A magyar reklámadó sérti az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokat, mivel az abban alkalmazott progresszív adókulcsok előnyt biztosítanak egyes vállalatoknak – döntött pénteken az Európai Bizottság, amely még 2015 márciusában indított vizsgálatot az ügyben.

 
Akik jól jártak. Munkában a TV2 vezérlője - Fotó: Kállai Márton

A döntés szerint a reklámadó indokolatlan előnyben részesíti azokat a vállalkozásokat, amelyek nem voltak nyereségesek 2013-ban. Így az alacsony reklámbevételű cégeknek jóval kevesebb adót kellett fizetniük azoknál, akik sikeresebbek voltak, ezzel tisztességtelen gazdasági előnyhöz jutottak. A törvény legnagyobb nyertese a most már Andy Vajna kezében lévő TV2 volt, a legnagyobb vesztes pedig éppen a csatorna legnagyobb konkurenciája, az RTL Klub. A bizottság most arra kötelezi Magyarországot, hogy szüntesse meg az indokolatlan megkülönböztetést, és állítsa helyre az egyenlő bánásmódot a piacon.

Az államnak tavaly nettó 6 milliárd forint bevétele volt az adóból, eredetileg ennél többel számoltak, de aztán Simicska Lajos médiacégei indított háború miatt változtattak a szabályzáson, és ötszázmillióról százmillióra szállították le azt a sávot, ahol még nem kell adót fizetni.

Az uniós bírálat ellenére a magyar kormány elkötelezett a reklámadó szabályainak megtartása mellett, és mindent elkövet azért, hogy megvédje azt az „innovatív magyar kezdeményezést”, amellyel a reklámtevékenységet végző világcégektől is beszedhető az állami költségvetést megillető adó – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a hírre reagálva.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!