„Sorosozni” nem csak a magyar politikában divat manapság. A milliárdos befektető és az általa támogatott civil szervezetek hosszú évek óta szúrják a kínai és az orosz vezetés szemét, ám Soros György ma már a Balkánon, valamint Kelet- és Közép- Európában is egyes politikusok kedvenc bűnbakja. Orbán és térségbeli társai úgy érzik, Donald Trump elnökké választásával szabad kezet kaptak a civilek, illetve az amerikai demokratákat támogató Soros betámadásához. Ám lehet, hogy tévednek.

 
Soros György - Fotó: Vörös Szilárd

A lengyel kormánypárt vezetője, Jaroslaw Kaczinsky szerint Soros György és az általa támogatott civil szervezetek „identitás nélküli társadalmakat” akarnak, és támogatja azon törekvéseket, hogy szigorúan szabályozzák a működésüket. A baloldali romániai kormánypárt vezére, Liviu Dragnea szerint Soros „a gonoszt finanszírozza”, és megfogadta, hogy legyőzi. Egy jobboldali szlovák lap, a Hlavne Spravy szerint Soros, a Clinton és a Bush család egyaránt „a gonosz démoni erőit” képviselik.

Egyre több a Soros-ellenes hang az albán, a bolgár és a szerb politikai életben is – derül ki a The New York Times összeállításából. A két éve politikai válságoktól tépázott Macedóniában az egykori miniszterelnök Nikola Gruevski az ország „sorostalanítására” szólított fel néhány hónapja, és hamarosan egy „Stop Operation Soros” nevű csoport alakult az országban.


Eddig jó volt mindkét oldalnak

A macedón politikusok „sorosozó” tábora volt az, amelyik egészen Washingtonig elment, és ott jó kapcsolatait kihasználva rávették republikánus kongresszusi képviselők egy csoportját, hogy írjanak egy levelet az új amerikai külügyminiszternek, amelyben Soros és az általa támogatott civil szervezetek balkáni munkája ellen szólalnak fel. Az esetről beszámoló amerikai Politico szerint a macedón politikába évek óta beavatkozik a Kreml és Vlagyimir Putyin, és a Washingtonba utazó politikusok személyében így tulajdonképpen Moszkva keze ért el a Kongresszusig és vett rá amerikai képviselőket korábban elképzelhetetlen nyilatkozatokra.

Oroszország a kilencvenes évek óta úgy véli: Sorosnak és az általa támogatott demokráciapárti civil szervezeteknek egy célja van, hogy Nyugat-barát kormányokat segítsenek hatalomra nemcsak Moszkvában, hanem a teljes érdekszférájában, a posztszovjet államokban is.

A washingtoni lap emlékeztet rá, hogy Soros ugyan az amerikai belpolitikában egyértelműen a demokrata pártot támogatja, ám eddigi külföldi tevékenységével mindkét oldalon, így a republikánusok is egyetértettek. Az amerikai konzervatívok is támogatták, hogy civil szervezetek erősítsék Kelet- és Közép-Európában a fiatal demokráciákat, és nem bánták, ha civilek az amerikai demokratikus értékeket ismertették meg a helyiekkel.

Erről egészen Trump megválasztásáig konszenzus volt az amerikai politikai fősodorban, az új elnökkel ez az alapvetés kérdőjeleződött meg. Az ingatlanmágnásból lett elnök ugyanis közölte: nem fogja az amerikai politikai rendszert „kényszeríteni” más országokra, és emellett támogatásáról biztosított egyes európai szélsőjobboldali politikai vezetőket.


Az üzlet a lényeg

A fentiek miatt gondolja azt az Orbán-kormány, illetve számos más térségbeli politikus, hogy végre szabad kezet kapott a civil- és Soros-ellenes támadáshoz. Ám messze nem biztos, hogy ez így is lesz. Sorosnak vannak üzleti kapcsolatai a Trump-kormány tagjaival, sőt magával a családdal is. Mint azt korábban lapunk is megírta, Trump pénzügyminisztere is dolgozott Sorosnak.

Steven Mnuchin közel két évtizedig a Goldman Sachs befektetési banknál dolgozott. Ezután 2003-ban elvállalta egy Soros által akkor alapított, kockázatos hiteleket felvásárló hedge fund (exkluzív befektetési alap) vezetését. Egy évvel később saját befektetési alapjának létrehozásakor is Soros támogatta. A két üzletember évekkel később, a gazdasági világválság idején is együttműködött egy bank felvásárlásakor.

Sorosnak a Trump családdal is vannak kapcsolatai.

Az amerikai elnök veje, Jared Kushner testvérével, Joshsal együtt 2014-ben alapított egy internetes céget Cadre néven, amely ingatlanbefektetésekkel foglalkozik. Mint arra a Forbes pénzügyi magazin emlékeztet: két évvel később a cégbe 50 millió dollár befektetés érkezett számos forrásból: a Goldman Sachs befektetési banktól, a kínai internetes kereskedő cég, az Alibaba alapítójától, az orosz milliárdos befektető Yuri Milnertől és Soros Györgytől.

A magyar származású milliárdos tehát tavaly fektetett be Kushner cégébe. Jared Kushner pedig Donald Trump egyik legbelsőbb bizalmasa és nagyra tartott lánya, Ivanka férje. A kampány során ő volt az, aki képes volt apósát „mérsékelt” és megválasztható keretek között tartani. Az amerikai sajtó a választások után számos portrét közölt Kushnerről, és egyes cikkek szerint egyenesen ő nyerte meg az elnökválasztást Trumpnak.

Kushnerről érdemes tudni, hogy számára nagyon fontos zsidó identitása, Izrael ügye és az antiszemitizmus elleni harc. Kushner ma hivatalos elnöki tanácsadó a Fehér Házban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!