Átlépte-e az Obama elnök által megjelölt „vörös vonalat” az Aszad-rezsim, vagyis bevetett-e vegyi fegyvert, nevezetesen ideggázt? Ennek egyre több jelét látják amerikai és brit szakértők. Vajon lehet-e a válasz erre közvetlen beavatkozás a felkelők megsegítésére? Megsegíthetők-e az Aszad-rezsim ellenfelei, akik közül a mindinkább hangadókat Washingtonban terroristának tartják? Hogy fest mindez a nagypolitikától távol, egy milíciák ellenőrizte szír kisvárosban?
Az ortodox templom Sárkányölő Szent György képével díszített, szép, vasalt kapuja olyan, mint egy szita. Lehet, hogy valamelyik elborult agyú fegyveres műve: az északkelet-szíriai kisvárosban hónapokig harcoltak egymással az arab és kurd milíciák. De az is lehet, hogy valaki üzenetet akart küldeni Rász el Ájn városka kis keresztény közösségének: ezentúl máshogy fognak menni itt a dolgok.
Akárhogy is, a helyi keresztények alaposan meg vannak szeppenve. A legtöbbjük nem is akar szóba állni az újságíróval. Aki pedig kész nyilatkozni, az is megválogatja a szavait. „Régen nem volt ez az egész. Itt minden felekezet békében élt és szerette egymást” – mondja Szilva Dzsidzsi, egy helyi szír katolikus. – Azelőtt nem éreztük úgy, hogy el vagyunk szigetelve, szégyen volt még mondani is olyat, hogy mi keresztények vagyunk, ők meg muszlimok.” Több keresztényt elraboltak ismeretlen fegyveresek; volt, akit váltságdíjért, másokat ismeretlen okból. A katolikus templom falára pedig valaki a keresztényeket gyalázó feliratot firkált. A negyven évig hatalmon lévő szír rendőrállamról nem sok jót lehet elmondani, de az kétségtelen, hogy Szíria számos vallási és etnikai kisebbsége (szunnita és síita muszlimok, arabok és kurdok, keresztények és drúzok) viszonylag jól megvoltak egymással – vagy legalábbis mindenkit nagyjából egyenlően nyomtak el. A 2011-ben kezdődött felkelés tömegbázisát főként a szegény szunnita tömegek (az ország lakosságának háromnegyede) jelenti, a kisebbségek pedig attól tartanak, az új rendszerben ők pórul fognak járni. Például azért, mert a szunnita felkelők közt alaposan megerősödtek a szélsőséges iszlamisták, akik valamiféle szunnita kalifátust jelölnek meg jövőképként.
Rász el Ájn még tavaly ősszel szabadult fel a kormány ellenőrzése alól. Azóta három arab felkelő csoport plusz egy kurd milícia ellenőrzi. Az arabok és a kurdok hónapokig harcoltak egymással a rezsim bukása után. A város egyes részei romokban hevernek: a falakon golyó ütötte nyomok, kiégett épületek, a boltok fémredőnyei a helyükből kicsavarodva-összegabalyodva lógnak, kidőlt villanyoszlopok és vezetékek, romok mindenütt. Érdemi önkormányzat azóta sem jött létre, minden a milíciák kezében van.
Szilva Dzsidzsi és férje, Náim, nem tudnak hazamenni, mert a házukat kisajátította egy iszlamista milícia, az Egyesült Államok által terrorista szervezetnek nyilvánított Nuszra Front. Nem az ő házuk az egyetlen, a téli harcok alatt sok házba beköltöztek a fegyveresek, de ez persze nem vigasz. „Azt mondták, nemsokára hazamehetünk, de amikor elmentünk megnézni, láttuk, hogy a bútorok eltűntek, a női ruhákat meg valamiért mind elégették” – mondja Náim. A Nuszra-vezetők nem uszítanak a keresztények ellen, sőt, lépten-nyomon elmondják, hogy a vallási kisebbségeknek nincs mitől tartaniuk. De azért harcias és szélsőséges ideológiájuk – csakis a Korán és a prófétai hagyományok alapján kormányoznának – megijeszti a más vallásúakat.
Rász el Ájnban nemcsak a keresztények vannak bajban. A kurdok és az arabok közt is húzódik egy törésvonal, amely nem annyira a lakosok közti ellentéteket fejezi ki, inkább a fegyveres szervezetek különböző politikai céljaiból fakad. A kurdok független Kurdisztánért harcolnak, a kormányellenes arab felkelők pedig részben szír nacionalisták, akik meg akarják őrizni az ország egységét. Igaz, ebből nem következik automatikusan, hogy háborúzniuk kellene egymással: január vége óta itt tűzszünet van köztük, De mindez nem jelenti azt, hogy ne volnának etnikai problémák: eleve, a helyi arab lakosság nagy részét néhány évtizeddel ezelőtt telepítette ide az Aszad-rezsim.
Az etnikai és vallási feszültségek legfőképpen egy dologra vezethetőek vissza: a törvénynélküliségre. Arra, hogy a kormányerők távozása óta lassan fél év telt el, és változatlanul a milíciák irányítják a várost. Nyíltan nem terrorizálják az embereket, de a törvénytelenségben tenyészik a káosz és a félelem. Az emberrablások elszaporodása a legextrémebb példa. Ha valakinek valamire szüksége van, csak hozzájuk fordulhat.
Jellemző történet. Egy délután egy idős hölgy odamegy a házuk előtt álldogáló milicistákhoz. Felelősségre vonja őket, hogy miért vegzálják nap mint nap a fiát, amikor ezen az utcán hazafelé tart. A milicisták először nem értik, hogy miről van szó, aztán mutogatni kezdenek a fegyveresek felé, akik az utca másik végén álldogálnak. „Nekünk ehhez semmi közünk, mi egy másik csoport vagyunk, menjen hozzájuk panaszkodni, ők állítják meg a fiát” – mondják. Az asszony először nem érti, aztán széttárja a kezét és elballag. Egy fiatal férfit, aki korábban az egyik felkelő csoportnak dolgozott, egy nap letartóztatja a Nuszra egy személyes vita miatt. A férfit a család közbenjárására egy órán belül elengedik, az incidens mégis mutatja, milyen veszélyekkel jár, ha lényegében fegyveres bandák kezében a hatalom.
Szíriában alapvetően nem etnikai-vallási polgárháború zajlik. A meghatározó még mindig a felkelők és a kormány közötti harc, és főleg ez a pusztulás és halál oka. Ám Rász el Ájn és a hozzá hasonló települések sorsa mutatja, hogy hiába űzik el a kormányt a felkelők egy helyről, ki tudja, mi jön utána…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!