szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Méregtelenítés vekkerrel - Egy Kanadában végzett kutatás, amelyben 2000 ember agyi aktivitását vizsgálták, arra jutott: míg 2000-ben még 12 másodpercig voltak képesek fókuszáltan…

F. Szabó Kata | 2018. február 5.

Iszonyatosan rettegnek telefonjuk nélkül – A kütyüleszoktatás védheti meg a gyerekeket
 
Mint lapunk Digitáliába kiküldött tudósítója, szomorúan jelentem: a jövőben komolyan számolnunk kell, akár önálló politikai tényezőként is a digitális közösségi világgal. Ez a…

Szele Tamás | 2017. december 25.

Szele Tamás: Jelentés Digitáliából
 
Becslések szerint akár 1,5 millió feltöltős kártyával rendelkező mobilos szombattól már nem tudja használni a telefonját – csak segélyhívásra. Ők azok – a csaknem 4,8 millió…

Munkatársunktól | 2017. július 1.

Milliók mobil nélkül
 
Egyszerre csak mindenki ott volt a neten – és nem tett lakatot a billentyűzetére. Az írott nyelv szabályai alulmaradtak a beszélt nyelvvel szemben, sajátos „nyelvjárást” hozva létre.…

Rácz I. Péter | 2017. június 6.

A nyelvész is sütiket használ – Kitör az internetről a 'digilektus'
 
Idén nyáron már nem kell tartani egy nyaralás alkalmával a hazatelefonálás magas költségétől, mivel június 15-től nem kell pluszpénzt fizetni, ha az EU-n belül mobilozunk. Brüsszel…

Lengyel Tibor | 2017. május 16.

Hello tourist, itt a mobilrezsi-csökkentés!
 
Streaming, unboxing, npc, cosplay – csupa olyan elnevezés, amelyekről a szülő sokszor még csak nem is hallott, a 10-12 éves gyereke viszont untig használja. A „mi szeretnél lenni?”…

Csejtei Orsolya | 2017. április 12.

Önmaguk sztárjai - A kamaszok számára szüleik helyére zenei együttesek, focisták és youtuberek kerülnek
 
Életbe lépett a külföldi roamingolás díjait eltörlő uniós jogszabály, ami június 15-től teszi olcsóbbá az EU-n belüli kommunikációt.

Munkatársunktól | 2017. január 8.

Életbe lépett a külföldi roamingolás díjait eltörlő uniós jogszabály, ami június 15-től teszi olcsóbbá az EU-n belüli kommunikációt.

Munkatársunktól | 2017. január 8.

240 millió dollárt – több mint 70 milliárd forintot hagytak a mobilfelhasználók az óév utolsó napján az Apple alkalmazásboltjában.

Munkatársunktól | 2017. január 7.

240 millió dollárt – több mint 70 milliárd forintot hagytak a mobilfelhasználók az óév utolsó napján az Apple alkalmazásboltjában.

Munkatársunktól | 2017. január 7.

Szigorítanák a mobilfeltöltős SIM-kártyák vásárlását. Magánszemélyek legfeljebb 10 darabot, üzleti előfizetők maximum 50- et vásárolhatnának.

Munkatársunktól | 2016. december 17.

Szigorítanák a mobilfeltöltős SIM-kártyák vásárlását. Magánszemélyek legfeljebb 10 darabot, üzleti előfizetők maximum 50- et vásárolhatnának.

Munkatársunktól | 2016. december 17.

LISTA. A három leggyakoribb ok, amiért a legtöbben notóriusan nem válaszolunk az üzenetekre, SMS-ekre, e-mailekre:

Munkatársunktól | 2016. december 2.

LISTA. A három leggyakoribb ok, amiért a legtöbben notóriusan nem válaszolunk az üzenetekre, SMS-ekre, e-mailekre:

Munkatársunktól | 2016. december 2.

Nem a franciák, nem a belgák: magyar mellet dönget a SIMügyben a TEK. Ha Orbán kedvenc terrorelhárítói nem hazudnak, akkor csúnyán elgáncsolták a titkosszolgálatokat. A…

Munkatársunktól | 2016. október 17.

Már szeptember 19-től hosszabbak lehetnek a tweetek, miközben nem változik a Twitteren a 140 karakteres korlát.

Munkatársunktól | 2016. szeptember 23.

Már szeptember 19-től hosszabbak lehetnek a tweetek, miközben nem változik a Twitteren a 140 karakteres korlát.

Munkatársunktól | 2016. szeptember 23.

Nem volt még megosztóbb játék a Pokemon Gónál, sem olyan, amely alig egy hét alatt körbejárta volna az egész világot, sosem látott tömegeket megmozgatva, nemre, korra, nemzetiségre…

Bálint Orsolya | 2016. július 25.

Vadászat és világbéke
 
Azért, mert a mama feljön hétvégére, ne ziláljuk szét az energiarendszerünket.
- Nem valószínű, hogy a nemzeti közműszolgáltató maga alá gyűri a távközlési piacot.
-…

Nagy B. György | 2016. május 22.

Volt némi sértődöttség: 'Mi a fenének számolgattak?' Interjú Mártha Imrével, az állami MVM volt vezérigazgatójával
 
Mártha Imrével, az állami MVM volt vezérigazgatójával, az Invitel jelenlegi főigazgatójával beszélgetett munkatársunk, Nagy B. György. A teljes interjú a friss VH-ban olvasható.

VH ajánló | 2016. május 21.

Hülyítő kütyük. Egyre romlik a memóriánk a digitális eszközök használata miatt: az ún. digitális amnéziát mérő új európai felmérésben a felnőttek 60%-a emlékezett a gyerekkori…

Munkatársunktól | 2015. október 22.

Felmérték a digitális amnéziát - látványos a kütyük hülyítő hatása...
 
Az előrejelzések szerint 2020-ig a világ 6 éven felüli lakosságának 90 százaléka rendelkezik majd mobiltelefonnal, s míg 2014-ben összesen 2,7 milliárd okostelefon-előfizetéssel…

Rácz I. Péter | 2015. szeptember 2.

Szigorúan ellenőrzött mobilok
 
Virtuális valóság, önmagát irányító ház, 5G, okosóra, okostelefon, okosvilág. Ezt hirdette majd’ egy hétig Európa egyik legszebb városa. Barcelonában a hét végén ért véget az…

Horváth Dorka | 2015. március 10.

Horváth Dorka a Mobil Világkongresszusról: Okosodó valóság
  •  01
  •  02
  • 1 / 2 oldal (összesen 26 cikk)
  •