Csettint, ha tükörbe néz - Beszélgetés Schiffer Miklós stílustanácsadóval

Rossz stílus nincs, csak stílus van, állítja Harsányi Zsolt Whisky szódával című regényében. Az állítással egyetért Schiffer Miklós stílustanácsadó is, azzal a megkötéssel, hogy azért a jó stílus alapjai tanulhatóak.

Új könyvének címe egyszerűen: Schiffer-stílus. Mindazt beleírta, amit ő gondol a színekről, ruhákról és az életről – külön nőknek és férfiaknak. 15 éve jelent meg az első könyve, azt mondja, azóta az árubőség és a spanyol óriásmárkák térhódítása sokat lendített a magyar ízlésen. Állítja, a régi Lenin körúti butikvilágnál jobb a helyzet, igaz, a kínai üzletek és a turkálók ijesztőek.

„Nyugodtan üljön le a kasszánál lévő székre, nem jönnek percenként vevők” – invitál kedvesen hegyvidéki boltjába Schiffer Miklós.

Természetesen kifogástalan a megjelenése – jó cégérként. „Pozitív irányba változik a férfiak divatkövetése: az új generáció fiú tagjainak már nem ciki, ha jól öltöznek, ha adnak magukra, ugyanakkor elégedettségre nincs ok, mert az átlag magyar ember még mindig slampos és csak keveseknek van stílusérzéke” – mondja Schiffer Miklós. Elég megnézni a politikusokat, akik között talán tíz a jól öltözött.

A különbség nő és férfi között

A divatszakember szerint a magyar nők alapvetően trendkövetők, a férfiaknak pedig a klasszikus értékek a fontosak. Schiffer Miklósnak a férfi stílus Cary Grantnél, Michael Douglasnál, Richard Gere-nél vagy Steve McQueennél kezdődik, a listába még belefér Pierce Brosnan és a már „lerágott csont” Clooney is. A szakértő azt mondja, filmbéli női ikont nehezebben talál, például nincs női James Bond. Közbevetem, talán, mert ez egy macsó világ. Erre egyetértően bólint.

A felsorolt férfiikonok stíluselemeit veszi alapul, azok ihletik, amikor saját ruhát tervez: kézzel varrott, méretre készített ruhákat gyártat, konfekciót csak külföldről hoz be. De nem zárja ki, hogy később női holmikkal is foglalkozik majd. Addig is az említett ideálokat próbálja újratervezni. Ugyanis azt vallja: ha nincs ötletünk, inkább kövessünk egy ideált.

Tudja és mondja is, az öltözködés bizony pénz kérdése is. Büszkén idézi Bo Derek mondását: ha a pénz nem boldogít, rossz helyre jársz vásárolni. De gyorsan hozzáteszi: nem attól lesz valaki jól öltözött, hogy nagy a gardróbja, hanem ha a ruha, a testalkat, az önismeret és a stílus egyensúlyban van. És itt rá is térünk a problémákra.

„A nőknél az a legnagyobb hiba, hogy sok ötvenes akarja a húszéves álmait megvalósítani és bőrminiben tipegnek, holott ezt esetleg fiatalkorában sem kellett volna a testalkata miatt. A férfiaknál az elhízás a gond: nagy pocak, fölötte toka és tohonyaság. A póló eredetileg egy testhez simuló ruhadarab volt, ezzel szemben nálunk minél testesebb valaki, annál gyakrabban visel T-shirtöt.

Trükk az egész

A jó hír, hogy a stílus és az öltözködés alapelemeit meg lehet tanulni. Például azt, hogy mikor mihez mi illik, illetve, hogy kinek mi áll jól. „Az első könyvemben több történelmi kitekintést tettem, a két mostani munkámban, aminek egyik kötete a nőkről, másik a férfiakról szól, a jelen helyzetet, a kombinálhatóságot és az alapdarabokat elemzem.” Van a „must have kategória”, azaz a nélkülözhetetlen ruhadarabok, amelyekre felépíthető egy alapruhatár, s azt jó ízléssel kombinálva nyert ügyünk lehet.

A nőknél a fehér blúz, a férfiaknál a fehér ing ilyen. Ahogy Schiffer Miklós mondja, lehet egy hölgy maszkulin, femme fatale, angyali, rebellis, romantikus, a fehér blúz minden stílusban megtalálja a helyét. Továbbá a kék blézer, illetve a sötét öltöny, valamint mindkét nem számára a fekete bőrdzseki és a farmernadrág elengedhetetlen. Ami nem elsajátítható: hogyan lehet a szabályt stílusosan áthágni. Ehhez előbb ugyanis a szabályokat kell nagyon jól ismerni. Ez már a haladó szint, csak az próbálkozzon vele, akinek van érzéke a stílushoz.

