szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

A legmagasabb szintről érkezett a megrendelés – ezt állítja az amerikai hírszerzés vezetője, amikor feltárta a bizonyítékait arról, hogy Oroszország beavatkozott az amerikai…

VH ajánló | 2017. január 7.

Obama és Trump is teljes tájékoztatást kapott - A betörést elnöki parancsra követték el
 

Súlyos tévedésben van az ország. A hírekkel ellentétben ugyanis senki nem hamisította meg a Fejér Megyei Hírlapban megjelent Orbán Viktor-interjút. A lap pontosan és szöveghűen idézte…

F. Tóth Benedek | 2016. december 30.

Heti abszurd: Befejezett jelen idő
 

A hálapénzek kétharmada a beteg biztonságát szolgálja, nem az elégedettség fokmérője
- Magyarországon körülbelül 2000 orvos előre kéri a pénzt
- Közülük páran ugyan…

Krausz Viktória | 2016. december 22.

Kódolt aljasság
 

Metró: karbantartásból egyes - „Hát már ez is?” – hőköl meg a tinilány. „Már az is öröm, ha nem gyullad ki!” – kontrázik egy néni. A párbeszédet az inspirálta, hogy az…

Munkatársunktól | 2016. december 18.

Biztonsággal mutyiznak - Amíg a szerelvény döcög, a mutyi, illetve a kormányzati pénzszerzés dübörög
 

Beszakadt a posta csomagszállítási rendszere – nem bírta a karácsonyi árudömpinget.

Munkatársunktól | 2016. december 18.

Megrekedtek a küldemények - karácsony előtti állapotok
 

Amerikában fizet, Európában nem fizet a Volkswagen Konszern azoknak a dízelautó-tulajdonosoknak, akik a cég károsanyag-kibocsátási botránya után kértek kártérítést használt autójuk…

Munkatársunktól | 2016. december 17.

Amerikában fizet, Európában nem fizet a Volkswagen Konszern azoknak a dízelautó-tulajdonosoknak, akik a cég károsanyag-kibocsátási botránya után kértek kártérítést használt autójuk…

Munkatársunktól | 2016. december 17.

 

„Hát már ez is?” – hőköl meg a tinilány. „Már az is öröm, ha nem gyullad ki!” – kontrázik egy néni. A párbeszédet az inspirálta, hogy az alagútban hosszú percekre megrekedt…

VH ajánló | 2016. december 17.

Metró: karbantartásból egyes
 

Nem bírta a karácsonyi árudömpinget.

VH ajánló | 2016. december 17.

Beszakadt a posta csomagszállítási rendszere
 

Nemcsak Lázár János szállt bele Pintér emberébe.

VH ajánló | 2016. december 10.

Nemcsak Lázár János szállt bele Pintér emberébe.

VH ajánló | 2016. december 10.

 

Különös e-mailt kapott egy este a Süddeutsche Zeitung német napilap munkatársa, Bastian Obermayer: „Hello! John Doe vagyok. Érdeklik adatok? Szívesen megosztom.” Az oknyomozó…

Szűcs Ágnes | 2016. december 5.

Kussolj és titkosíts! A tényfeltáró újságírás valaha volt legnagyobb projektjének kulcsszereplőjével beszélgettünk
 

Elhagyott halottak a kórházakban.

Krausz Viktória | 2016. december 4.

Holttest napokig - Hihetetlennek tűnik, de a kórházi mosdók takarítását semmi nem nem szabályozza
 

A magyar egészségügy állapotairól, a kórházak higiénés viszonyairól sok felháborító tény került már nyilvánosságra. De hogy napokig feküdjenek holttestek a kórházak területén…

VH ajánló | 2016. december 3.

A magyar egészségügy állapotairól, a kórházak higiénés viszonyairól sok felháborító tény került már nyilvánosságra. De hogy napokig feküdjenek holttestek a kórházak területén…

VH ajánló | 2016. december 3.

 

Erőltetett tempó - Legalább 74 ember életét vesztette Kínában, mikor egy építkezésen feldőlt egy toronydaru. Az országban egyre nagyobb felháborodást kelt, hogy a laza munkavédelmi…

Munkatársunktól | 2016. november 28.

Erőltetett tempó - Legalább 74 ember életét vesztette Kínában, mikor egy építkezésen feldőlt egy toronydaru. Az országban egyre nagyobb felháborodást kelt, hogy a laza munkavédelmi…

Munkatársunktól | 2016. november 28.

 

Pass Ferenc azon kevés magyar edzők közé tartozik, akiknek korábbi és jelenlegi sportolói között sokszoros olimpiai és paralimpiai bajnokok is vannak. És amiért különösen fontos az…

Lőrinczi Csaba | 2016. november 27.

Mindig vannak egyenlőbbek - mondja az úszósportról Pass Ferenc. Az ő keze alatt nevelkedett Baján Hosszú Katinka is
 

A Rózsadomb tetején, egy korszerűtlen mamutintézményben, iskolát kerülve, egészséges felnőtt-gyerek kapcsolatot, bizalmat nélkülözve töltik a gyerekkorukat azok az állami gondozottak,…

Kertész Anna | 2016. november 27.

Felnőni fekete dobozban - A falak között bármi megtörténhet...
 

A Quaestor-vezér Szijjártó Péterhez kötötte Ghaith Pharaont
- A banknak látszó bűnszervezethez kapcsolódó szaúdi milliárdost az amerikaiak használhatták csalinak
- Tarsoly…

F. Szabó Kata | 2016. november 26.

Bűnös pénzek forognak a kormány körül - Titkosszolgák, bűnszervezet, Orbán
 

Bojkott vagy búcsú? - Gyárfás nem mond le, Hosszú Katinka nem enged. - A vasárnapi Hírek összeállításában itt olvashatja az események összefoglalóját - lapunk 28. oldalán pedig…

Kövesdi Péter | 2016. november 26.

Úszók vs. Gyárfás – ez történt a héten
 

Egyszerű volna az úszószövetség és a válogatott úszók között a héten kirobbant balhét a magyar úszósportban kialakult állapotokkal magyarázni. Persze lehetséges, hogy – ahogy…

Kövesdi Péter | 2016. november 19.

Egyszerű volna az úszószövetség és a válogatott úszók között a héten kirobbant balhét a magyar úszósportban kialakult állapotokkal magyarázni. Persze lehetséges, hogy – ahogy…

Kövesdi Péter | 2016. november 19.