Bódvalenke Borsod megye felső csücskében fekszik, szinte a határnál. Miskolctól még egy óra autóval, már ha valaki vállalja a tengelytörés kockázatát. Híres falu ez – a freskófalu. Vagy inkább kirakatfalu? Néhány éve már turisztikai látványosság, mutogatásra alkalmas, jó választás hát az idei nemzetközi roma nap hivatalos megünneplésének helyszínéül.

A tűzfalukon impozáns freskókat viselő házak közt elszórva romok, kitört ablakú, omladozó, elhagyatott házak. Az úton kátyúk, kacsaúsztatónak is elmennének. Sárban csúszkálunk el a főtérig, ahol a színpadon már hangolnak a zenészek. Mivel még órákig kell várni a hivatalos rendezvény megkezdésére, a tér elég kihalt, csak néhány helybeli lakos támasztja a kerítést. „Gyertek be hozzánk, nálunk lesz babgulyás meg van pálinka is. Mindig mi csináljuk a legnagyobb bulit” – invitál minket egy férfi, és máris terel a saját portája felé. Tényleg remek az illat, pillanatokon belül sompálinka is kerül az asztalra. Míg felhajtjuk (nagyon kellemes), beszélnek arról, mennyire örülnek, hogy vannak ezek a bódvalenkei napok. Bódvalenkei napok? Hiszen itt a nemzetközi roma nap hivatalos ünnepsége lesz. Vállvonogatás a válasz, roma nap, persze, mindegy is, a lényeg, hogy mindenképpen ide jöjjünk vissza ebédelni, olcsón lesz finom az étel. De ha már roma nap, elmondják azt is, szerintük miről kellene szólnia az ünnepinek szánt beszédeknek. Hogy nincs munka a térségben, hogy kevés a pénz, hogy nem lehet elmenni sehova, hát erről. Két házzal odébb viszont nagy a készülődés, az asszonyok már megfőzték az ételt, amivel a vendégeket várják majd, most sietnek átöltözni. Izgatottak, valaki azt súgta nekik, nagy emberek érkeznek. Ők Bódi Gusztira számítanak.

Mire visszaérünk a falu főterére, kamerák, fényképezőgépek, mikrofonok és diktafonok sorjáznak az utcákon. A helyiek meglepő rutinnal nyilatkoznak. A freskófalu fel van készülve arra, hogyan kínálja a portékáját. A gazdasszonyok boldogan invitálnak be bárkit az otthonukba, legalább három helyre elígérkezünk mi is, így bűntudat mardos, amikor végül egy negyedik helyen eszünk egy fánkot.

Aztán érkeznek sorban a díszvendégek Pestről, az urak körbejárják a falut, megtekintik a freskókat, tömött sorokban követi őket a fotósok és újságírók hada. A helyiek leginkább a kaput támasztják továbbra is, legfeljebb a ház elé parkoló márkás autók okoznak a legények körében némi izgalmat. Egy kisfiú beszalad a hivatalosságok közé, „Te ki vagy?”, kérdezi, „Andor László”, mutatkozik be az Európai Unió magyar biztosa, de a fotogén jelenetre odatóduló újságíróktól megijed a gyerek és visszaszalad a kerítés mögé. Eljött hát a magyar biztos és a miniszter, Balog Zoltán, de még Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Tanulságos is a látvány, ahogy a nyakkendős, posztókabátos emberek érdeklődve nézik és telefonjaikkal fényképezik a látványosságokat. Mert mi itt a látványosság? A nyomor, a szegénység, néhány freskóval kicsipkézve. Katasztrófaturizmus ez, jó szándékkal körítve. – A bódvalenkei házakat díszítő alkotások szemben állnak azzal a társadalmi valósággal, amelyet a munkanélküliség, a szegénység jellemez – mondta beszédében Andor László. Kár lenne vitatni. De Balog miniszternek is igaza van: „Hosszú út áll előttünk, ha jólétet szeretnénk.” De azért maga az esemény is jól mutatja, kinek fontos az elmélet, és ki az, aki inkább a gyakorlati oldalát fogja meg a dolognak. A beszédek alatt a vendégek lesték izgatottan a színpadot, a helyiek viszont élénk beszélgetésbe kezdtek. Amikor viszont a zenekar játszott, vagy éppen a bódvalenkei asszonykórus állt a mikrofon mögött, ők tapsoltak kitörő lelkesedéssel. De a harmadik szónoklat már így sok volt nekik, hazafelé vették inkább az irányt, hogy becsalogathassák a vendégeket egy jó ebédre, vagy eladhassanak nekik néhány fűzfavesszőből font kosarat. Bódvalenke eddig sem várt sokat onnan, föntről. Olyan falu ez, amely saját erejéből is igyekszik kitörni a nyomorból. Jönnek már turisták ide, persze lehetnének többen is. Viszont aki jön, az biztos lehet benne, hogy Bódvalenke felkészült a fogadására. Van, aki idegenvezetést tart, a freskók történetét meséli el az érdeklődőknek. Más a vendéglátásról gondoskodik, megint mások kézműves termékeiket kínálják. De azért világosan látszik, tényleg hosszú, szinte beláthatatlanul hosszú az a jóléthez vezető út. Most éppen a belvízben úszik, de ha meg is szárad majd, iskola és munkahely híján csak a kilátástalanságba vezet.

Mikor az állami autók egymás után fordulnak rá a Pest felé vezető útra, a helyiek már az esti bulit szervezik. Véget ért a nemzetközi roma világnap, kezdődhetnek azok a bódvalenkei napok.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!