szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Fordítóként jegyezték, aztán regényével íróként vált ismertté.
- Tegeződünk, mert kollégák vagyunk, írók között ez szokás.
- Interjú Totth Benedekkel, a kőkemény…

F. Tóth Benedek | 2015. június 9.

'Felnőttem, mire befejeztem' - Totth Benedekkel beszélgettünk Holtverseny című regényéről
 

Nem a tartalom, az ellenségképzés tartja össze a Fidesz-retorikát.
- A Jobbik jelentős kommunikációs kihívással szembesítette a Fideszt.
- Szilágyi Anna politológust és…

Munkatársunktól | 2015. június 9.

Fidesz kontra Jobbik: Két párt, egy nyelv
 

Veszélyes, ha valaki csak a saját véleményére kíváncsi – a magyar társadalomnak és a politikai pártoknak a vitakultúra terén is van még hová fejlődnie. A jövő ugyanakkor…

Rácz I. Péter | 2015. június 9.

Veszélyes, ha valaki csak a saját véleményére kíváncsi – a magyar társadalomnak és a politikai pártoknak a vitakultúra terén is van még hová fejlődnie. A jövő ugyanakkor…

Rácz I. Péter | 2015. június 9.

 

Jézus Krisztustól Marx Károlyig – kis kitérőkkel, persze.
- Aczél György figyelmeztette: maradjon a zenénél.
- Portré a 90 éves Vitányi Ivánról

Kövesdi Péter | 2015. június 8.

Küszöbember - Portré a 90 éves Vitányi Ivánról
 

Nem csupán kommunikációjuk miatt van esélyük választási győzelemre. A Jobbik szárnyalásának strukturális oka is van - ezeket az okokat is kifejtette Szilágyi Anna kommunikációkutató a…

VH ajánló | 2015. június 7.

Nem hitegeti olvasóinkat a szakértő: a Jobbik csakugyan legyőzheti a Fideszt 2018-ban – állítja
 

A Cannes-i Filmfesztiválon 4 díjat nyert Saul fia című film forgatókönyvét egy izraeli történész, Gideon Greif 13 éven keresztül írt könyve ihlette, amely szinte egyedüliként tárja…

Krausz Viktória | 2015. június 1.

Örökletes szomorúság - Gideon Greif, aki felkutatta a Sonderkommando túlélőit
 

A bolsevizmus évszázadokra feladta a leckét.
- Hogy ki marad életben, a véletlennek köszönhető.
- Spiró György Kossuth-díjas íróval beszélgettünk az Ünnepi Könyvhétre…

Rácz I. Péter | 2015. május 26.

Ki az egér, ki a macska? - Spiró Györggyel beszélgettünk Diavolina című regényéről
 

Az élethez, a méltósághoz, az egyenlő bánásmódhoz való jogot firtatta Orbán Viktor nemrégiben, amikor a halálbüntetés visszaállítását, a menekültekkel szembeni kemény fellépés…

Kertész Anna | 2015. május 25.

'Vélt keresztény értékeket védenek, közben valós keresztény értékek kérdőjeleződnek meg'
 
máj
24

Legyen főétel, édesség, szendvics vagy éppen bor – minden műfajnak legjavával, azaz a hazai csúcsgasztronómia képviselőivel és ínycsiklandó különlegességekkel ismerkedhetünk…

Krausz Viktória | 2015. május 24.

Csirkepróba
 

Az élethez, a méltósághoz, az egyenlő bánásmódhoz való jogot firtatta Orbán Viktor nemrégiben, amikor a halálbüntetés visszaállítását, a menekültekkel szembeni kemény fellépés…

VH ajánló | 2015. május 23.

A tanár úr eddig ismeretlen, sokkolóan erőszakos világba csöppent
 

Egyszerre temetőgondnok és színházi intéző.
- Semmi se változott – mondja Gáti Oszkár.
- Tudja, hol lesz a helye 10 év múlva a világban.

Kövesdi Péter | 2015. május 19.

Gáti Oszkár: Nagyon tudok már sövényt nyírni
 

Bár egyre hagymázasabbnak tűnik az orbáni kommunikáció, igazából tudatosan használja fel a kormánypropaganda a sérült magyar nemzeti identitást. Magyarországon generációk cipelik majd…

Kertész Anna | 2015. május 17.

A vezér lenéz - Forgács József a primitív Fidesz-propagandáról és a termékeny talajról
 

Van egy államtitkár, aki szerint a demokráciába belefér a halálbüntetés, miközben ellenzi; aki utat építtet a falujához, mert az mondja, az mindenkinek hasznára válik; s aki azt vallja,…

F. Tóth Benedek | 2015. május 17.

L. Simon László: Nem vagyok én agitátor
 

A Vasárnapi Hírek friss számában a magyaroknak szánt orbáni jövőképet vizsgáljuk, több szempontból. Tényleg a kínai munkás – az ő munkabérével és munkakörülményeivel – lenne…

2015. május 16.

L. Simon: Jó az nekem, hogy a miniszterelnök úr mondatait elemezteti velem?
 

Jiří Menzel kedvenc magyar színésze, de mondhatnánk rá azt is, hogy igazi Woody Allen-i figura. Bár szerepeiben gyakran suta, félszeg kisembert alakít, ezt is maximalizmussal teszi. A…

Bálint Orsolya | 2015. május 12.

Bán János matektanárt alakít az Argo 2-ben - Megfelelő ízléssel bármit
 

Hiába erőlködnek a baloldali pártok, hiányzik a kritikus tömeg, úgyhogy ideje lenne megszervezni.
- Hiba lenne, ha az MSZP politikai ajánlatot tenne, társadalmi alternatívát kell…

Nagy B. György | 2015. május 10.

Tóbiás József: Elnézést kérek, nem viszonyulok
 

Terjedelmes interjút közöltünk a friss Vasárnapi Hírekben az MSZP elnökével, Tóbiás Józseffel, a Magyar Szocialista Párt elnökével. Amikor munkatársunk azt firtatta, hogyan viszonyul a…

VH ajánló | 2015. május 9.

Terjedelmes interjút közöltünk a friss Vasárnapi Hírekben az MSZP elnökével, Tóbiás Józseffel, a Magyar Szocialista Párt elnökével. Amikor munkatársunk azt firtatta, hogyan viszonyul a…

VH ajánló | 2015. május 9.

 

Sajnos erősen lemaradt az ország.
- Rossz politikai erők kerültek a hatalomba.
- Magyarország útja Európa és nem Oroszország.
- Az MSZMP KB-től az amerikai akadémiai tagságig…

Kövesdi Péter | 2015. május 5.

Berend T. Iván Magyarországról: negatív vonások törtek föl, rossz politikai erők kerültek a hatalomba