Isaszegen tette fel tegnap a koronát a Jobbik vagy ötven híve és aktivistája az egész hét árpádsávos, gárdista mellényes történéseire. Először Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő indult harci indulókat énekelve „sétálni” harmincadmagával, katonai alakzatba rendeződve a dóci tanyavilágba, azután az egykori Magyar Gárda-kapitány új egyenruhásai lepték el Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületként Gyön gyöspatát, a helység romái és nem romái közti feszültség miatt.

 

Isaszegen egy százéves múltú hazai keresztény kisegyház, az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Izrael-barát összejövetele váltotta ki a Jobbik haragját. Olyannyira, hogy tüntetést szerveztek a gyülekezeti ház elé. Ifj. Hegedűs Lóránt református püspök, korábbi MIÉP-es honatya és építész neje, aki a parlament jobbikos képviselője, s a helyi, Gödöllő-környéki frakciótárs, Bertha Szilvia tiltakozott gyalogosok és motorosok társaságában az izraeli befektetők ellen, a magyar föld védelme jegyében – „nehogy úgy járjunk, mint a palesztinok”. A rendőrség biztosította gyér számú kivonulás oka az volt, hogy a pünkösdiek szerintük „cionista zsidóimádó összejövetelt” szerveztek. Olyan izraeli vendégekkel, mint a samariai Ariel város Bibliakertjének vezetője, vagy a magyar gyökerű László Chaim Klein. Na meg a Sabbathsong klezmerzenekar, s a pünkösdi keresztyének nem átallottak még zárásul szeretetvendégséget is rendezni! A gyülekezet egy tagja szerint – aki nem érti Hegedűs ellenségességét, „hisz’ a Biblia egy és közös, az Ó- és Újszövetségből áll” – tavaly is volt hasonló rendezvényük, akkor nem történt ellenszervezkedés. Most a helyi jobbikosok szinte védekezésként mondogatták: a felső vezetés utasítására jöttek. Hegedűs tiszteletes a gyülekezeti vendéglátók szerint biztos azt sem nézi jó szemmel, hogy 8-án, kedden a budapesti Deák téri evangélikus templomban a Keresztény-Zsidó Társaság közgyűlése lesz, s itt, a Deák Téri Estéken református lelkészek is meg szoktak jelenni.

Szintén a héten történt, hogy megjelent egy részlet XVI. Benedek pápa – a német Joseph Ratzinger – A názáreti Jézus című könyvéből. Ebben a pápa visszautasítja azt a vélekedést, hogy a zsidók kollektív bűnösök Jézus Krisztus halála miatt. Szerinte az egykori templomi arisztokrácia és a lázadó Barabás támogatói felelősek a keresztre feszítésért.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!