„Mosson három hónapig egy ezresért” – hirdeti kézzel készült natúr portékáját egy szappanárus. Ránk is férne egy alapos mosakodás. Kapolcs és a környező falvak részvételével ugyanis pénteken elstartolt a 23. Művészetek Völgye.

 
Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI

A tíznapos programsorozat idén is hagyományőrző és családi eseményeket kínál. Blues-, komoly- és könnyűzenei, valamint jazzkoncertek (ez utóbbi újdonság a bőséges kínálatban), felolvasóestek, beszélgetések, versek, színes kirakodóvásár, gyermekműsorok, na és az elmaradhatatlan langalló (kenyérlángos) várja a völgybe érkezőket. Péntek kora délután a perzselő napsütés mellett masszív kocsisor kanyarog Kapolcs felé, konvojban érkeznek az árusok és kezdőpillanatra igyekvők. A megnyitón sárközi népviseletbe öltözött fiúk és lányok vonulnak párban a színpad felé, a sort fúvósok zárják. „Nehéz lehet a sok vastag szoknyát elviselni” – jegyzi meg magát legyezve egy középkorú hölgy.

Márta István igazgató maga mellé hívja a völgy házigazdáit, Palya Beát és Lackfi János költőt, akik már a színpad mögött is táncra perdültek, valamint a Kaláka együttest, Földes László Hobót és Galkó Balázst. Megtudjuk, hogy több mint 800 féle hagyomány mutatkozik be a jövő vasárnapig tartó Művészetek Völgyében. Márta István köszönti mind az 1700 közreműködőt, majd közös énekléssel nyílik meg a 23. rendezvény. A surrognak vének című dalt a közönség is énekli. Galkó Balázs pedig nem hazudtolja meg magát: egy József Attila-verset szaval.

Friss egyetemisták hennafestést kínálnak jutányos áron, a Kaláka udvar bejáratánál „BME-s leszek” karfeliratot viselő lányok vízipisztollyal permetezik a betérőket. Herczku Ági énekesnő éppen interjút ad a patak partján, mellette holland fiatalok kissé sután állítják fel sátrukat egy fa tövében, láthatóan nem az első fröccsöt hörpintik. Lépten-nyomon árusok: hűtőmágnesek, kézzel készített ékszerek, kerámiák, pólók és szoknyák, fa és bőr cuccok, üvegfigurák és csetreszek minden mennyiségben. Kínálják a levendulás mézeskalácsot és sparhelten sült lepényt is. A késárus Debrecenből érkezett, a mézdömping pedig a Balaton-felvidékről.

A Palya-udvar az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektet a családi programokra, ébresztő és altató koncertekkel is várják a kicsiket, nagyokat és 200 jelentkezőből 12 zenekar nyerte el a megtiszteltetést, hogy játsszon ezen a színpadon. Galkó Balázs versszínházat és jógát is tart, ez utóbbit egy szvámi (hindu tanítómester) segítségével. Már az első estére összegyűlik a tömeg, de még viselhető, hely is akad a teraszokon, bár az ételválaszték nem mutat túl a malacalapú és lángosszerű kínálatnál. Herczku Ági koncertje után nagy taps fogadja Geszti Péter, Lackfi János és Gryllus Dániel trióját. A Hobo klubban minden nap Hobológia a program, azaz beszélgetések, vendégek és Hobo-dalok minden mennyiségben. E mellett irodalom, zöldprogramok és társasjáték is elérhető a völgyben, valamint véradásra is van lehetőség. Jancsi bácsi udvarában pedig augusztus 1. és 3. között a roma kultúra és gasztronómia lesz a főszereplő.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!