Bár hivatalosan csak ma nyitja meg kapuit a beköltözők előtt a hétfőn induló 21. Sziget Fesztivál, máris megvan az első nagy fogás. Egy holland fiatalember 10 millió forint értékű marihuánát próbált becsempészni a hátizsákjában a fesztivál területére, de a biztonsági őrök elkapták, és átadták a rendőrségnek őt is, a csomagot is. Nem ettől lesz azonban igazán emlékezetes a Sziget, idén ugyanis már nem egyszerű programsorozat, hanem egy egész Fesztiválköztársaság várja az önfeledt szórakozásra vágyókat. 7500 ember dolgozott 3 héten keresztül, hogy a 76 hektáros terület minden felmerülő igényt kielégíthessen. Húszkamionnyi burkolat fedi majd az utakat, és 250 kamion szállította ki a szükséges mennyiségű konténert. Idén az A38 helyszíne a legnagyobb: 5000 négyzetméteres, vagyis kétszer akkora, mint tavaly. A fesztiválozók szempontjából pedig örvendetes a hír, hogy több ember fér el benne, mint a Papp László Sportarénában. A négyzetméterek amúgy is impozánsak: 2400-at a Magyar Zenei Sátor, 1600-at a Magic Mirror, 1000-et a Colosseum foglal el. Az óriáskerék is nagyot nőtt: most Európa legnagyobb utaztatható kereke, amely 65 méter magasra viszi fel légkondicionált kabinjaiban az utasokat.

  <h1>Ancsin Gábor felvétele</h1>-
  <h1>Ancsin Gábor felvétele</h1>-
  <h1>Ancsin Gábor felvétele</h1>-

Ancsin Gábor felvétele

- – Kép 1/3

A 21. évébe lépett, díjnyertes nemzetközi zenei és kulturális forgatag augusztus 5. és 12. között látogatható az óbudai Hajógyári-szigeten. Fesztiválköztársaságként működik idén a Sziget, s azt ígérik, az új államformát méltó módon ünneplik: minden idők leglátványosabb és legsokszínűbb Sziget Fesztiváljával kecsegtetnek a szervezők. Bejártuk a még építési lázban égő területet.

A Filatorigát HÉV-megállónál a mobil rácskerítés darabjait illesztik össze péntek délben, a sínek melletti elszáradt fűszálakat pedig géppel egyengetik. Lázas munka zajlik már jóval a Sziget bejárata előtt. A közeli benzinkúthoz épp áru érkezik: többkartonnyi sörrel, üdítővel készülnek a jövő héten várható rohamra, de feltankoltak zsebkendőből és egyéb higiéniai kellékekből is. A kút hátuljánál a Nemzeti Dohánybolt kívülről már hetek óta kész, hogy mikor nyit meg, senki nem tudja. A VPOP (Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága) engedélyére várnak. „Már voltak itt anyázó turisták, akik nem tudtak sehol a környéken cigit venni. Igaz, a HÉV-megálló másik oldalán működik egy, a Ladik utcánál, de az nem esik útba” – ecseteli a problémát az egyik benzinkutas. A közeli hipermarket „Tankolj fel nálunk a bulira!” jeligével hirdeti fesztiválos akcióit: pizza, hot-dog, hekk és kolbász menü, valamint sör, vodka és horgászszék az akciós kínálat. A járműforgalom még nem katasztrofális, bár már lezárták a Jégtörő és a Mozaik utca egyes szakaszait.

A K híd bejáratánál a molinókat és a tájékoztató táblákat függesztik ki, a szokásos piros színű, többnyelvű köszönő feliratok már a helyükön lógnak, a hídon már csak karszalaggal lehet átmenni. Több külföldi hatalmas cekkerekkel és csalódott arccal kénytelen visszafordulni péntek délután. A beköltözés ma 14 órától lehetséges.

„Nyolcórás műszakban dolgozunk a Sziget mínusz 4. napjától, nekem ez a harmadik évem. Nem a sok állás, inkább a nagy meleg miatt nehéz, és meg kell tanulni kezelni a sok türelmetlen embert. Muszáj mindenkivel betartatni a szabályokat, egyébként a magyarokkal általában több a baj, mint a külföldiekkel” – árulja el egy jegy- és karszalagellenőr lány. A bejáratnál biztonsági őrök is álldogálnak. „12 óra egy műszak, elég nomád a körülmény, de hát katonák vagyunk” – mondja nevetve egyikük, majd ezt bizonyítandó a hűtőtáskából jeges vizet, szeletelt kenyeret és májkrémkonzervet vesz elő ebéd gyanánt. A nagy meleg miatt – akárcsak tavaly – várhatóan most is fejenként 1,5 liter alkoholmentes italt vihetnek be magukkal a szigetelők.

A bejáratnál egy óriás, 300 kilós acéltáblát próbálnak darus kocsi segítségével a híd tetejére juttatni. A Sziget felirat alatt a Fesztiválköztársaság név fog világítani. Még eltart egy ideig, mire a helyére kerül, addig beljebb sétálunk. A Dunát motorcsónakkal ellenőrzik, a híd végén több tucat vas- és műanyag rúd várja, hogy elnyerje végső pozícióját. Elhaladunk a kék egyenpólós biztonsági őrök mellett, akik kedvesen ránk köszönnek. Most még örülnek az érkezőknek.

