Orbán Viktor egy héttel ezelőtt meghirdette az illiberális demokrácia korát. - Tusványoson a miniszterelnök munkaalapú államról és a nyugati hagyományokkal való szakítás…
„Rémes. És nehéz eldönteni, hogy karikatúra vagy sem” – ez volt Rényi András esztéta, művészettörténész első benyomása a Szabadság téri megszállási emlékműről, s…
Krausz Viktória | 2014. július 27.
„Rémes. És nehéz eldönteni, hogy karikatúra vagy sem” – ez volt Rényi András esztéta, művészettörténész első benyomása a Szabadság téri megszállási emlékműről, s…
A Szabadság térről mindig eltűnnek a szobrok. - Az elmúlt évszázadokban leginkább a különféle elnyomó hatalmak igyekeztek önmaguknak emléket állítani itt. - Az utódok…
Az egyik fél szinte idillt, például igazságosságot és legalább 50 ezer új munkahelyet ígér, a másik meg világvégét jósol. Évek múlva derülhet csak ki, kinek lesz igaza az új…
Az uniós bírálatokat kicselező kommunikációs trükk is lehet a 110 milliárdos kormányzati zárolás, de az sem kizárt, hogy egy nagyobb megszorító csomag első pakkját jelentette be a…
Kordonok között, az éjszaka közepén állították fel a "német megszállási emlékművet" a Szabadság téren. Több száz méteres körzetben, dupla kordonnal kerítette el a helyszínt a…
Munkatársunktól | 2014. július 20.
Kordonok között, az éjszaka közepén állították fel a "német megszállási emlékművet" a Szabadság téren. Több száz méteres körzetben, dupla kordonnal kerítette el a helyszínt a…
Ha a rakéta pisztoly lenne, a maláj légitársaság MH–17-es gépe helyett Ferenc Ferdinánd, az úgynevezett Donyecki Népköztársaság lehetne Szerbia, Ukrajna Ausztria, az USA és az EU lenne…
Gál J. Zoltán | 2014. július 20.
Ha a rakéta pisztoly lenne, a maláj légitársaság MH–17-es gépe helyett Ferenc Ferdinánd, az úgynevezett Donyecki Népköztársaság lehetne Szerbia, Ukrajna Ausztria, az USA és az EU lenne…
"Tisztátalan választás! Na és?" - Komoly problémák merültek fel az április 6-án tartott, magyarországi országgyűlési választás tisztaságával kapcsolatban. Erre jutott az Európai…
Diószegi-Horváth Nóra | 2014. július 15.
"Tisztátalan választás! Na és?" - Komoly problémák merültek fel az április 6-án tartott, magyarországi országgyűlési választás tisztaságával kapcsolatban. Erre jutott az Európai…
Keresztapa IV. - Akár egy maffiafilmben: befolyásos családok és oligarchák között kezdődött harc a kormány háza táján. - Egyre több jel utal arra, hogy Orbán megelégelte…
"Orbán és Simicska bonyolult személyes viszonyát Orbán köreiben sem nagyon értik. Hírlik, Simicska megtehette, hogy mások előtt kiabált Orbánnal, s előfordult, hogy hetekig nem hívta…
„A mezőgazdaság hozzájárulása nélkül nincs életképes magyar nemzetgazdaság sem, ráadásul a mezőgazdaság kulcsszerepet fog játszani az emberiség, így a magyarok jövőjében is”…
Munkatársunktól | 2014. július 6.
„A mezőgazdaság hozzájárulása nélkül nincs életképes magyar nemzetgazdaság sem, ráadásul a mezőgazdaság kulcsszerepet fog játszani az emberiség, így a magyarok jövőjében is”…
Ne a szavakra figyelj, hanem az üzenetre! Hatásos útbaigazítás kormányzati működéshez. Csak a kezét figyeld! Mert a turpisság mindig fel-felveti undok fejét a Nemzeti Együttműködés…
Drágaságunk, a kormány. - Nemhogy olcsóbb nem lett a kormányzás, mint négy éve – pedig ezt ígérték –, de mint kiderült, még többe is kerül majd az ország igazgatása.
Ha a cél mindössze – amint azt kommunikálja is a kabinet – a vízfejű, Budapestre koncentrálódó államigazgatás fellazítása, már akkor is sok problémát felvet a minisztériumok…
Az ágazati és a területi lobbikat is lefojtja a kormányzati struktúra. - Orbán nem kíván prezidenciális rendszert építeni – egyelőre. - Sárközy Tamás jogászprofesszorral,…
Ki hova tart? - Az sosem árt, ha egy miniszter, aki a szociális ügyekkel (is) foglalkozik, szociálisan érzékeny. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nem ilyen. Ha ilyen lenne, nem…