Mint lapunk Digitáliába kiküldött tudósítója, szomorúan jelentem: a jövőben komolyan számolnunk kell, akár önálló politikai tényezőként is a digitális közösségi világgal. Ez a régebben elviselhető közeg kezd veszélyessé válni. Vége a naivitás korának, a kiposztolt kiscicák továbbra is aranyosak, de kezdenek harapni.

 
Illusztráció - Damien Meyer, AFP

A bitcoin bedőlt. Hogy mi is az a bitcoin?

Valami, ami monetáris rendszerünk jövője lehetett volna. Digitális valuta, amit egy Satoshi Nakomoto nevű ember talált ki. Az a lényege, hogy mivel a banki rendszer korrupt és befolyásolható, az ember terelje a pénzügyeit egy államok és bankok által nem ellenőrizhető csatornába.

Ezt okosan kitalálták, például az inflálódás elkerülése céljából a kibocsátható bitcoin mennyisége maximálva van, a vásárlók és árusok közvetlenül egymással végezhetnek internetes tranzakciókat.

Adott egy monetáris rendszer, amit nem lehet megadóztatni, nincsenek kezelési költségei, gyakorlatilag követhetetlen.


Kim zsarolóvírusa

Csakhogy ennek a valutának fedezete sincs. Tehát csúszkál az árfolyam. Pár évvel ezelőtt tízezer bitcoinért két pizzát lehetett rendelni, most meg annyira felszaladt az árfolyam, hogy ez az összeg mintegy 50 milliárd forint. Annak dacára, hogy nemrég hackerek ellopták a világ bitcointartalékának jelentős részét.

Hát, ez olyan, mintha valaki betörne Fort Knoxba és elvinné az aranyat. A dollár ugyan ettől még megmaradna valamilyen árfolyamon, de hogy nem erősödne, az biztos. A bitcoin ettől is erősödött.

Különben, mivel valódi pénzt bitcoinra váltani csak feketén lehet, a terroristák, drogkartellek és szervezett bűnözők kedvence. Lehetett vele hatalmas pénzt keresni, de minden pénzügyi szakember véleménye az, hogy most már egy centet sem szabad belé fektetni: fedezet nélküli, irányíthatatlan eszköz, ez a lufi perceken belül ki fog pukkadni.

Aztán ott vannak a zsarolóvírusok.

Egyszer csak felugrik egy képernyő, és közli, hogy ha nem fizetünk, lekódolja az adatainkat, és az életben nem férünk hozzájuk. Többnyire nem érdemes fizetni, mert így is, úgy is lekódolja. Ez egyszerű digitális útonállás, azzal a különbséggel, hogy ha az ember odaadta a pénzt Jesse Jamesnek, akkor mehetett tovább.

Itt odaadjuk a pénzt, de attól még lelő.

Ennek ékes példája a WannaCry. Végigsöpört a világon, csak romok maradtak utána, kórházi, energiaellátó rendszerek, repülőterek fagytak le miatta. Az ember orosz fejlesztésre gyanakodna, de Oroszországban is hatalmas károkat okozott – akkor mi lehet ez? Megvan az eredete: Észak-Korea vetette be. Tessék tűzfalat és naprakész vírusirtót használni.


Meddig nőhet a Facebook?


Bajok vannak a Facebookkal is. Már a cég belső vezetése is kezd attól tartani, hogy összeomlik a hatalmas rendszer. Ez egy kis bolygó, nincs elég felhasználó. A legnépszerűbb közösségi oldal nem véletlenül ingyenes. Azért nem kérnek pénzt érte, mert a felhasználó a belépéskor minden személyes adatát a cég rendelkezésére bocsátja. Aztán ezzel szabadon bánnak. Rendszerint személyre szabott hirdetésekkel találkozunk, de a hírfolyamunkat is ránk szabják. Adják-veszik a cégek az adatainkat, ha megnyitom a „Moby Dick, a fehér bálna” című kötetet, elképzelhető, hogy érkezik a Facebook-fiókomra fél tonna horgászbothirdetés.

Ez az üzleti struktúra olyan, mint a mongol birodalom volt: csak addig marad fenn, amíg terjeszkedni képes. És kezdünk a végére érni a fejlett világ fizetőképes piacának. Ezért is próbálják a nagy cégek az ingyenes wifi bevezetését Afrikában, de sok horgászbotot aligha fognak eladni a szaharai térségben. A terjeszkedésnek vége. A Facebook már arra is hajlandó, hogy helyi adókat fizessen, amire eddig nem volt példa. Ehhez helyi központokat kell majd létrehozni, a helyi kormányok ellenőrzése alatt.


A halott reklamál


A Google sem áll a legjobban. Gyakorlatilag semmiféle adatot nem ellenőriznek, az automatikus frissítések kaotikusan működnek. Így történhetett meg, hogy egy amerikai kolléganőt, bizonyos Rachel Abramst halottá nyilvánították. Ám a hölgy él, és viszonylag jól van. Az történt, hogy a tudásgráf algoritmusai összekeverték Ronald Reagan és George W. Bush elnökök egykori munkatársa, Elliot Abrams feleségével. A másik, valóban elhunyt Rachel Abrams szintén író volt.

Ilyenkor az ember szól, hogy tévedés történt, még a legprimitívebb népességnyilvántartó rendszer is hajlandó a közreműködésre.

A Google nem. A sok tízezer embert foglalkoztató, több mint 750 milliárd dollárt érő Alphabetnél, a Google tulajdonosánál nem akadt, aki foglalkozott volna a problémával. Abrams ismételt megkeresései többnyire úgy értek véget, hogy az online leírások felé terelték, böngéssze azokat. Egyikben sem talált megoldást. Hogy talált volna? Hiszen világosan megállapították, hogy halott.

Sikerült elérnie egy Google-alkalmazottat, aki azt tanácsolta: rohanjon körbe, és különböző IP-címekről jelentse a hibát naponta többször, akkor hátha odafigyel rá a rendszer. Napi száz jelentéssel hónapok kérdése az egész, bagatell. Rachel Abramsnek elege lett, közölte, hogy ha két órán belül nem lesz rend, a történet megjelenik a New York Times címlapján.

De mi lesz azzal, aki nem újságíró?

Hogy mit várhatunk jövőre a digitális külvilágtól? Semmi jót. Ne adjunk egy centet sem senkinek, vigyázzunk a személyes adatainkra, s akkor, de csak akkor fogunk kicsit csalódni a rendszerekben.

Egyébként nagyot fogunk.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!