ban ezek a részletkérdések már nem érvényesek, nem láthatóak. Ott azt látják, amit az ország mutat.

Nyirő a ti írótok. Nyirő horthysta, nyilas (megint csak nem tesznek különbséget), ezért ti mind horthysták, nyilasok vagytok.

Minél nagyobb a kultusz, annál inkább. Minél makacsabbul ragaszkodtok az újratemetéshez, minél dacosabban játszátok ki a mi kéréseinket, követeléseinket, jogszabályainkat, annál jobban. Belülről, Magyarországról sem lehet könnyű megélni a most folyó történelmi-politikai visszarendeződést. De reményt adhat az ellenállás lehetősége, esélye. Annak a tudata, hogy van más. Kívülről mindez sokkal veszélyesebb, és sokkal esélytelenebb. Magyarország magának választott bélyeget. És nehéz levakarni.

Marosvásárhely, 2012. június

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!