A csodavárás nem stratégia
- A durva demonstrációkról beszélő kormány már valószínűleg pontosan tudja, mit csinál ősszel
- A civilektől és a maradékmédiától tart „csak” Orbán, mert az ellenzéki pártok világát úgy érzi, kézben tartja
- A kis pártok külön indulása csökkenti a kormányváltás esélyét, a Jobbik pedig nem megkerülhető – interjú Krekó Péterrel, a Political Capital igazgatójával

 
Krekó Péter - Fotó: Draskovics Ádám


– Egyre-másra (Soros György szervezte) őszi zavargásokat vizionálnak kormánypárti politikusok. Lát olyan ügyet, társadalmi mozgást, ami alig egy hónap múlva tömegeket robbant az utcára?

– Semmi olyasmit nem látok, amire ezt a vészforgatókönyvet alapozni lehetne. Egyébként pedig a kormánynak ne legyen azzal baja, ha bárki tüntet ősszel, és senkinek se viszkessen ezért a tenyere egy demokratikus rendszerben…

– Annak tartja?

– A kormány állítása szerint az. Szóval egy demokratikus rendszerben a demonstráció legitim módja a véleménynyilvánításnak.

– És a polgári engedetlenség?

– Ne felejtsük el, hogy melyik volt az a párt, amelyik a 2006-os választás után elsőként nyúlt ehhez az eszközhöz.

– Trócsányi László igazságügy-miniszter mégis kijelentette, hogy a polgári engedetlenséget a hazai jogrend nem ismeri. Aztán Orbán Viktor arra finomított, hogy de ismeri – viszont vannak következményei. Mit gondol, mit tűr el ezen a címen a hatalom?

– Orbán Viktor 2007-ben saját kezével bontotta el a Parlamentet körbevevő – a rendőrség által telepített – kordont. Ezek után finoman szólva hiteltelen, amikor a Fidesz politikusai ezt rettenetes veszélynek láttatják. Jól látszik viszont az a törekvés, hogy Orbán rendszerének párton kívüli kritikusait (a még független médiumokat, illetve a civil szervezeteket) legyűrje. Minden médiafelületet igyekszik felvásárolni, vagy legalább kormányzati hirdetésekkel megszelídíteni. A civil szervezeteket pedig regisztrációra (jelezniük kell, hogy külföldről támogatott szervezetek) kényszeríti a hatalom. Márpedig az orosz minta világosan mutatja, hogy ez csak az első lépés, amit „spontán” lakossági feljelentések, adóhatósági, ügyészségi vizsgálatok követhetnek – egészen addig, amíg el nem lehetetlenül a civil szervezetek működése. Ha ilyen politikai- kommunikációs környezetben beszél a Fidesz – a nyilvánosságban elérhető információk alapján teljesen megalapozatlanul – tömeges rendbontásról, akkor erősen gyanús, hogy célja van ezzel.

– Azt akarja mondani, hogy a kormány szervezhet durva demonstrációkat?

– Nem feltétlenül. Előfordulhat, hogy olyan jogi vagy politikai környezetet hoz létre, aminek segítségével egyébként ártatlan polgári engedetlenségi akciók kvázi polgárháborús tettként, vagy legalábbis annak kiindulópontjaként állíthatók be, és széles körű válaszlépéseket indokolnak.

– Nem túlzás ez?

– A Soros-kampányról egyértelműen kiderült, hogy nem szolgálhat kizárólag kommunikációs célokat. Persze könnyebb úgy célba juttatni egy üzenetet, hogy csak egy ellenséget kell ütni: Soros György egy „ernyőellenségkép”, aki alá be lehet szuszakolni Brüsszelt, a médiát, a civileket, az ellenzéket, a menekülteket. Mégis: Soros Györggyel szemben nem él a magyar választókban olyan zsigeri gyűlölet, ami indokolná, hogy automatikusan ő legyen a fő ellenség. Ráadásul nem indul a választásokon, és nincs is jelenleg népszavazási kampány, ami indokolná folyamatos szidalmazását. Nézzük meg továbbá a gazdasági adatokat és vélekedéseket: érezhető gazdasági növekedés, stagnáló államadósság, kézben tartott hiány, és ami még fontosabb: javuló gazdasági közhangulat. Szinte tankönyvi alapszabály, hogy ilyenkor nem érdemes kockáztatni, unalmas sikerkampányt is lehet futtatni. Valószínűleg ez is elég lenne a 2018-as Fidesz-győzelemhez. Akkor mire jó ez a kampány, ha nem valamiféle kormányzati lépések előkészítésére?

