Kettesben vagyok, úszom, alszom, olvasok. Lassan olvasok, ceruzával, ahogy kéne, momentán a letehetetlen, bőszítően kisszerű és nagyszerű Móricz-naplók ’26 és ’29 közötti kötetét. Olykor, ha leadás van, mint ma is, a géphez ülök és dolgozom, de ezen a víz fölötti fehér teraszon az is más. Tengermunka. Nézni megszokhatatlanul az azúrt. Szépen leírni naponta, a víz azúr. Kétszer ugyanabba a tengerbe a szem nem lép. Megírni képtelenség, nem is arra való.

 
Parti Nagy Lajos fotó: Kállai Márton

Igen, így kéne élni, mondogatom, a tengerből és a tengerrel, ahogy valamelyik korculai bédekker írja a négyszáz lelkes, gyönyörű halászkikötő őslakóiról, dalmát hajósokról, akik a hajdani Korkyra-sziget eldugott, tehát védett öblében a 17. század közepén megtelepedtek. A kommersz európai útikönyvek általában nem tudnak róla, egyike a több száz, szinte névtelen kicsi helynek, melyek körbezümmögik a dalmát tengerpart turistamanökeneit. Nem kéne túl sokszor születnem ahhoz, hogy az életeimből egyet itt töltsek el, valahol a dalmát Adrián, persze magyarként, mert magyarnak lenni jó. Magyarországinak nem feltétlenül.

Pintér belügyminiszter javaslatára Orbán Viktor parlamentje ezen a júliusi csütörtökön, a szokásos arányban megszavazta a dicsőséges fülkeforradalom tán legszánalmasabb és legröhejesebb törvényjavaslatát. Erejük volt hozzá, az eszük a jelek szerint teljesen elment. A józan helyzetérzékelésük mindenképpen.

Pár hete, még otthon olvastam, hogy valahol Horvátország belsejében, egy Mijeca nevű falucska tisztségviselői azt fundálták ki, hogy mivel kevés a gyerek és üres a kassza, az általános iskola kihasználatlan termeiben hullaházat nyitnak, utóvégre ez is, az is közszolgálat. A szülők az ötlet ellen kampányt indítottak, mondván, hogy így nem lesz vonzó a falu a netán betelepülni szándékozó kisgyerekes családok számára.

Magyarország a kisgyerekes családok számára egyre vonzóbb hely. A friss törvény szerint a nemzeti tanulóifjúság úgy védhető meg a drogdílerektől és az élet többi káros befolyásától, ha a rendőr minden ok nélkül igazoltathatja azt a 14 év alatti gyereket, akit iskolaidőben az utcán talál. Amennyiben a kis elkövető nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy mit keres ott, haladéktalanul be kell kísérnie az iskolaigazgatóhoz. Ehhez szükség esetén kényszerítőeszközt, bilincset is igénybe vehet, de le – a csütörtöki állás szerint –, hála a magyarok istenének, nem lőheti.

Majdnem ezer kilométerre van Budapest, fideszestül és röhejestül üdítően messze, a net is szakadozik, vékonyodik és elfoszlik, mint a pókfonál, aztán minden ok nélkül összetapad megint. Mégsem tudom megállni, hogy ne nézzek bele a hírekbe. Igaz, másként nézem, nem indulatokkal, inkább valami reménytelen elképedéssel. Mikor először olvastam erről a lógás elleni otrombaságról, még az is megfordult a fejemben, hogy tán leszavazzák. Valaki föláll megidézi Gloviczki közoktatási helyettes államtitkár idevágó gondolatait, hogy vajon tényleg törvénybe kell iktatni a rendőr részvételét a gyereknevelésben, ha az nem zárható ki? Erre másvalaki fejcsóválva továbbkérdez: honatyaúristen, eddig mindent, amit lehet kivontunk a közoktatásból és most bevonjuk helyette a rendőrt? És akkor az urak leszavazzák, sőt be se terjesztik. Találnak formai hibát, mittudomén. Nem égetik magukat.

Dehogynem. Egy ilyen nyári munkacsütörtökön a derestörvényt is megszavazták volna, mondjuk a nemzetietlen puskázás visszaszorítása céljából.

A törvény sugallata kétségbeejtő, ha értik, mit törvényesítettek, azért, ha nem értik, azért. Épp arra lesz jó, mint a többi handabandárium, hogy Damoklész rendőreként lebegjen az elkövető tanulóifjúság feje felett: mielőtt munkahely híján itt hagyja az édes hazáját, el ne felejtse, merre hány méter. És persze arra is jó, hogy további lelkes híveket szerezzen a forradalmi magyar iskolarendszernek kül- és belföldön, a rendőrök, a szülők, a tanárok és nem utolsósorban a majdani szavazók között.

Alkalmazása képtelenség, legföljebb szerencsétlen cigánygyerekeket fogdoshat vele a rendőrség Kelet-Magyarországon. Másra se kedve nem lesz, se kapacitása. Ha van is igazolás, a derék rendőrpedagógusnak minden esetben el kéne döntenie igaz-e vagy hamis, e célból a gyerek és persze a szülő, meg a tanár adatait ott helyben lekérhetné a köznevelés információs rendszeréből, ha az momentán teljes mértékben fel volna töltve, de nincs. Marad a szülő vagy a tanár, halló, tessék mondani, iskolakerülni tetszik-e Ikszipsz Ilonkának, ha nem álnevet mondott a kis gyanúsított.

Élénken elképzelem H. Rózsa 13,9 éves kiskorút, akinek, egy szép májusi napon, feltéve, de meg nem engedve, herótja támad a matekórától, mit sajnos ellógással nyilvánít ki, dacára, hogy a vonatkozó engedélyeket úgy a matektanártól, mint az őt szorgalmasan tanulni alító szülőktől beszerezni elmulasztja. Ennek következtében a hatályos törvény szerint nevelési célzattal rendőri intézkedés alá vonatik, ami ellen szabályosan szegül – hisz 14 éves kora alatt „cselekvőképtelen” ami, Gloviczki államtitkár megállapítása szerint, „szellemi érettségét is mutatja”. Annyira szegül, hogy öntudatosan tiltakozik, sőt fizikai rúgkapálás keretében azt sikítozza, hogy ő Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár személyesen, ha még bimbójában is. Ezt észlelve a rendőr kényszerítőeszközbe, konkrétan bilincsbe veri és a nyílt utcán tanintézménye igazgatójához kíséri. Az igazgató hála istennek képben van, haladéktalanul tisztázza a fennforgó félreértést, és az államtitkár asszonnyal úgy az oktatás, mint a nevelés aktuális kérdéseiről szívélyesen elbeszélget.

Reménytelenül mijecainak érzem magam.

Címkék: kommentár, Raúl

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!