Karinthy Márton, a Karinthy Színház igazgatója rendezi Moldova György új darabját, a Te furcsa katona című vígjátékot. A huszonkilenc éve működő magánteátrumban pénteken tartják a premiert.

 
Karinthy Márton

– Nagyon régen nem írt Moldova új darabot. Ön kapacitálta?

– Körülbelül tíz évvel ezelőtt találkoztunk, akkor mondta, hogy van egy háborús darabja. Nekem akkor ez az ötlet nem tetszett. Nyáron megint összefutottunk. Kérdeztem, mi van a darabjával. Mondta, hogy dolgozik rajta, átírja. Egy hónap múlva átküldött egy nagyon kellemes vígjátékot, ami a háború utolsó napjaiban, 1944 szilveszter éjszakáján játszódik. Kicsit emlékeztet A tizedes meg a többiekre, átöltözéses komédia, de annál karcosabb. Moldova kissé előrevetíti a jövőt. Mindez a Hungária Színházban zajlik, és persze szimbolikus. Az egész ország egy nagy Hungária Színház, ahol nem tudjuk, mit hoz a következő év.

– Politizáló alkat?

– Nem. Az olyan kiélezett helyzetek, mint amik Moldovánál találhatók, izgatnak. Ő a köpönyegforgatások idejéről beszél, arról, hogy ki mivé változik, milyen helyzetbe csöppen bele.

– Ön belecsöppent abba a helyzetbe, hogy egy nagy író, Karinthy Frigyes unokája. Vele már nem találkozhatott, viszont édesapja, Karinthy Ferenc is igencsak ismert író volt.

– Már gyerekkoromban szellemi nagyságok voltak hozzánk bejáratosak. Például Örkény István, Zelk Zoltán, Déry Tibor, Somlyó Zoltán, Devecseri Gábor. Mulatságos figurák voltak. Devecseri például mindig ebéd közben állított be, és lent várta a taxi valami aktuális barátnővel. Soha nem volt pénze, rendszerint kölcsönkérni jött, és órákig telefonált. Az őrületet hozta be a házba, de kedvesen és bájosan. Tele volt a táskája leadandó fordításokkal, és miközben telefonon épp egy verset diktált be a szerkesztőnek, lent dudált a kifizetetlen taxis, a nő meg fölszaladt, hogy „Gabikám, menjünk már!”. Örkény pedig egyszer bejött a szobámba, amikor már lefeküdtem, és látta, hogy rendezgetem a takarót a lábamon. „Mit rendezgeted?”, kérdezte. Letépte rólam, és rám dobta lezserül. „Én úgy szeretem, ha rendetlen!”, mondta.

– Ön rendes vagy rendetlen?

– A saját dolgaimban nagyon precíz vagyok.

– Elképesztő, hogy mindent archivál. A plakátokat ugyanúgy, mint a legkisebb cikket a Karinthy Színházról.

– A Karinthy családról szóló dolgokat is elteszem, mert én még úgy nőttem föl, hogy nekem a leírt szó szent. Tulajdonképpen az is egy őrület, hogy az ember annyira fontos magának, hogy minden róla szóló sort eltesz.

– Karinthy Frigyes fia, az ön nagybátyja, Karinthy Gábor zárt osztályon végezte.

– Valószínűleg az apja hírnevébe, nimbuszába, zsenialitásába őrült bele.

– Túl akarta őt szárnyalni?

– Meg akart felelni annak, hogy ő is Karinthy. Rettentő tudatosan készült a költői pályára. Mondta is neki Frigyes, hogy „Gabikám, neked nem kell velem hadakozni, a költő a családban te vagy”.

– Ön nem görcsölt be attól, hogy Karinthy?

– Emiatt nem akartam író lenni.

– Attól nem tartott, hogy az apja miatt veszik fel a főiskolára?

– De igen. Az osztálytársaim is elég sokat cikiztek azzal, hogy biztos csak azért vettek fel, mert az apám elintézte. De én tudtam, hogy ez nem igaz. Nagyon determinált engem apám erős egyénisége, ebből származtak a görcseim.

– Azért is alapította meg az ország első magánszínházát, mert úgy érezte, hogy nem fogadja be a szakma?

– Az állami színházakban nem éreztem jól magam. Sem beosztott rendezőként, sem talpnyalóként nem voltam jó.

– Mindenki anyagi gondokra panaszkodik, ön mégis felújította a színházat.

– Igyekszem előre menekülni. Fölvettem hitelt, és felújítottam a válság kellős közepén.

– Eredetileg egy kis piszkos moziból alakította ki a színházat. Távol is esett a többi teátrumtól. Azzal is igyekszik megőrizni a sajátos hangulatot, hogy a pénztáros, a jegyszedők, a ruhatárosok környékbeli lakók. Miközben már korántsem csak onnan járnak a Karinthy Színházba.

– Amikor építettem a színházat, a mellettünk lévő papírbolt vezetője megkérdezte, hogy mindentől olyan messze van ez, ki fog ide színházba jönni. Mondtam, hogy nem tudom. A 25 éves évfordulón pedig azt mondta, „könnyű magának, jó helyen van a színház”. Én nem változtam, csak „körém jött” a közönség. Sőt, minket már egyenesen a „budai Broadwaynek” neveznek. A pesti Broadwayn sok színház van, a budain csak a Karinthy.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!