szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Nincs belekódolva – legalábbis a kormányzati kommunikáció szerint – a centralizált, Lázár Jánosnak túlhatalmat biztosító rendszerbe az erővel való visszaélés lehetősége.…

Nagy B. György | 2014. június 15.

Lenullázott fővárosi projektek: mi lesz a romos 3-as metróval?
 
Mégiscsak támogatja Jean-Claude Junckert – jelentette ki pénteken Angela Merkel német kancellár, véget vetve az európai parlamenti választásokat követő találgatásoknak, melyek azt…

Szűcs Ágnes | 2014. június 1.

Úr a házban - Merkel habozása ügyes húzás volt
 
Egymás nyakába lihegve rohantunk végig a Kecskeméti utcán. A bámészkodók azt gondolhatták, „ingyenebéd” vár minket az Egyetem téren, de az már egy másik filozófiai iskola. Ránk…

Horváth Dorka | 2014. június 1.

2004 és 2013 között körülbelül nettó 7000 milliárd forint érkezett Brüsszelből. Ez évente átlagosan 2 százalékkal emelte a nemzetgazdaság teljesítményét.

Munkatársunktól | 2014. május 25.

2004 és 2013 között körülbelül nettó 7000 milliárd forint érkezett Brüsszelből. Ez évente átlagosan 2 százalékkal emelte a nemzetgazdaság teljesítményét.

Munkatársunktól | 2014. május 25.

Az európai parlamenti képviselők – nem csak a magyar viszonyokhoz képest – jól keresnek. Az idei bérük egészen pontosan havi bruttó 8020,53 euró. Ebből az összegből közösségi…

K. P. | 2014. május 25.

Az európai parlamenti képviselők – nem csak a magyar viszonyokhoz képest – jól keresnek. Az idei bérük egészen pontosan havi bruttó 8020,53 euró. Ebből az összegből közösségi…

K. P. | 2014. május 25.

„Magyarország kastélynagyhatalom lesz!” Az Edelényi Kastélysziget kampányeseménynek is beillő megnyitóján elhangzott mondatot talán hiszi is Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter.…

Hardi Judit | 2014. május 17.

Pompásra pofozott múlt
 
Már meg is kezdték a mára meghirdetett, a keletukrán megyék elszakadásról dönteni hivatott népszavazást az oroszbarát lázadók, noha Putyin orosz elnök a voksolás elhalasztására…

F. Szabó Kata | 2014. május 11.

Szakadár szavazatok nyugati ellenszélben
 
Május 1-jén megszűnt a külföldiek tízéves, uniós földvásárlási moratóriuma, tehát külföldiek is vásárolhatnak termőföldet, ám a kormány arra készül, hogy ezután is csak a…

Krausz Viktória | 2014. május 8.

Talán éppen uniós tagságunk évfordulóján érdemes feltenni az amúgy történelmietlen kérdést, no meg azért is, mert a minket tíz éve befogadó Európában sokan állítják, hogy ezt az…

Avar János | 2014. május 4.

Háború hazai használatra. - A magyar kormány háborús retorikája sokat rontott Magyarország megítélésén az unión belül – állítja Andor László. Az Európai Bizottság…

Kövesdi Péter | 2014. május 4.

Volt, amikor Magyarország körül megfagyott a levegő - Andor László átadná tapasztalatait
 
Munkatársunktól | 2014. május 4.

Munkatársunktól | 2014. május 4.

Vasfüggöny nélkül. Viszonylag csöndben ünnepeltük a negyedszázados évfordulót. - Huszonöt évvel ezelőtt, 1989. május 2-án az osztrák–magyar határon kezdődött a keletet és…

Az MSZP szerint a héten bemutatott konvergenciaprogramban a kormány is beismerte, hogy hazudott, amikor a magyar gazdaságot tündérmesének írta le, mondta Burány Sándor, a párt…

Éppen tíz éve annak, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lett. Amikor az előnyökről vagy hátrányokról elmélkedünk, leggyakrabban a pénzről esik szó. Mennyit kaptunk, milyen…

Sándor Zsuzsa | 2014. május 4.

Összertartás, ami elválaszt. - „Az uniós csatlakozás 10. évfordulójának tiszteletére népviseletbe öltöztetjük a Pisilő kisfiút, népzenei aláfestéssel kóstolót adunk az étel-…

Szűcs Ágnes | 2014. május 4.

Tíz év után az unióban – észrevétlen évforduló
 
Miért szabad másoknak? Erről szól most a pálinkavita. 2004-ben úgy csatlakoztunk az EU-hoz, hogy vállaltuk: a főzdékben történő magánfőzetésben előállított bizonyos mennyiségű…

O. Horváth György | 2014. április 21.

Minek védik a pálinkát, senki sem támadta - a párlat-szabály viszont védhetetlen
 
Ki sem kell tenni a lábunkat Londonból, hogy otthon érezzük magunkat – nem csupán az egyre gyakrabban elcsípett magyar szavak, hanem az is hozzájárulhat az illúzióhoz, hogy már…

Rónyai Júlia | 2014. március 23.

Új magyar város születik
 
Szép, új világrend. - Gyenge EU-s szankciók Putyinnal szemben.

Szűcs Ágnes | 2014. március 23.

Mit ér a Krím Európának?