Tanácsadóra lehet szüksége annak, aki nem tudja magát kitalálni, aki nem látja magát kellő objektivitással. Ilyen „páciensből” akad Schiffer Miklósnak havonta néhány. Sokakat a munkahelye küld el „okításra”, amikor olyan pozícióba kerülnek, ahol fontos az öltözködés. A nyugati világban, így a multiknál is igenis megnézik, hogy miben vagy, s ha nem is ez alapján ítélnek meg, de sokat számít. Aztán az is előfordul, hogy egy feleség küldi el a férjét „tanulni”, ezt hívja a szakember „utolsó sikolynak”.

Lakásra nemigen jár, az már nagyon bizalmi fok, leginkább az üzlet tanácsadó helyiségében zajlik a „fejtágítás”, de sok előadást tart cégeknél. „Aki hozzám jön, azt rávezetem a változásra, közösen kell választani, dönteni. Meg kell ismerni az illetőt, tudni, mik az igényei, szokásai, milyen az életvitele.”

„Különben az egész öltözködés egy trükk, lehetnénk lepelben is” – söpri le egy mondattal az eddigieket, de nem hagyom magam, inkább a színekről és a tilalmakról kérdezem. Azt mondja, mivel mindig van kivétel, ezért a színek tekintetében nincs általánosan érvényes szabály. Ha pozitív visszajelzéseket kapunk a környezetünktől, akkor valószínűleg jó színeket viselünk, ha valakitől gyakran kérdezik, hogy jól van-e,akkor az gyanús lehet. Schiffer Miklós nőkön nem szereti a ködszíneket, férfiakon pedig inkább a kéket látja szívesen a szürke helyett.

Abban maradunk, hogy a divat játszma és üzlet. Aminél a stílus sokkal fontosabb: kivenni a divatból, ami nekem jó, és tudni, mit akarok üzenni magamról, ez a self branding (önmenedzselés, énmárkaépítés) lényege is. A jó stílus ugyanakkor fegyelem is: ez vagyok én, ezt követem. A divat társadalmi tükör is, és valahova való tartozást is jelent. Egy márka viselésével az általa közvetített életérzést akarom birtokolni.

A stílusos embert mindez nem érdekli, csak maximum befolyásolja. Nincs márkajelzés, felirat a stílusbiztos emberen, ugyanis nem a felirattal, hanem a minőséggel azonosul. Akinek nincs stílusbiztonsága, az vesz fel nagy feliratos ruhákat.

Nem kell a világhírnév

És honnan ez a sok tudás? A válasz csak ennyi: „a mögöttem lévő 25 évtől, a két évtizedes ruhaárusításról és a rengeteg könyvtől, amiket olvastam”. Magáról szerényen csak annyit mesél: one-man show-t visz. Mellesleg veti oda, hogy az új könyvében is megtalálható legnagyobb divatikonokkal – Tom Ford, Giorgio Armani, Ralph Lauren, Nino Cerruti – személyesen is találkozott. Mert hát hősünk hozta be a Hugo Bosst és a Cerrutit Magyarországra, de elvégezte közben a jogi egyetemet is. Hiába stílusbiztos, ma jót nevet 15-20 évvel ezelőtti fotóin. Nagyjából tíz éve találta meg a saját stílusát. Így  aztán sajnálja, hogy az individuális divat háttérben van, a multibrand üzletek eltűntek, helyettük a monobrand- mánia tombol, aminek hatására mindenki ugyanúgy néz  ki és ugyanazokat viseli.

A fiatal magyar divattervezőkről azért nincs jó véleménye, mert többségük egyből nagyon menőnek képzeli magát, haute couture-ttervez, holott a háttéripar hiányzik, azaz a jó szabász, a jó varroda, a jó anyag beszerzése. Vannak persze külföldi sikereket elért magyar tervezők, de a sokszor emlegetett világhír szerinte túlzás. A világsiker egy márka esetében milliárd euróban mérhető, ez alatt egyszerűen nem is létezel, nem látszol. Ha nincs show roomod Londonban, New Yorkban, Tokióban, láthatatlan vagy. Gondoltam, itt majd jön a „merni kell nagyot álmodni”, de nem, Schiffer Miklós reálisan látja magát: nem lesz világhírű sem ő, sem a ruhái. Amúgy is szereti a magyar piacot.

Majd búcsúzásként elárulja saját ars poeticájának, az esztétikai profizmusnak a lényegét: az elérhető optimális kép, amit kihozok magamból, amikor a tükörbe nézek és csettintek egyet elégedetten.

Sajnos a magyarok nagy része nem él ezzel, inkább leszegett fejjel, komoran sétálnak. Nincs bennünk meg ez a csettintés. Egy alacsony, köpcös olasz úgy megy be mindenhova, mintha ő lenne az isten, míg egy kétméteres magyar pasi lesütött fejjel körbenéz. S bár úgy véli, az ő generációjában sok a sérülés, reméli, a mai fiatalok már magabiztosabbak és kevésbé előítéletesek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!