– Azért valami mégis forr a felszín alatt. Ősszel robbanhatnak ki a bérharcok a kereskedelmi szektorban, a feldolgozóiparban, illetve a közszolgálatban. Nem életszerű, hogy a kormány előre szól, hogy ez Soros-lázadás, senki ne higgye el, hogy ezek az emberek a szerény életszínvonaluk miatt tüntetnek.

– Nem hinném. Ugyanis egy ilyen bérharc jól jönne a kormánynak, amelyik hivatalosan a tudatos étkezés és a jó minőségű élelmiszerek vásárlásáért indított kampányt – valójában a multik, az élelmiszerláncok ellen. Hiába mondanak rendre ellent a saját maguk által megrendelt vizsgálatok annak a kormányzati állításnak, hogy szeméttel etetnek minket a multik, a kabinet zavartalanul kommunikál tovább. Így ha például a Tescónál vagy más nagyvállalatnál sztrájk, elégedetlenség van, nyugodtan mondhatja: én szóltam, hogy zűrösek a multik. Megjegyezném: a magyar kormány nem általában tőkeellenes, csak azokon a területeken az, ahol a gazdasági holdudvarnak érdekeltségei vannak, például a bankszektorban, a médiában, az élelmiszerpiacon, az építőiparban.

– És mit kezd a kabinet, ha a közszolgálat-közigazgatás sztrájkol?

– Ez valódi veszélyt jelent számára, ám ebben az esetben mindig kivásárolja az elégedetlen ágazatokat: fizetésemelést kaptak a tanárok, az egészségügyi dolgozók, és vélhetően az önkormányzati dolgozók pénzét is megemeli. Várhatóan minden állami szféra munkavállalói kapnak annyit, hogy csöndben maradjanak, és a választás előtt ne menjenek ki az utcára.

– Ha nincs semmilyen alapja az „őszi félelemnek”, akkor vélelmezhető, miszerint a kabinet tudja, hogy olyasmit tesz, ami utcára viheti az embereket?

– Inkább arról lehet szó, meg akarják előzni, hogy olyan tömegtüntetések lehessenek, mint néhány hónapja. A kemény, fenyegető ellenségkép pedig arra kell, hogy senki ne sajnálkozzon, amikor a kormány lecsap. Amihez lehet, hogy a „forró ősz” csak bemelegítés, és a kormányváltás után várhatók a fő lépések. A civileknek egyébként az alapértelmezés szerint a 2018-as választás után kell magukat regisztrálniuk. És amikor a Fidesz – amennyiben nyer a választásokon – új attakot indíthat a külföldi adományokat fogadó, kritikus szervezetekkel szemben, friss felhatalmazására hivatkozva.

– Amikor Orbán az ellenzéki világ és a hatalom szembenállásáról beszél, az oppozíció pártjait érintőlegesen említi csak. Miért?

– Mert Orbán Viktor úgy érzi, a pártok világát képes kontroll alatt tartani: vagy fenyegetéssel, vagy mézesmadzaggal, vagy egyszerűen csak azért, mert sokszor spontán is kiszámíthatóan, az ő akaratának megfelelően viselkednek.

– Mézesmadzag alatt mit ért? Bevásárlást?

– Ezt sem tartom kizártnak.

– Magyarán kényszerűségből sorosozik a Fidesz, egyszerűen azért, mert az ellenzéknek nincsenek érdemi témái és vezetői?

– Részben. 2010 óta tart az ellenségkeresés. A kormány olyan szereplőket épített fel és támadott, akik nem akartak visszaütni, és nincs is támogatói bázisuk. Emlékezzünk vissza: az első „külföldi bűnbakra”, a Nemzetközi Valutaalapra. De Sorossal is ugyanez a helyzet.

