A nyári hőségbe burkolózott szabolcsi földeken, a derékig érő, émelyítő szagú, ragacsos dohánylevelek közötti munkánál nehezebb napszámot elképzelni is nehéz. Ófehértón azonban, ahol a hőség is elviselhetetlenebbül reked meg, mint bárhol máshol, mindenki fütyörészve dolgozik.
Jelentősen visszaesett az európai dohánytermesztés az utóbbi években. Ennek egyik oka, hogy a legnagyobb, dél-amerikai földeken nagyjából féldolláros, száz forint körüli napidíjért dolgoztatják a szezonális munkásokat. Az unió legnagyobb dohánytermesztőjénél, Olaszországban, a szezonális dolgozók öt eurót, vagy annál többet visznek haza naponta. A dél-amerikai árakkal való versenyzésben a fizetések egy részét uniós támogatásokból fedezték az európai dohánytermesztők, ám a cigarettaellenes lobbi következtében egyre kevesebb támogatás jut a szövetkezeteknek. Ófehértón az alkalmi munkások négy-nyolc hónap alatt négy- és kilencszázezer forint közti fizetést tudnak összeszedni. A dél-amerikai jussokhoz képest ez az összeg jóval busásabb, ám megélni belőle egy egész éven át itt, Magyarországon kell. A település azonban még így is egyike azon kevés szabolcsi falvaknak, ahova nem szivárgott be és akaszkodott meg karmaival az a mélyszegénységnél is mélyebb szegénység.
A szerény de takaros házak, rendezett porták tulajdonosainak többsége leveleket tépked a település dohányföldjein. A famíliák zöméből több generáció, nagymama és unoka együtt korzózik az ültetvényeken. Májustól októberig. Aztán jön a tél, amikor mindenki téli álmot alszik. Kényszerből. Mert télen nincsen munka. Semmilyen, sehol. Az ófehértói nyári tikkasztó hőségben mégsem hallani a panasz szavát. Inkább röhögcsélés, csicsergés tölti be az ottani dohányföldeket. Mert aki itt dolgozik, az a legszerencsésebbek között érezheti magát.
Sáskaként lepik el a hajnali hat óta a termés alsó, megrongálódott leveleinek tépkedésével foglalatoskodó asszonyok és férfiak az érintetlen dohánysorokat. Nyakig sárosak, ezt a munkát sokan, azok, akiknek már nem bírja a dereka, négykézlábra ereszkedve, a földön kúszva végzik. – Úgy mint a kutyák – élcelődik magán az egyik asszony. A dohányföld még sárosan is igen kemény, ezért sokan zsákokkal, papírokkal tekerik körül lábaikat a fájdalom csillapítása érdekében. Egy fiatal férfi azonban kreatívabb megoldással él: egy töméses melltartó két kosarát applikálta térdkalácsaira. Akinek pedig már hólyagos a térde, az hajlongva tépked. Legtöbbjük gyógyszert szed a hátára, főleg ebben az időben, amikor a hirtelen alászálló hidegfront is mardossa az ízületeket. De inkább a hátuk fájjon a hűvöstől, mint hogy még egyszer abban a nagy kánikulában kelljen dolgozni.
Az eső áztatta zöld könnyen válik el a növény testétől, hamar végeznek ezzel az etappal, gyorsan fel is tápászkodnak a mohaszintről. Alig akad valaki, aki a felegyenesedés pillanatában ne gyújtana rá. Napi két-három dobozzal is elszívnak, többségük ukrán cigarettát, az itthoni drága, ahhoz nem elég vastag a bukszájuk. Az a pár ember, aki magyar füstölnivalót vásárol, szeret eljátszani a gondolattal, hogy talán ő szedte a levelet, amiből a szájában lógó cigaretta készült. Nem tartanak nagy szünetet, alig pár percet, a pöfékelés közben már pattannak is kerékpárjaikra, és indulnak a következő sorhoz. A feladat itt a tetejezés, a növény virágzatának eltávolítása. Ez a nap pihentető feladata, itt nem kell hajlongani, csak virágról virágra haladva sétálni és törni.
A munkások között minden korosztály képviselteti magát. Klári férjével és két gyerekével Borsodból települt át, mert se Miskolcon, se máshol a környéken nem találtak munkát. Állandóan nap alatt lé - vő, az erős sugaraktól az átlagnál gyorsabban öregedő, érdes kézfeje miatt negyvenesnek néz ki, ám kiderül, fél éve töltötte a huszonötöt. Ófehértóra rokonok miatt jöttek, nagyobb városba eszükbe sem jutott menni. Nem úgy, mint Gizikének, aki Nyíregyházán, Nyírbá tor ban is keresett munkát. Ám míg telefonon van felvétel az állásra, addig személyesen már nincs. „Sok ember nem szereti a cigányokat” – nem dühösen, inkább csak úgy mélázva összegzi tapasztalatait. Ugyanezt mondja a huszonegy éves, szüleivel élő Zoli is, aki a nyíregyházi LEGO gyártól kezdve a szomszédos települések üzemeiig, termőföldjeiig mindenhol próbálkozott. Telefonon még kerestek embert, amikor megjelent személyesen, akkor már nem.
