szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Az MSZP-nek egyszerre kell megmaradnia és megújulnia – mondta Lendvai Ildikó pártelnök az MSZP választmányának pénteki jubileumi ülésén.

2009. október 30.

Különbség az európai demokraták és a hazai jobbközép között a demokratikus intézményrendszerhez és a szélsőségesekhez való viszonyban van – hangoztatta a Demokrácia…

Az MDF szerint lesújtó bizonyítványt állít ki a magyar demokráciáról, hogy az ORTT elnöke a frekvenciadöntéssel kapcsolatos pártpolitikai befolyásra való hivatkozással volt…

Egymásra találnak és közösen támogatnak majd miniszterelnök-jelöltet a különböző liberális erők az országgyűlési választások előtt – mondta Demszky Gábor főpolgármester…

Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök, Pósfay György evangélikus teológus és Sonnevend Imréné Laczkovits Emőke néprajzkutató vehette át az idei Károli…

Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke szerint az új polgári törvénykönyv (Ptk.)hatálybalépésének legkorábbi dátuma  2011. január elseje lehet.

Az Új Magyarországi Fejlesztési Terv keretében, két pályázat lezárásával 13 intézményben, összesen 55,5 milliárd forint értékű felsőoktatási fejlesztés valósulhat meg. A…

A Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport hivatalos tájékoztatást kapott Brüsszelből, amelynek értelmében az Európai Bizottság 7,56 millió euró támogatást biztosít a…

Klaus kapitulál

2009. október 30.

Klaus kapitulál

2009. október 30.

Bamir Topi albán elnökkel kezdett hivatalos tárgyalásokat Sólyom László pénteken Tiranában. Az államfő kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Albániába – jelentette az MTI.

Több mint tíz év óta szeptemberben a legmagasabb szintre emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben. Az egész Európai Uniót tekintve a ráta az adatrögzítés kezdete, 2000. óta…

Olaszország bírái tiltakozó sztrájkot helyeztek kilátásba amiatt, hogy az ország miniszterelnöke ismételten heves bírálatban részesítette őket. „Az igazságszolgáltatás…

Honduras ideiglenes államfője beleegyezett a belpolitikai válság olyan formájú megoldásába, amelynek részét képezheti a hatalomból június végén elűzött elnök, Manuel Zelaya…

Az U20-as válogatott egyik  legkiegyensúlyozottabb játékosa, Gosztonyi András, az MTK fiatal labdarúgója volt, aki az egyiptomi világbajnokságon egyetlen mérkőzés kivételével –…

2009. október 25.

Az európai focit alapjaiban változtathatja meg a 6+5-ös szabály.

A Lőw Zsolttal (képünkön) felálló Mainz magabiztosan, három góllal nyert a Freiburg ellen a német labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának szombati mérkőzésén.

Az Újpest hazai környezetben 3-2-re győzött az MTK ellen a labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén. Ez volt a két csapat történetének…

A Fülöp Mártont nélkülöző Sunderland 2-1-es vereséget szenvedett a Birmingham City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában, szombaton.