Profik, bevállalósok, bulizók

Kiss János, a Győri Balett igazgatója kapott hideget-meleget az idei fesztiválprogramért – sokak szerint túlságosan személyesre sikeredett a válogatás, különösen az elmúlt évekhez képest, vádolták érdekmeghívásokkal, egyé­nieskedéssel, hovatovább szakmai elkurvulással is.

Van is némi igazság a dologban, ami vélhetően valahol félúton található a dicshimnuszok és a méltatlankodó szavak promenádján, az azonban elvitathatatlan érdeme a fesztiválnak, hogy korra és nemre való tekintet nélkül megmozgatja a várost. Nietzsche szerint minden olyan napot elveszettnek kell tekintenünk, amelyen nem táncoltunk legalább egyszer. Ha komolyan vennénk a német klasszikafilológus megállapítását, viszonylag kevesen érnék meg az iskoláskort, viszont ahogy mindenben, ebben is lennének kiskapuk, és egy-egy teljes nap végigtáncolásával akár évekre előre letudhatnánk a napi táncpenzumot. Pedig a változatossággal együtt – volt benne részünk a seregszemlén jócskán –, a meggondolatlan sasszék, esetlen piruettek és rögtönzött csűrdöngölők is felszabadítanak ám! Ráadásul – a tánc műfaji sajátosságait figyelembe véve ez sem utolsó szempont – segítik az interpretációt. Nem tudom, hogy a Győri Balett népszerűségének, a városban gerjesztett pezsgésnek vagy a táncszeretetnek köszönhető, de tény, hogy zömmel közel telt házzal mentek a darabok – szombaton, a Győri Balett Forgószél, avagy a képzelet csodája című Óz-előadására és az Inversdance eltáncolt Vackor kalandjaira egész egyszerűen lehetetlen volt bejutni. Érezhető volt a hazai pálya előnye, s bár Kiss János szerint az ország minden egyes szegletéből érkeztek nézők a fesztiválra, alapvetően azért a győrieket mozgósította a rendezvény: zajos sikerre és abszolút telt házra, a gyerekelőadásokon és Bozsik Yvette Az ezeregyéjszaka (felnőtt) meséinek 16-os karikáján kívül többnyire a Győri Balett saját produkciói számíthattak. Annak ellenére, hogy a táncelőadások legtöbbjében akadt valami lenyűgöző – ahogy például a Liszt Magyar rapszódiájára életre kelő, fekete-fehér, zongorabillentyűket idéző testek az egyediből egységgé értek, vagy ahogy a Szegedi Kortárs Balett Fából faragott királyfiját sorra lökték ki magukból a testekre vetített fák és vizek –, igazi katarzist sokkal inkább adott az utcai szabadtéri programokon kalotaszegit vagy salsát táncoló helyiek – 3-tól 103 éves korig – lelkes seregének látványa. No meg a Fitos Dezső Társulat Tántorgók című előadása. Hiába szól a darab a 20. század elejének Amerikába vándorló magyar zselléreiről, napszámosairól és szegénylegényeiről, akik százezrével hagyták el a hazát a könnyebb jövő reményében, s akik a „meseországban” azonnal hunkyk, azaz izompacsirták lettek, valahogy annyira átsejlik a tántorgó lelkeken a szándék nélküli aktualitás, hogy a Nemzeti Színház kamaratermében egy pillanatra megállt az addig vibráló levegő, amikor a táncosok énekelni kezdték az „Áldott legyen Magyarország örökre, a sok magyar boldog lehessen benne” refrénű, szatirikus felhangú nótát.

Mert ahhoz is kell valami kevés érintettség, a sok szépen tekergő női és férfi test, a számtalan akrobatamutatvány-számba menő szaltó és légies spicc vizuális látványa mellett, hogy a néző igazán jól érezhesse magát egy ilyen fesztiválon. Akár passzív befogadója a látottaknak, akár aktív részvevője a szabadtéri táncházaknak. A hi­­vatalos verzió szerint ezért, a minél többek megszólítása érdekében, ment bele Kiss János – aki egyébként épp az igényességre és az értékekre hivatkozva nem híve az ingyenességnek –, hogy a műfaji sokszínűség je­­gyében a hip-hop, a latin com­bo, Marót Viki és a show­tánc is beférkőzzön a fesztiválprogramok közé. Dacára annak, hogy a táncélet jó néhány klasszikus alműfajára nem maradt hely és programnap. A csütörtök délelőttre meghirdetett Michael Jackson-táncversenyt már az égiek is annyira kínosnak érezték, hogy jelentkezők híján, no meg a negyvenfokos meleg miatt az elődöntő elmaradt, az a két lelkes amatőr Jacko-imitátor pedig, aki délelőtt hoppon ma­­radt, a délutáni hip-hop és show-tánc szekcióban állhatott zsűri elé a rendkívül bájos, mégsem igazán a hazai táncélet éves seregszemléjére való majorett-kislányok és kamasz paso doble táncosok között. Az viszont megint csak tény, hogy a város nem a zárt ajtók mögötti produkcióktól, hanem a II. János Pál pápa és a Széchenyi téren parádézó fiaitól és lányai­tól virult ki igazán, akik láthatólag épp olyan komolyan vették a fellépést, mint a hivatásos táncosok.

S ha lehet, még nagyobb izgalommal és elhivatottsággal várakoztak tegnap este 9 órakor a „bevállalósok” a Megyeháza téren, a „bulizósok” pedig a Dunakapu téren, hogy egy fülhallgatóval a fejükön, színes esernyőkkel, szemeteszacskókkal és zseblámpákkal felszerelkezve végigtáncoljanak a kívülről némának tetsző belvároson.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!