szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Nagyjából fél évvel a választások előtt a társadalmi psziché elkezd változni, ennek biztos jele, hogy egyre több rejtőzködő szavazó vállalja fel, melyik pártot is szereti valójában.

Nagy B. György | 2017. november 7.

Mindjárt színt vallanak
 

Casting és zsarolás – Eljött a különutasság ideje – az ellenzéki pártok rendre deklarálják, hogy nem közösködnek senkivel.

Munkatársunktól | 2017. október 29.

Talán nem morzsolják el
 

Miközben a Soros-terv mindent elfed, szó nem esik a kormányzat teljesítményéről – ám ha mégis, a kabinet arcai többnyire eszköztelenek. Például nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy az…

Munkatársunktól | 2017. október 17.

Még 2010-et sem érjük el - Nincsenek hiteles érvei az Orbán-kormánynak
 

- Jövőkép nélkül annyi
- Ha az MSZP-nek nincs programja, képtelen lesz érdemben befolyásolni az együttműködési tárgyalásokat
- A kormányváltási tartalékot jelentő…

Nagy B. György | 2017. október 16.

Jelölt híján – Programmal építheti vissza pozícióit az MSZP
 

Van, aki tisztújító kongresszust akar az MSZP-ben, van, aki már látja a baloldal közös jelöltjét, van, aki szerint most sokkal reálisabb az esély a kormányváltásra, mint egy hete –…

Nagy B. György | 2017. október 8.

Botka után, szabadon
 

A párhuzamos közös lista oldhatja meg a demokratikus ellenzék szavazatmaximálási problémáját – persze még ehhez is az kell, hogy a DK és az MSZP dűlőre jusson egymással. Előbbi…

Nagy B. György, Kárpáti János | 2017. október 1.

Ajánlat, utálat, ellenzék
 

Miközben viszonylag hatékonyan összedolgozhatna a demokratikus ellenzék, pártjai alig hat hónappal a választások előtt nem a megoldásra koncentrálnak, hanem alibigyártási versenyt…

VH ajánló | 2017. szeptember 30.

Ráérősen kivéreztetik magukat
 

Raskó György: Mindenkinek kutya kötelessége
- Nem kér sem Botkából, sem Gyurcsányból: a baloldal válsága tudatosította benne, hogy nincs mese, szükség van egy új erőre
-…

Kövesdi Péter, Nagy B. György | 2017. szeptember 18.

Isten mentsen Gyurcsánytól, Botkától és Széltől – Beszélgetés a Momentum háttéremberével
 

Brutálisan vissza lehetne vágni a rezsit
- Harmadával kevesebbet fizethetnének a gázért a kis- és átlagos fogyasztású otthonok
- Tóth Bertalan a magas hatósági árakon (azaz a…

Munkatársunktól | 2017. szeptember 18.

Így harmadolhatja a gázrezsit – Ha a Fidesz nem akadályozza meg, 42 ezer forintot spórolhat
 

Raskó György agrárközgazdásszal, vállalkozóval, a rendszerváltás idején aktív politikussal beszélgettek munkatársaink, Kövesdi Péter és Nagy B. György.

VH ajánló | 2017. szeptember 16.

2018-ban kormányváltás lesz, az MSZP oszlassa fel magát - Az ellenzéki ifjak támogatója és tanácsadója nyilatkozott lapunknak
 

42 ezer forintot spórolhat egy „átlagos gázfogyasztó” háztartás, ha elfogadja az Országgyűlés Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető javaslatát.

VH ajánló | 2017. szeptember 16.

42 ezer forintot spórolhat egy „átlagos gázfogyasztó” háztartás, ha elfogadja az Országgyűlés Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető javaslatát.

VH ajánló | 2017. szeptember 16.

 

Nem hoztak áttörést Botka Lászlónak, az MSZP miniszterelnök- jelöltjének a párt szavazóbázisának kiszélesítésére irányuló eddigi erőfeszítései – mutatják a…

Kárpáti János | 2017. szeptember 4.

Egy helyben topognak
 

Ha Molnár Zsolt áruló, akkor Mesterházy Attila is az – legalábbis, ha Botka László következetes.

Munkatársunktól | 2017. augusztus 21.

Már megint kibeszélnek
 

Nincs esély, hogy a kormánypártok visszavonják a csak Soros-egyetemként emlegetett intézményt ellehetetlenítő, lex CEU néven elhíresült felsőoktatási törvénymódosítást – ismerte…

VH ajánló | 2017. augusztus 13.

Sorost látják a parlamenti ülésteremben
 

- Formálisan béke van az MSZP-ben – de a látszat csalóka lehet
- Egyetlen alternatívára szűkült a balos összekapaszkodás lehetősége
Az állami fizetésplafonról szóló…

Munkatársunktól | 2017. augusztus 7.

A választások után ütnének
 

Molnár Zsolt elnökségi tag, a párt meghatározó politikusa merőben más szövetségi politikát képzel el, mint Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Miután Molnár…

Nagy B. György | 2017. július 30.

Egymást ütik, nem a hatalmat - Nyílt titok immár, hogy háború van az MSZP-n belül
 

Nyílt titok immár, hogy háború van az MSZP-n belül. Molnár Zsolt elnökségi tag, a párt meghatározó politikusa merőben más szövetségi politikát képzel el, mint Botka László, a…

VH ajánló | 2017. július 29.

Árulók és háborúk
 

Hárompólusúvá válhat az ellenzéki mező: a Momentum és az LMP együtt MSZP-méretűre dagadhat. Kinyomhatják a kicsiket a politikai mezőből – és ez a sors várhat a DK-ra is.

Kövesdi Péter, Nagy B. György | 2017. július 18.

Mérésből valóság?