– A kabinet viszont Brüsszelt is cincálja, és a jelek szerint az EU igenis visszaüt.

– Amikor brit újságírók idelátogatnak, megdöbbenve tapasztalják, hogy az emberek milyen nagy arányban támogatják az EU-t, miközben a kormány unióellenes retorikája szinte egyezik a Brexit-párti politikusok szólamaival. Csakhogy amíg az Egyesült Királyság lakosainak a Chatham House nemrég publikált kutatása szerint 36 százaléka büszke uniós polgárságára, nálunk ez az arány 74 százalék. Magyarországon többen büszkék arra, hogy európaiak, mint hogy magyarok. Orbán Viktor pont ezért lát ellenséget az EU-ban, mert az emberek jobban bíznak az Európai Bizottságban vagy az Európai Parlamentben, mint a magyar kormányban és a parlamentben – ráadásul az EU-t sokkal demokratikusabbnak tartják, mint a hazai rezsimet. Azaz Orbán Viktor nem egy meglévő ellenségképre épít, hanem meg akarja változtatni a közvélekedést. Közép- és hosszú távon távolodni akar az EU-tól, hiszen ha olyan illiberális államot akar építeni, ahol a nepotizmus és a korrupció a vezérlőelv, nos, azt nem teheti meg Európa centrumában. Ehhez pedig a lakosságot is szembe kell fordítani az EU-val. A pénz miatt a közösség tagja marad, de részben önként vállaltan a perifériára húzódik. Ezen a ponton válik egyértelművé, hogy az Orbán család és holdudvarának gazdasági érdekei konfliktusba kerülnek Magyarország hosszú távú érdekeivel. De nagyon fontos, hogy ezt a választók ne lássák, mert abban a pillanatban megroppan a rendszer legitimációs bázisa.

– Azért egyelőre napról napra pattannak ki ügyek.

– És amíg ezt nem lehet megakadályozni, addig az a cél, hogy komolyabb politikai visszhang nélkül haljanak el. Az a cél, hogy hiába lehet dokumentumokkal, felvételekkel alátámasztani egy írást, a Fidesz-hívek akkor se adjanak neki hitelt.

– De a Fidesz-tábor mintegy 2-2,5 milliós pusztán, a többség nemtetszésével mit kezd a hatalom?

– Orbán Viktor nem 8 millió választásra jogosult ember szeretetét és rajongását akarja. 2014-ben – külhoniakkal együtt – kevesebb mint 2,3 millió szavazat, és a voksok kevesebb mint 45 százaléka is elég volt a Fidesznek a kétharmados választási győzelemhez. Minél erősebb ráadásul az apátia, annál kevesebb szavazat is elég lehet – feltéve, hogy kellően elaprózott az ellenzék. Ha a saját szimpatizánsai elől sikerrel zárja el a kritikus információkat, akkor nem kell a többi emberrel törődnie.

– Joggal bízik a baloldal töredezettségében?

– Joggal.

– Most éppen a Momentum deklarálta, hogy senkivel nem közösködik és saját miniszterelnök-jelöltet állít. A saját szempontjából logikusnak tűnő döntés: nem kell más pártokat érő támadásokkal bajlódni, illetve amennyiben bekerül a parlamentbe, lesz négy éve megerősödni. De mi a helyzet a kormányváltás szempontjaival: gyengítette, erősítette a kormányváltás esélyeit a Momentum döntése, vagy nem oszt és nem szoroz?

– Gyengítette. A kormányzat nyilatkozataiból, háttérinformációkból és érdekes, kormány közeli közvélemény-kutatásokból is azt lehet kiolvasni, hogy a kormányoldal tényleg fél egy szélesebb összefogástól. És ennek előfeltételeként attól, hogy megjelenik egy MSZP-től független, LMP és Momentum körüli új pólus, ami átrajzolhatja a politikai erővonalakat. A kormányoldal fő célja, hogy minden maradjon így, semmi ne dinamizálja az ellenzéket, ne legyen meglepetés. A Momentum döntése segít fenntartani töredezettséget, a változatlanságot.

– Azt mondja, a Momentumba is belelóg a Fidesz?

