Fokozatosan ébred fel közel három hónapos téli álmából a magyar labdarúgás: a hét közepén bemelegítésképpen Ligakupa-találkozókat rendeztek, szombaton pedig lejátszották a Magyar Kupa negyeddöntőinek első mérkőzéseit. Túlságosan sok kérdőjel nem is maradt a március közepén esedékes visszavágókra.

Az MTK gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutást, miután 3-0-ra győzött a szintén másodosztályú Békéscsaba otthonában. Az Újpest is volt háromgólos előnyben az NB II-es Baja vendégeként, és bár a hazaiak végül szépítettek, a 3-1 siker után a lila-fehérek is fél lábbal a legjobb négy között érezhetik magukat. A másik két összecsapáson NB I-esek mérkőztek egymással: a bajnoki címvédő Videoton hazai pályán 5-1-ra ütötte ki a Győrt, az utolsó találatot a télen a Honvédtól megszerzett 42-szeres válogatott Torghelle Sándor szerezte. A Deb­recen Coulibaly hajrában szerzett góljával nyert Kaposváron, így legalább ez a párharc valamelyest nyitott maradt. Ezzel együtt meglepetés lenne, ha nem a Debrecen, MTK, Újpest és a Videoton négyese alkotná az elődöntő mezőnyét.

Szerdán a válogatott játszik barátságos találkozót, jövő hétvégén pedig folytatódik a bajnokság is. Ami a holtidényt illeti, azt már megszokhattuk, hogy eget rengető átigazolások híján más sztorikkal kell beérnünk, ám az elmúlt hetek hírei a szokottnál is aggasztóbbak voltak. Néhány napja még abban sem lehettünk biztosak, hogy mind a 16 csapat el tudja kezdeni a tavaszi idényt. A baj Zalaegerszegen és a Vasas háza táján volt a legnagyobb, mindkét csapat befektetőre, vagyis inkább megmentőre várt. A zalaiak a napokban már aláírták a megállapodást egy hazai céggel, amely jelentős összeggel segíti a klubot – igaz, egyelőre azt kérte, a nevét ne hozzák nyilvánosságra. A ZTE-nél így van remény, hogy a játékosok és a szakmai stáb tagjai megkapják november óta elmaradt fizetésüket. Gondok azonban nemcsak az anyagiak terén vannak: a csapat ősszel mindössze hat pontot gyűjtött, így szinte kilátástalan helyzetben, a bent maradást jelentő helyekről tíz pontra leszakadva áll a tabella utolsó helyén. Ráadásul a pénzügyi nehézségek miatt a klub megvált legjobbjaitól, a szerb Djordje Kambertől, valamint az Afrikai Nemzetek Kupáját is megjárt gaboni Roguy Méyétől. Nélkülük még nehezebb lesz megőrizni az élvonalbeli tagságot, amely egyébként nyeretlenül megvívott őszi idény után még egyetlen csapatnak sem sikerült. A Vasashoz szombaton érkezett meg Alfredo Demiani, aki kész megvenni a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság 99%-os tulajdonrészét, feltéve, ha az általa kért átvilágítás nem derít fényt újabb adósságokra. A német üzletember, aki elmondása szerint évi kétmillió eurót áldozna a csapatra, hétfőre ígéri végleges döntését. A szerződés kapcsán egyelőre az angyalföldiek hivatalos honlapja is feltételes módban fogalmaz, a csapat mindenesetre bizakodva készül a 18. forduló jövő pénteki nyitómeccsére, amelyen a Honvéd látogat a Fáy utcába.

Ezzel a hajdanán még nem akármilyen rangadónak számító találkozóval rajtol újra az NB I, amely a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint jelenleg a 27. legerősebb Európában – közvetlenül a norvég és svéd élvonal mögött, de megelőzve a szlovén és az ír pontvadászatot.

A játékosokkal együtt a nyomozók is „visszatértek a pályára”: a héten L. Ákost a Diósgyőr edzésén állították elő, majd hallgatták ki a fogadási csalások ügyében. A DVTK csapatkapitánya a bundabotrány tizenkilencedik gyanúsítottja, a neve két 2010. májusi bajnoki és egy 2009. augusztusi Ligakupa-meccs manipulálása kapcsán került szóba.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!