Misi, Jancsi és Béni főszereplésével kerül március 26-án a könyvesboltokba Varró Dániel új könyve, az Aki szépen butáskodik. A Nők Lapjában kétheti rendszerességgel 7 évig…
Döblin 1929-ben megjelent regényét már 1931-ben filmre vitte Piel Jutzi, a forgatókönyvírásban a szerző is kivette a részét. Rainer Werner Fassbinder 1980ban aztán egy 13 és fél órás…
Kimozdulni, elutazni mindig jó. Két világjáró írót kértünk meg, hogy megosszák velünk élményeiket, gondolataikat. Háy János és Péterfy Gergely azonban nemcsak válaszoltak…
Kimozdulni, elutazni mindig jó. Két világjáró írót kértünk meg, hogy megosszák velünk élményeiket, gondolataikat. Háy János és Péterfy Gergely azonban nemcsak válaszoltak…
- Túl erőteljesen avatkozik bele az állam a gazdaság működésébe, szinte előre megmondja, ki nyer, ki nem
- Az EU az állam modernizálására ad pénzt, más kérdés, hogy nem erre…
Karácsony Gergely árnyékkormányában Wittinghoff Tamásé az önkormányzati miniszteri poszt. 27 éve vezeti Budaörsöt, először az SZDSZ színeiben, nyolc éve függetlenként. 2014-ben…
Két hét van a választásig, a Fidesz a vásárhelyi csata elvesztése után továbbra is védi a hont, és háborút akar nyerni. Az ellenzék megelégedne a választás megnyerésével, ehhez…
„Magyarország időt nyert, az EU-csúcson elnapolták a kötelező kvóták ügyét – jelentette be Orbán Viktor a Facebook-oldalán péntek reggel közzétett videóban. Tény, hogy a…
Vizitdíjat is fizetne a magyarok többsége, ha az némileg javítana az egészségügy katasztrofális állapotán, és már
a Fidesz-szavazók harmada szerint is romlik a helyzet. Az emberek…
Ha meglódul a választási részvétel, bukhat a kormány – és hárompárti parlament is lehet- Az együtt nem működésből a végén a Jobbik profitálhat a legtöbbet - Vona Gábor…
Bizonyos településeken a 10 ezres Erzsébet-utalványt 5 vagy 8 ezer forintért váltják be, vagyis üzletté vált az a kormány újabb, a választások előttre időzített osztogatása. Az…
A regény egy elképzelt papról szól meg egy elképzelt országról. A pap, aki a történetet elmeséli, a saját kárán tanulja meg, hogy a lelki békességet olykor könnyebb elveszíteni a…
Ha igaz, amit a most meggyilkolt szlovák tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak állított, hogy az olasz maffia beszivárgott
a szlovák állam legfelső köreibe, összeomolhat a szlovák…
- Hazafias nevelésről, szabályos szexuális életre nevelésről tanulhatnak a pedagógusok, integrációról kevésbé
- A Fidesz-kormány a pedagógus-továbbképzések rendszerét is…
Anyagi kár, ha dolgozniuk kell - Egész évben dolgozik a felsőoktatásban tanulók több mint harmada – nagy részük kényszerűségből, nem csak tapasztalatszerzési céllal. A fárasztó…
- A baleseti rehabilitáció ma Magyarországon sokkal inkább a testet, mint a lelket érinti
- A TraumaAmbulancia érzékenyítő beszélgetőesteken segít feldolgozni egy-egy traumát
- A…
Soha senki nem ígért neki olyan jó állást, mint Lázár János 2009-ben, de a korrupció – ami szerinte a kormány veszte lesz – már akkor taszította. Azt mondja, az ellenzék az ő…