A Metapay fizetőkártya-feltöltő konténerek és a színpadok alapjai már állnak. Félmeztelen munkások kalapálnak, ácsolnak, fúrnak, hegesztenek, pakolnak Sziget-szerte. Csöpög a verejték a színpadalapokra. A hömpölygő embertömeg helyett még kamionok, markolók, utánfutók és különböző méretű traktorok verik fel az út porát. Áll már a cirkuszi sátor is, mind a nyolc csúcsa az ég felé mered, pakolnak az „Anyám pitája” nevű vendéglátó-ipari egységben is. Egy TOI 100 rendszámú kamion platóján érkeznek a mobilvécék. A VIP-részleg is épül-szépül a nagyszínpad mögött, ahol épp katasztrófavédelmisek jönnek szembe velünk. Szigorúan vizslatnak. Egy fűzfa árnyékában megfáradt munkások költik el szendvicsebédjüket. Öt órája acélrudakat pakolnak, messze még a vége. A nagyszínpad késznek tűnik, tövében felmosóvödör, szemétlapát, partvis és mosószer. Még néhány szál virág is éldegél itt, nem sejtik a napok múlva érkező súlyos cipőtalpak veszélyét.

A keverőpultnak, hangosításnak, világításnak helyet adó sokemeletes állványzaton védősisakos munkások tevékenykednek. Szoláriumra nem lesz szükségük a 6-8 órás műszak után. Csavarhúzójukkal együtt szívesen pózolnak. Felkéredzkedünk melléjük: tíz méter magasan lehetünk, szemben velünk a nagyszínpad, hátunk mögött a Sziget Eye nevű óriáskerék. A srácok az egyik telefonszolgáltató állomásait helyezik fel a rádiótechnikusok által meghatározott helyekre, ők 12 ilyen antennával lesznek jelen a Szigeten, ez biztosítja, hogy idén a 4G is működjön a fesztivál területén. „Egy állomás ezer mobil működésére van tervezve, de a nagy tömeg miatt lehetséges, hogy nem mindig lesz zökkenőmentes a telefonálás és a netezés is akadozhat” – magyarázza az egyikük. A minimum harmincéves ZIL-ből tömlőn keresztül zubog a víz a fotósok számára biztosított állványzat aljába, amely négy köbméter vízzel és négytonnás betontalapzattal lesz kiegyensúlyozva.

A Sziget Eye bejáratánál ott felejtett matrica hirdeti az előző, V. kerületi helyszínt: „A jövő városa”. Előtte egy hosszú nadrágba, pulóverbe és sapkába öltözött férfi locsolja a füvet. A 37 fokban indokolatlannak tűnik öltözéke, mire elmondja: nem vízzel locsol, hanem porfogó vegyszerrel. Német technológia, egészségre nem veszélyes. Hatékonysága hamarosan kiderül. Az óriáskerék mellett néhány nemzetközi konyha pultja sorakozik: indiai, erdélyi és görög. Állítólag többféle kagyló is kapható lesz majd a hungarikumok mellett. A szokásos zászlósor rúdjainak helyét egy, a fejét a földbe fúró jármű készíti elő. Az egyik gyrosos nyitásra kész, színes filctollakkal az ártáblát készítik. Mellette a hűtőpultokat takarítják, a sörcsapok ugyan még üresek, de bevetésre készen állnak.

Kiérve a K hídhoz örömmel tapasztaljuk, hogy az óriás, köztársaságos tábla is a helyére került. Előtte gondosan megtörölgették. S máris lelkesen fényképezik. Kezdés: holnap.

 

Fesztiválok világa

Már rég nem elég egy színpad, némi hangosítás és egy kis hely a sátraknak ahhoz, hogy egy fesztivál kiemelkedjen a tömegből. Az idén 21 éves Sziget tavaly elnyerte a legjobb európai nagyfesztivál díját, így idén még magasabbra kell tenniük a lécet, nehogy érdemtelennek tűnjenek a megtisztelő címre.

Kis túlzással akár azt is mondhatnánk, naponta indítanak egy új könnyűzenei fesztivált. Az elvárások pedig egyre emelkednek, míg néhány évtizede még mindenki elégedett volt, ha állhatott a színpad előtt, és két koncert között elfuthatott egy sörért, mára senki sem adhatja alább egy komplett összművészeti eseménynél.

