Závada Pál író huszonéve jár a Balaton-felvidékre és környékére. Nagyon szereti a tájat, a jó levegőt és a nyugalmat.

 
Závada Pál: jól elvan a regény- és drámaírással, no meg a Holmival

– A szigligeti Alkotóházzal kezdődött minden. Először kollégáimat, barátaimat látogattam meg, aztán én is kezdtem ott nyaralni. Persze ez nem csak nyaralás: beszélgetünk és dolgozunk is. A közös étkezések alkalmával megvitatjuk a világ dolgait, itt ugyanis olyanok vannak együtt, akiknek van mit mondaniuk egymásnak. Költők, írók, sőt képzőművészek is megfordulnak errefelé, izgalmas a társaság. Gyermekkoromban nem nagyon voltam a Balatonnál, de a Holmi szerkesztőségével pótolom a lemaradást, sőt mióta az apósomék vettek egy házat Ábrahámhegyen, nem csak nyáron, hanem a többi évszakban is rendszeresen töltünk itt nem kevés időt. Ha a gyerekeknek iskolai szünet van, akár két napra vagy egy hétvégére is eljövünk ide. A Káli-medence és a Badacsony környékén sok az ismerős, össze is járunk, meghívjuk egymást. A ráérős beszélgetések alkalmával nálam a bor fogy jobban, a minőségi bort szeretem igazán, persze a helyi, termelői nedűt is meg kell kóstolni. Sokszor még rossz időben is jobb itt lenni, mint otthon. Ha éppen nincs társasági élet, akkor könnyen tudok dolgozni, csak egy laptopra van szükségem. Most épp regényt és színdarabot is írok. Közben szerkesztjük a Holmit is, akár kihelyezett szerkesztőségi ülést is tarthatnánk, mert sok kolléga lesz itt a környéken. Biciklizésre, kirándulásra, túrázásra alkalmas a környék: nagyobb szintkülönbségekre érzékeny a terület. Jó időben a Balatont is meglátogatjuk, szeretek benne úszni.

Lejegyezte: Krausz Viktória

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!