– Nem. Ha az ellenzéki formációk különutas politikát választanak, ami egyéni céljaik szempontjából indokolható, akkor lemondanak a kollektív célról, a kormányváltás lehetőségéről. A jelek szerint a Momentum a számára egyszerűbbnek, talán biztonságosabbnak tűnő megoldást választotta: megpróbál parlamenti párttá erősödni. Megjegyzem, nincs olyan garancia, hogy ez a stratégia feltétlenül sikeres. Ráadásul az LMP többek által ismert parlamenti párt, aminek több tere, lehetősége van az érvényesülésre, és az utóbbi időben fajsúlyos, nemzetbiztonsági jelentőségű témákkal foglalkozik, így nem biztos, hogy mellette van még hely egy másik ellenzéki centrumpártnak. Szerintem a választók az ellenzéki oldalon inkább azt a pártot keresik majd, amelyiknek van gravitációs ereje, és nem azt, amelyik makacsul elzárkózik az együttműködéstől.

– Kimondható, hogy az új pólus ötlete kimúlt?

– Nagyon lecsökkent az esélye. Pedig a kormányváltásra akkor lenne igazán esély, ha az ellenzéki oldalon legfeljebb három jelentős erő állna – akik ráadásul a választókerületekben egyeztetnének.

– A Jobbikot is beleértve?

– Igen. Ez jelentené a legnagyobb fenyegetést a kormány számára. A Political Capital igazán sokat írt a Jobbikról, így minket nem kell arról győzködni, milyen szélsőséges volt ez a párt. De az szinte lehetetlenné teszi a kormányváltást, hogy az ellenzék a politikai mező két szélére szorult, és köztük ott terpeszkedik a Fidesz „nemzeti közepe”. Ami persze nem közép, hiszen egyre inkább szélsőjobbra tolódik. Ha nem alakulnak át az erőviszonyok, a választókerületek dominanciájára épülő, egyfordulós választási rendszerben a Fidesznek nincs mitől félnie. Holott Orbán Viktor közel sem annyira népszerű vezető a maga mintegy 50 százalékos népszerűségével, mint Vlagyimir Putyin, akiért a Krím bekebelezése óta ismét az oroszok több mint 80 százaléka rajong.

– Az új pólus mellett még több stratégia játszik: Botka László például azt hirdeti, mindenki iratkozzon fel egy közös listára, és a választókerületekben egy jelölt induljon. Ezt – egyelőre – a legtöbb párt elutasítja. De a szocialisták mintha választói szinten akarnák egyesíteni a baloldalt, abban bízva, hogyha elég erőt mutatnak, akkor hiába kampányoltak külön a balpártok, a polgárok a szavazófülke magányában az MSZP-t ikszelik be. Van ebben ráció?

– Kérdés, az MSZP lehet-e egyáltalán egy ilyen együttműködés kovásza – a reakciók alapján aligha. Új politikai logikára lenne ahhoz szükség, hogy a választók azt lássák: van esély a változásra. A baloldalnak jelenleg egyszerűen nincs annyi szavazója, hogy esélye legyen a kormányváltásra – a Jobbikkal együtt lenne.

– Mielőtt technikai megoldásokról beszélünk: hogy lehet egy MSZP-, vagy egy DK-, vagy Együtt-szavazót rávenni, hogy voksoljon a radikális pártra, amit zsigerből elutasít?

– Biztos lenne lemorzsolódás. És nem gondolom, hogy ez egy jó megoldás lenne. De lehet, hogy az egyetlen megoldás. Hogy az egymásrautaltságot felismerte-e a baloldal, illetve a Jobbik tábora, azt nem tudom, de mintha mindkét oldalon csökkenne a másik elutasítottsága; a kényszer közelebb tolta egymáshoz az ellenzéki szereplőket. Hadd hozzak Magyarországra nézve egy kevéssé hízelgő példát. Hogy Ukrajnában az ellenzék megdönthesse a Janukovics-rezsimet, ahhoz bizony szükség volt a szélsőjobbra is. Ezt diktálta a realitás, és sokan átmenetileg félretették averzióikat. Az más kérdés, hogy mekkora morális árat kellene fizetni egy ilyen együttműködésért, és hogy ez megéri-e. Viszont jelenleg a nyomasztó gazdasági birodalomra alapozott illiberális rendszert építő Fidesz sokkal veszélyesebb a demokráciára nézve, mint a kevésbé beágyazott, kompromisszumokra kényszerülő és azokra nyitottabb Jobbik.