Már az sem mindegy, hogy hol rendezik meg az eseményt. Van olyan fesztivál, amit repülőtéren (Open’er Festival, Pohoda), hegyek közt (Coachella), vagy éppen egy osztrák erdőben (Harvest Of Art), netán a kettő ötvözetében tartanak (Fekete Zaj fesztivál Sásdtó–Mátrafüred). A négynapos 70 000 Tons of Metal fesztivált pedig egy nevében jelzett tömegű, a Karib-tengeren cirkáló hajón rendezik a metálzenekarok krémjét felvonultatva. De még így – sziget jellegéből adódóan – is unikális a Sziget. Viszont fesztiválra elsősorban még mindig azért megyünk, hogy zenét hallgassunk. Egyes fesztiváloknak tulajdonképpen nem is kell mást tenniük, mint kifüggeszteni a hirdetőtáblára a fellépők listáját, máris özönlik a tömeg. Már ha meg nem előlegezik a bizalmat: az olyan rendezvényeknek, mint az angol Glastonbury, vagy az osztrák Nova Rock, amelyeknek már a neve is garancia arra, hogy csak minőségi programra számíthatunk, így nem csoda, ha a jegyek szinte a megjelenésük pillanatában el is kelnek. Ebben a tekintetben a Sziget idén még a szervezők bevallása szerint sem nyújt felejthetetlen élményt, ezt azonban (ígéreteik szerint) a látvánnyal próbálják meg pótolni.

Persze azt is érdemes figyelembe venni, hogy milyen zenét kínál az adott fesztivál. House, metál, rock, hiphop, punk, reggae – mindnek megvan a maga tematikus rendezvénye, amire az igazán fanatikusok elzarándokolnak. A Sziget viszont (sok más fesztiválhoz hasonlóan) igyekszik minden felmerülő igényt kielégíteni – az a sztereotípia, miszerint csak lepattant punkok és rockerek járnak Magyarország legnagyobb fesztiváljára, legalább egy évtizede nem érvényes. Ráadásul azok is kezdenek már elismerően tekinteni a rendezvényre, akik a patinát értékelik, vagyis a nagy múltú fesztiválok erejében hisznek. Igaz ugyan, hogy az olyan őskövületekkel, mint a csaknem három évtizedes múltra visszatekintő belga Pukkelpop, az 1971 óta megrendezett dán Roskilde, vagy az igazi veterán, 52 éves brit Reading, nehéz versenyezni, de azért 21 év az mégiscsak 21 év, vagyis a Szigetnek sem kell már szégyenkeznie a fiatalsága miatt. Magunk mögé utasítjuk e tekintetben például az amúgy egyre nagyobb presztízsű szerb Exit Fesztivált is, amelynek egyébként szintén érdekes a „keletkezéstörténete”. 2001-ben ugyanis azért gyűltek össze a fiatalok, hogy Slobodan Milošević kormánya ellen tüntessenek. Száz napig tartott a zenei és képzőművészeti eseményeket is felvonultató gyülekezés, ahol természetesen az aktuális politikai problémákról is sok szó esett. Végül a társaság egy nappal azelőtt a szavazás előtt oszlott fel, amely leváltotta a Milošević-rezsimet.

És persze az se mindegy, mit csinálhat az ember egy rendezvényen, ha megcsömörlik a zenétől, vagy nincs kedve a tűző napon pogózni. Ebből a szempontból is jól teljesít a Sziget: utcazene, cirkusz, színház, kiállítások, labirintus és Colosseum, mindez napközben épp úgy belefér a programba, mint éjszaka az önfeledt tánc. Bár minálunk nem égetnek 32 méteres bábut, mint a nevadai sivatagban megrendezett Burning Manen (innen jött a neve is), de azért az biztos, hogy a Sziget is izgalmas programokkal készül. (D.- H. N.)

Újdonságokból idén sem lesz hiány a Szigeten. Az rendezvényen megalakul a Fesztiválköztársaság, ami sokkal nagyobb szabású élményeket ígér még az eddigieknél is. Minden nap egy ünnep – legalábbis a szervezők ezt ígérik. A leglátványosabb talán az egész Sziget fölé emelkedő Sziget Eye óriáskerék lesz, ami a tavalyinál 20 méterrel nagyobbra épült. Aki viszont maradna a föld közelében, az a félhektáros, homokkal borított strandon sütkérezhet, ellátogathat a Diszkó erdőbe, kipróbálhatja az extrém strandröplabdát (bármit is jelentsen az), vagy feltöltődhet a romkocsmákban, amelyek a belváros helyett most a színpadok közt vernek majd tanyát. Lesz Color Party, ahol ételfestékkel színezett hypoallergén rizsliszt színesíti az önfeledten bulizó tömeget, gigantikus tűzijáték és rengeteg képzőművész készül látványos installációkkal is. Ha pedig már unjuk a forgatagot, érdemes a pihenésre is koncentrálni. Idén a Sziget már azokra is gondol, akik 21 évvel ezelőtt még egyedül, ma viszont már családjukkal élveznék a többnapos bulit. Családi kempingbe várják a gyerekeseket, játszóházzal és „szundi motellel”, a kényelmeskedők pedig akár designerek által tervezett faházakat vagy lakókocsikat is bérelhetnek. Az Ability park minden évben hatalmas sikert arat – rengeteg embernek mutatja meg, hogy fogyatékkal is lehet teljes életet élni. A szervezők viszont idén már a mozgásukban korlátozott fesztivállátogatók igényeire is gondoltak, akik az Ability kempingben minden igényt kielégítő szállást találhatnak maguknak.

Címkék: Sziget, fesztiválok, Riport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!