Komoly fejtörést okoz a holland kormánynak, hogyan kezelje az Ukrajna uniós társulási szerződéséről tartott népszavazás eredményét.

A szélsőséges pártok és szervezetek által kezdeményezett referendum ugyanis – a politikai elit legnagyobb bánatára – egy hajszállal, de túllépte az érvényességhez szükséges 30 százalékos részvételi küszöböt. A döntés pedig roppant kellemetlenre sikeredett: 61 százalék mondott nemet az Ukrajnával kötött megállapodásra.

A kormány most nehéz dilemmával néz szembe. Vagy figyelmen kívül hagyja az összes választópolgár 19 százalékának a véleményét, és megőrzi a tekintélyét a nemzetközi partnerek előtt. Vagy megtagadja a ratifikációt, amivel nemcsak a többi európai kormányt haragítja magára, hanem az üzleti köröket is, amelyek joggal félhetnek attól, hogy ezentúl egy kisebbség is befolyásolhatja a hasonló döntéseket.

Az uniós tagságra áhítozó országokban máris érezhető az elkeseredettség.

Ukrajnában pedig úgy vélik, a hollandok csak elmélyítették az amúgy is jelentős politikai válságot az országban. Az eset az EU számára is roppant kínos, mert újabb csapást mér az egységre.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!