– Építsük tovább az együttműködési hipotézist: a baloldal a morális ártól függetlenül összefog a Jobbikkal, a választáson a balos formációk és a radikális párt együtt többséget szerez, illetve ott van a Fidesz mint legnagyobb párt. Mi garantálja, hogy a Jobbik nem a Fidesszel lép koalícióra? Hiszen így stabilabb lenne a kormányzat, nagy lenne a Jobbik zsarolópotenciálja.

– Előfordulhat. De azért jelenleg egy Vona Gábor vezette Jobbik – Simicska Lajos látható és érzékelhető támogatásával – nem annyira koalícióképes a Fidesszel. A Fidesz érdeke közép- és hosszú távon, hogy Vona gyengüljön párton belül, és olyan figurák kerüljenek előtérbe, akikkel jobban szót tud érteni. Ahogy ez korábban, főleg 2016 előtt volt.

– Jelenleg egy Simicska nélküli Jobbikkal lenne hajlandó együttműködni a Fidesz, vagy egy Orbán nélküli Fidesszel a Jobbik?

– Nagyjából. Persze a politikai érdek felülírhat sok averziót. De még azt is meg merem kockáztatni, hogy egy Fidesz–Jobbik koalíció a konfliktusok miatt gyengébb, és így kevésbé kártékony lenne, mint ha a Fidesz ismét önmaga alkotna kormányt, harmadik választási győzelmétől teljesen megrészegülve.

– Nézzünk egy másik hipotézist: van bármi túlélési esélye az oppozíciónak, ha a parlamenti mandátumoknak legalább az egyharmada nincs egy, azaz egy párt kezében?

– Nem kell, hogy egy párt kezében legyen egyharmad, ha az ellenzék szereplői együtt tudnak működni kétharmadot igénylő törvények megakadályozásában – ahogy az többször történt az utóbbi időben. De politikai, közjogi és lélektani jelentősége is van annak, hogy a Fidesz többet ne szerezzen kétharmadot. Számos olyan sarkalatos törvény van – például a választási törvények –, amit alkotmányossági trükkökkel sem tud megváltoztatni kétharmad nélkül. De vis?- szatérve az előző kérdésre: a Fidesz addig lesz képes nyerni, amíg sikerrel tartja fenn a kritikus támogatói tömeget. Azt, hogy ez eddig sikerült, legalább annyira köszönheti az ellenzéknek, mint a saját politikájának. Nem vitás, hogy a Fidesz meghekkelte a rendszert, de így is nyerhetne – ha nehezebben is – az ellenzék, ha elegendő lenne a támogatottsága.

– Az ellenzék nem tudja áttörni a kormány médiavalóságát, többek között felület hiányában.

– Tény, hogy a menekültkampányban a tévét, a rádiót, a nyomtatott újságokat, az online felületeket elfoglalták a kormányzati hirdetések: soha nem látott médiakoncentrációt hozott létre a hatalom. Az ellenzék ennek szerves támogatottsággal, beágyazott szervezetekkel, helyi személyes kampányokkal tarthatna ellen. Ha nincs aktív támogatói bázis, akkor a Fidesz rövid távon verhetetlen, mert a médiára alapozva nálunk már nem lehet választást nyerni. Persze lehet optimistán a macedón forgatókönyvre várni (amikor a balkáni miniszterelnök óvatlansága miatt kiszivárogtak botrányos telefonbeszélgetései és elsöpörte a népharag), de nem érdemes. A csodavárásra nem lehet stratégiát építeni.
 


Krekó Péter
politológus és szociálpszichológus.
Doktori kutatási témája az összeesküvés-elméletek szociálpszichológiája.
A Political Capital igazgatója, elsősorban attitűdelemzéssel és szélsőségkutatással foglalkozik. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!