A legfürgébbek közben az ötszázharminc méteres sor végére érnek. A szorgalmasak között van egy meggörnyedt, púpos hátú, kendős nénike is. Lassan hetvenéves, úgy pattog, mint a legfiatalabbikja, neki meg sem kottyan a földön kúszás. Itt nem is lehet lazsálni, ha fecsegnek, a brigádvezető kíméletlenül rájuk kiabál. Mindjárt delet üt a templomharang, vége a műszaknak. Ennek örömére jól megdobálják egymást a leszedett virágokkal. Itt ilyen a buli. Ez egy jó kis hajnal és délelőtt volt, a nap csak annyira kandikált ki a felhők közül, ami még nem bántja a bőrt. És ma csak a fél kilométeres soron kellett tetejezni, ez korántsem olyan megterhelő, mint a kilencszáznyolcvan méteres, amin ugyanúgy szünet nélkül haladnak végig.
Az ófehértói dohányföldeken csak helyi dolgozik. Irigykednek is rájuk a szomszédos falvakból, hiszen aki itt tépked, az májustól októberig megkeres annyi pénzt, amit közmunkával hét-nyolc hónap alatt lehetne. Nem csoda, hogy mindenki hálás a sokszor kínkeserves dohányföldi munkáért. Senki nem bánja, ha olyan kemény lesz a nadrágja a dohányzsírtól, hogy magától megáll a földön. Senki nem bánja, hogy az összeroskadásig gyengül térdízülete az olykor napi három kilométernyi kúszástól. Szerencsések, mert van mit csinálniuk. Fél évig. Aztán jön a reménykedés.
Magányos harcosok
Szeptembertől már nemcsak feliratok, de elrettentő képek is sokkolják a dohányosokat, akik egyre többet fizetnek káros szenvedélyükért. A vasszigor egyre keményebb, miközben azzal már nem igen foglalkoznak a döntéshozók, hogy a leszokásban segítsenek. Pedig orvosi segítség nélkül az nemigen megy.
Elrákosodott gége, elszenesedett tüdő, szétrohadt fogsor, haldokló fiatal képe is sokkolja szeptembertől a dohányosokat. Negyvenkét különböző fénykép szembesíti majd nap mint nap a cigarettázókat azzal, mit is okoz, okozhat nekik káros szenvedélyük.
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet adatai szerint a magyar felnőttek 55,5 százaléka el szokta olvasni a cigarettásdobozokon feltüntetett figyelmeztető feliratokat, és a válaszadók háromötöde úgy vélte, hogy azok visszatartó erővel bírnak. Azokban az országokban pedig, ahol bevezették ezeket a képpel kombinált figyelmeztetéseket, néhány százalékkal csökkent a cigarettafogyasztás, de ami lényegesebb, hogy a képek hatására többen keresték fel a leszokást segítő rendelőket, és emelkedett a dohányosok körében a leszokási szándék.
Hamarosan pontos meghatározás készül arra is, milyen feliratú és mekkora táblák hirdessék a dohányzásra kijelölt helyeket, illetve tovább korlátozzák az egyre dráguló termékek árusítását is. A vasszigor tehát folytatódik, csak azzal nem foglalkoznak a döntéshozók, hogy a leszokáshoz segítséget is adjanak. A figyelmeztetéseken továbbra is feltüntetik majd a leszokásban segítséget nyújtó honlap, illetve telefonos vonal elérhetőségét, anyagi támogatást viszont sem a rászorulók, sem az őket segítő intézmények nem kapnak. Sőt: a kórházak és a rendelőintézetek megfelelő támogatás híján még ellenérdekeltek is a függőséget csökkentő, vagy megszüntető kezelésekben. Dr. Mucsi János tüdőgyógyász szerint hiába vett részt több száz orvos a leszokást támogató képzésben, s hiába vannak hatékony gyógyszerek, ha az OEP nem finanszírozza a leszokást. A szolgáltatók, kórházak, rendelőintézetek leszokást támogató rendelések után kapott bevételei nem fedezi a költségeiket.
„Jelenleg elvileg 10 kijelölt hely van, ahol elszámolhatnák az ellátást, de még csak ezek listája sem ismert, de nincs is olyan, aki akár egyetlen kezelést elszámolna. Nem éri meg. Sokkal inkább mondjuk, hogy krónikus bronchitisszel kezelünk valakit, ezért ugyanis háromszoros pénzt fizetnek. Egy 30-60 perces leszoktatást támogató vizitért jár 500 pont, aztán 200, ami nagyjából forintban is ennyi bevételt jelent. Egyetlen intézmény sem érdekelt abban, hogy ezt csináljuk” – mondja a szakember, akinek a magánrendelésén is jó, ha hetente 2-3 nikotinfüggő jelentkezik. „Aki le akar szokni, tökéletesen magára van hagyva. Bemegy a patikába, vagy a különböző kuruzslókhoz, kifizet egy rakás pénzt és küzd, egyedül. Egy támogató program pedig nagyon összetett. Fel kell mérni a függőség okait, az érintett környezetét, le kell fektetni alapszabályokat, a gyógyszeres kezelés mellett pedig pszichoterápiára is szükség van” – állítja Mucsi doktor, aki szerint a dohányosok által befizetett adóból is lehetne finanszírozni a leszokás támogatását. „Egy százalék áremelés fedezné a leszokás támogatásához szükséges költségeket” – véli az orvos.
A ma ismert leghatékonyabb gyógyszeres kezelés havi költsége 25 ezer forint, használata 3-6 hónapig javasolt. Az első egy évben 70-80 százalékban valóban segít, hosszú távon 15-20 százalékos a siker. Az összes többi, leginkább nikotinpótló kezelések, nikotintapasz, rágó, tabletták havi költsége 15 ezer forint és fele annyira eredményes a használatuk, mint a gyógyszeré. Az összes többi módszerrel kapcsolatban semmilyen hiteles statisztika nincs, ezeket a szakemberek leginkább kuruzslásnak tekintik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
