- Ami biztos: egyetlen terméket sem találtak, ami nem felel meg a hazai előírásoknak
- Folytatja multiellenes propagandáját a kormány: szemre, orra, rossz fotóra alapozva
- Nem tudja a piac, kinek csinálnak helyet – itt a nagy élelmiszer-vizsgálat eredménye

 
Folytatják a kampányt


Egy vizsgálat, két merőben más értelmezés – így foglalható össze az a kutatás, amiben a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) mintegy száz terméket ellenőrzött. Azt vizsgálták, hogy egy adott márka termékéből más minőséget küldenek-e a multik a nyugat-, illetve a kelet-európai üzletekbe.

Az agrárminiszter szerint igen, a kereskedők érdekképviselete szerint nem. A vitában ember nem tesz igazságot, ugyanis a Nébih sokszor csak az összetevők ellenőrzésére, illetve érzékszervi vizsgálatokra szorítkozott. Így születtek például olyan mondások, hogy az Ausztriába terített fahéj sötétebb, mint a Magyarországon forgalmazott. Ráadásul a Nébih az esetek többségében csak vizsgálati  eredményeket közölt, ugyanis ha minősíteni kezd, akkor indokolnia kellene, miért nem tett semmit annak érdekében, hogy rászorítsa a gyártót a termék feljavítására, vagy miért nem száműzte a problémás portékát az üzletekből.

„A vizsgálat egyetlen olyan terméket sem talált, amely nem felelt meg a jogszabályban előírtaknak” – mondta lapunknak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szervezet főtitkára.

Az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége (Éfosz) szintén azt olvasta ki a Nébih adataiból, hogy a belföldön és külföldön megvásárolt termékek túlnyomó többsége között nincs összetételbeli vagy érzékszervi különbség.

„A kormányzati propaganda által megtámadott nemzetközi cégek közül többnek is van üzeme Magyarországon.

Az itt előállított élelmiszereket a hazai és a külföldi piacokon egyaránt értékesítik, miközben sok magyar termelő van a beszállítóik között” – magyarázta Szöllősi Réka, az Éfosz ügyvezető igazgatója. A nagy és ismert márkák számára gazdasági, üzleti öngyilkosság lenne, ha nem a tőlük megszokott minőségben gyártanának a különböző piacaikra. Azt sem engedhetik meg maguknak, hogy ne tartsák be az uniós és a magyar élelmiszerbiztonsági előírásokat.

Ráadásul a csomagoláson szerepelnie kell a termék összetételének – ami a két szakmai szövetség szerint egyetlen esetben sem volt megtévesztő.

Ám mindez csöppet sem zavarta Fazekas Sándort abban, hogy kijelentse: kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon. Így a földművelésügyi miniszter – újramelegítve a kormányzat korábbi állításait – azt magyarázta: a multik nagy arányban gyártanak, szállítanak silányabb termékeket Magyarországra.

Bizonyos termékek között a nemzeti ízlés okán van eltérés. A magyarok például fűszeresebben szeretnek bizonyos húskészítményeket, mint az osztrákok.

És az is igaz, hogy a hazai népegészségügyi termékadó miatt kevesebb cukrot, sót tesznek bizonyos élelmiszerekbe. A kormányzat ezt komoly minőségbeli hibaként tálalta (holott az iskolai menzareform egyik fő törekvése volt, hogy a gyerekek kisebb só- és cukortartalmú ételeket kapjanak).


„A kormányzati
propaganda
által megtámadott
nemzetközi
cégek közül
többnek is van
üzeme Magyarországon.”


„Az emberek azt a minőséget
kapják, amit a politikusok
által szentesített szabályok
megengednek.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!