Leszbosz szigetére látogat jövő szombaton Ferenc pápa, hogy támogatást nyújtson a nehéz helyzetben lévő migránsoknak, és szolidaritásra buzdítsa az embereket.
Menekült űrhajós. - Törökországban él menekültként az első szír űrhajós: Muhammed Faris korábban sokszorosan kitüntetett nemzeti hős volt, miután 1987-ben 23 órás űrutazást tett…
EU-alku: egy menekült neked, egy nekem - Vasárnap hajnali 3-kor életbe léphet az Európai Unió és Törökország megállapodása a menekültválság kezeléséről. Ennek értelmében az…
Mégsem kémkedtek az újságírók - Szabadon engedtek két török újságírót, miután az alkotmánybíróság megállapította, hogy fogvatartásuk a sajtószabadság megsértése.
Az idei téli átigazolási időszak a szokottnál is csendesebbre sikerült Európában. Noha a Chelsea Pato megvásárlásával dobott néhány csontot a sajtónak, és a Newcastle United is…
Szíria: nagyhatalmak játszótere - Szaúd-Arábia hajlandó szárazföldi csapatokat küldeni Szíriába, hogy az Iszlám Állam ellen harcoljon – jelentette be az olajmonarchia kormánya. A…
Tizenhét másodperc, amely megrengette az atlanti világot – írhatjuk bízvást, hiszen olyasmi történt, amit még a kelet-nyugati hidegháború évtizedeiben is sikerült elkerülni:…
Avar János | 2015. november 29.
Tizenhét másodperc, amely megrengette az atlanti világot – írhatjuk bízvást, hiszen olyasmi történt, amit még a kelet-nyugati hidegháború évtizedeiben is sikerült elkerülni:…
A párizsi terrortámadás után úgy tűnt, hogy felgyorsul a Szíriában harcoló két nemzetközi koalíció – a Washington vezette nyugati és a Moszkva irányította „keleti” –…
Feszült körülmények között ülnek ma össze az EU és Törökországvezetői, hogy véglegesítsék a menekültválság megoldásáról szóló terveket. A hónap elején még abban egyeztek…
Vasárnap ismét parlamenti választásokat tartanak Törökországban, mert több mint négy hónapja nem sikerült kormányt alakítania az elvileg nyertes Jog és Fejlődés Pártjának (AKP). A…
Munkatársunktól | 2015. október 31.
Vasárnap ismét parlamenti választásokat tartanak Törökországban, mert több mint négy hónapja nem sikerült kormányt alakítania az elvileg nyertes Jog és Fejlődés Pártjának (AKP). A…
Összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a horvát–magyar zöldhatár lezárásáról egyeztessenek, miután az európai államés kormányfők…
Szűcs Ágnes | 2015. október 17.
Összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a horvát–magyar zöldhatár lezárásáról egyeztessenek, miután az európai államés kormányfők…
Lehet, mire e sorok megjelennek, felszáll a füst, lehull a lepel, kiderül az ég, megszólalnak a fanfárok és az angyalok kara fogja zengeni: Dzsudzsák Balázs aláírt a Hertha Berlinhez. Vagy…
Európa egyre feszültebb: hatalmas a nyomás az egyes országokon a menekültek tömeges érkezése miatt. Túlzsúfolt táborok, embertelen körülmények, megfélemlített lakosság –…