Hiába nyilvánította jogsértőnek a gyakorlatot az Emberi Jogok Európai Bírósága, ahogy a menekültekkel a határon és a tranzitzónákban bánnak, Áder János szó nélkül aláírta a határzár szigorításáról szóló törvényjavaslatot (pedig a frissen újraválasztott köztársági elnököt hazai és nemzetközi jogvédők – például Amnesty International, Magyar Helsinki Bizottság, UNICEF, ENSZ – is kérlelték, hogy ne tegyen ilyet). Így a hazánkba érkező menedékkérők ügyük jogerős elbírálásáig nem hagyhatják el a határ menti tranzitzónákat.

 
Fotó: Ujvári Sándor, MTI


Ott konténerekben szállásolják el őket, amiket 200-400 férőhelyessé bővítenek.

A kísérő nélküli, 14 és 18 év közöttieknek is a tranzitzónában kell várakozniuk. Azt csak a kiléptetőkapun keresztül, Szerbia vagy Horvátország felé hagyhatják el. Ráadásul a törvény értelmében minden, az országban elfogott menedékkérő ezekbe a tranzitzónákba kerül, nemcsak a határtól számított 8 kilométeren belül elfogott menekülteket vihetik a magyar–szerb határra.

A szigorított előírást ellenzők szerint a jogszabály bűnözőként kezeli a háború sújtotta területről, súlyos traumákkal küzdő gyerekeket, s minden tranzitzónában lévő embert kvázi fogva tartanak.


Arcon térdepelés és közvetlen közelről arcba gázsprézés miatt ítéltek
pénzbírságra két rendőrt. De a statisztikák szerint nemcsak a hivatásosok,
az önkéntesek is „odateszik magukat” a határon. A rendőrség tavaly hét
esetben bírságolt, öt esetben eljárást indított „önkéntes határvédő
honfitársakkal” szemben, adja hírül a hvg.hu. Idén öt eljárás indult
hasonló ügyekben. Az ORFK 2016-ban 14 esetben kapott feljelentést azért,
mert önkéntes határvadászok járőröztek a határon.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!