Trump győzelme sokkoló, de túlélhető. Sok nő még mindig nem tud elképzelni női elnököt. Fontosak a first ladyk, de Melania legfeljebb a divatra lehet hatással – állítja Kati Marton.
Így mozog a Föld - Amióta megjelent a Világkép, nehéz elkapni. Vagy interjút ad, vagy dedikál, vagy a kettőt együtt csinálja. „Régóta vártam már, hogy személyesen is találkozzunk,…
Ügyesen manipulálja az állam a civil összeesküvés-elméleteket – az oroszok nagyon büfék ebben - A jó konteósnak a hiány a legjobb bizonyíték, a titkosszolgálati szál pedig a…
Színházi előadásban – leginkább alternatív társulatok darabjaiban –, tévésorozatban és mozifilmen is látható Kurta Niké színésznő, aki az interjúra nem egyedül érkezik. A négy…
Antoine Leiris tavaly vesztette el a feleségét a párizsi terrortámadásokban. A gyűlölet ellen érvelő posztjából megkapóan szép könyv született. Nem tudja még, mihez kezd, de a…
Ljudmilla Ulickaja egyike a legjelentősebb kortárs orosz íróknak. Sokak szerint ő a ma élő legnagyobb. Amikor erről kérdezik, általában nevet: nem érdeklik a címek, a rangok. Egyetlen…
„Nem elkamuzni, hanem magamévá tenni – ez az alapelvem minden karakter megformálásakor. Az egyetemen Zsótér Sándor volt a mesterem, aki azt mondta, nincs kis vagy nagy hazugság: valami…
Gondolom, ez önöknek sem újdonság – mondja Ljudmila Ulickaja, világhírű írónő, aki Putyin rendszeréről nyilatkozik a Vasárnapi Hírek munkatársának, Kövesdi Péternek.
Mit művelnek a felnőttek a gyerekekkel? - Az aktuálpolitikai helyzet erős hatással lehet a kamaszokra. - Dr. Varga Zoltán pszichológus tabudöntögető könyvet írt Nehezen nevelhető…
Egy brit diplomata, aki kétszer is szolgált Budapesten - Mindszenty bíboros keresztelte a kisfiát az amerikai nagykövetségen - A magyarok magasságairól és mélységeiről is beszélgettünk…
Politikai célok szolgálatába állítják 1956 emlékezetét, ki-ki a saját szája íze szerint értelmezi és használja a forradalom eseményeit. A Fidesz Nagy Imre és más baloldali szereplők…
Hatalmas munka megszerettetni a francia olvasókkal a közép-európai irodalmat, mert alig tudnak valamit a térségről. Ráadásul a magyar és lengyel kormány az elmúlt években olyan…
Mintha a magyar labdarúgó-válogatott legyőzné Németországot – nagyjából ekkora sikerrel ér fel Végső János dartsozó 6-3-as szeptemberi győzelme a holland Raymond van Barneveld ellen.…
Van, aki az orvoslásra teszi fel az egész életét, valaki a versenysportra. Mindkettő hosszú éveket és teljes odaadást kíván, életprogram. És van Szlávy Eszter, aki miután az egyik…
Márciusban lesz 50 éve, hogy rabbivá avatták. Életének nagyobb részét az Amerikai Egyesült Államokban töltötte – reformrabbiként, egyetemi oktatóként, kutatóként. Ugyan itthon nem…
Többszörös rendszerhiba bénítja meg a titkosszolgálatokat, úgy tűnik, nincs érdemi információcsere a külföldi szervekkel, illetve leállt a bűnügyi hírszerzés. - Egy utalási…
Nem migránsterror – A magyar kormány veszélyt vizionálni tud, de képes-e egy válsághelyzetet kezelni? - A láthatatlan bank esetleges terrorista-kapcsolatait csak beépülő ügynökök…
Zsidó szolidaritási istentisztelet a menekültekért címmel tart imádkozást, beszélgetést három zsidó reformközösség (Bét Orim, Szim Salom, Dor Hadas) szombaton 10.30-tól a budapesti…