szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Értem, hogy a Fidesznek van egy megsemmisítő programja, ami már lassan 2 éve a kormány és személyesen Gyurcsány Ferenc ellen irányul. Ez az egész egy cirkusz, amit már nagyon sokan…

2008. augusztus 10.

Ha jól emlékszem, a hatvanas évek közepén, vagy inkább a második felében, úgynevezett „becsületkasszát” állítottak fel egy Lenin körúti (korábban és most újfent Tisza…

Úgy látszik a BKV Zrt. szívén viseli a nemzeti hagyományőrzést, mert régi hortobágyi pásztorhagyományokat akar feleleveníteni. A terelgetést. Úgy gondolva, ami egykor Hortobágyon…

„Gyurcsány a hibás” néven egy kis csoportocskát alakít a Fidelitas. Ezt a „hírt” olvastam a bulvárlapokban.

Elképzeltem magamnak, hogy Gyurcsány Ferenc felriad álmából, és a felesége kérdezi: Mi baj van? Borzasztó álmom volt. Azt álmodtam, hogy tegnap nem zaklattam a rendőrséget politikai…

Képviselői irodaház előtti lépcsősor. Vasárnap. Csöndes nyári, nagyon forró délelőtt. Az emberek ki akarják használni a szép napot. Pihennek. A tévék mutatják a csodálatos pesti…

Miután június 26-án Balatonkeresztúr és Zalakomár között átadták a forgalomnak az M7-es új szakaszát, már csak egy 15 km hoszszúságú szakasz hiányzik ahhoz, hogy az autópálya…

Márai Sándor írta le a kardinális figyelmeztetést: „A jogtalanság visszahull a társadalomra, mely eltűri azt.” Ezért is volt súlyos például a Fidesz-elnök és…

Olvasom a Stop.hu-n, hogy a szocialisták az iskolai tananyag részévé tennék a laikus életmentést és elsősegélynyújtást, akár már a következő tanévtől. Erről Kökény Mihály,…

A családomnak a roma holokauszt emléknapja mindig nagyon tragikus esemény, mert sokan nem tértek haza, áldozatai lettek a borzalmaknak.

A világ első kórháza

2008. augusztus 10.

A világ első kórháza

2008. augusztus 10.

Galántai Erzsébet

2008. augusztus 10.

Galántai Erzsébet

2008. augusztus 10.

Melyik kislány ne képzelte volna el egy holdvilágos éjszakán, hogy a mesebeli herceg miként kíséri majd az oltár elé: szép ruha, csillogó gyűrű, nyolcfogatú hintó, dínomdánom……

Bevallom, lassan két évtizede, amióta a borítékos bérfizetés megszűnt a munkahelyemen és bankkártya-tulajdonos lettem, én bizony csak pénzfelvételre használom a mágnescsíkos műanyag…

Aligha véletlen, hogy Kecskemét 60 kilométeres körzetében már január óta nem lehet szabad szálláshelyet találni augusztus 16–17-re. E két napon tartják ugyanis a Kecskeméti…

Tévedések tragédiája

2008. augusztus 10.

Tévedések tragédiája

2008. augusztus 10.

Az Afrikai Unió (AU) kilátásba helyezte Mauritánia tagságának felfüggesztését a szervezetben, mindaddig, amíg alkotmányos kormánya nem lesz az észak-afrikai országnak, ahol szerdán…

John Edwards, volt amerikai elnökjelölt-aspiráns hónapokig tartó huzavona után elismerte, hogy valóban megcsalta a feleségét.