szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Az MSZP-ben kitört a személyi béke, a DK lett a baloldal szivacsa, de mire megy az Együtt Bajnai nélkül?

Nagy B. György | 2014. június 7.

Tandemben tekernek - Eseménydús nyár lesz a baloldalon
 

Korrekció ideje. - Interjú Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével a baloldal helyzetéről és kilátásairól.
- Gyurcsány Ferenc, úgy tűnik, kitáncolta magát az…

Nagy B. György | 2014. június 1.

Gyurcsány az MSZP-ről: a párt ájult, éppen rászámolnak, korrekció kell
 

Gyurcsány Ferenc, úgy tűnik, kitáncolta magát az EP-választás éjszakáján és most alapos és feltűnően szerény elemzését adja a baloldalon kialakult politikai helyzetnek.
-Az MSZP…

Nagy B. György | 2014. június 1.

Ez egy teljesen új helyzet - Részlet a ma megjelent Gyurcsány-interjúból
 

Ha kampány, akkor Őszöd. Gyurcsány Ferenc emlékezetes, a 2006-os zavargásokhoz, végső soron a miniszterelnök lemondásához vezető, és a Fidesz kétharmados többségéhez nagymértékben…

Munkatársunktól | 2014. február 23.

Gyurcsány Ferenc: Bűncselekmény a titkosszolgálat bevetése a kampányban
 

Szerda óta semmit sem vesztett lendületéből a vita, ami a Demokratikus Koalíció és az MSZP–Együtt-páros között robbant ki.

Munkatársunktól | 2013. október 27.

Szerda óta semmit sem vesztett lendületéből a vita, ami a Demokratikus Koalíció és az MSZP–Együtt-páros között robbant ki.

Munkatársunktól | 2013. október 27.

 

Ismét Gyurcsány Ferencet választotta elnökévé a DK. A pártelnök szerint a választási győzelem után nehéz lesz békét teremteni, mert nem Orbánnal, hanem az orbánizmussal állnak…

Munkatársunktól | 2013. október 14.

Háború vagy béke múlik a választáson
 

Nincs kiegyezés Orbán Viktorral; Orbán Viktornak mennie kell, mert ő az önkény maga – jelentette ki Gyurcsány Ferenc pártja évadnyitó nagygyűlésén.

Krausz Viktória | 2013. szeptember 15.

A gázsütőn ülve
 

Mesterházy, Bajnai és Gyurcsány együtt kampányolhat – szeptemberben Szigetszentmiklóson és Baján az időközi önkormányzati választáson együtt indul a szocialista párt, az Együtt…

Munkatársunktól | 2013. augusztus 19.

Mesterházy, Bajnai és Gyurcsány együtt kampányolhat – szeptemberben Szigetszentmiklóson és Baján az időközi önkormányzati választáson együtt indul a szocialista párt, az Együtt…

Munkatársunktól | 2013. augusztus 19.

 

Közös március 15-i erődemonstrációra szólította fel a demokratikus ellenzéket Gyurcsány Ferenc. A DK második kongresszusa nyitva hagyott kérdéseket.

Munkatársunktól | 2013. január 27.

Vagy Orbán, vagy összefogás
 

Hamarabb érvényesül, aki betartja a viselkedési szabályokat – mondja Görög Ibolya etikettszakértő, egykori protokollfőnök. A tétel igazságát bizonyítja folyton bakizó politikai…

Krausz Viktória | 2013. január 7.

Valami nem stimmel – udvariatlan politikusok
 

Döcögősen indul a demokratikus ellenzék együttműködése, annak ellenére is, hogy az első, a jogállam helyreállításáról szóló egyeztetésen világosan kiderült: alkotmányos…

Munkatársunktól | 2013. január 6.

Döcögősen indul a demokratikus ellenzék együttműködése, annak ellenére is, hogy az első, a jogállam helyreállításáról szóló egyeztetésen világosan kiderült: alkotmányos…

Munkatársunktól | 2013. január 6.

 

Bár messze még a választási kampány, a kiélezett politikai harc már nem csak nyilatkozatok szintjén zajlik.

Munkatársunktól | 2012. november 18.

„Együtt tették tönkre az országot” – Bajnai és Gyurcsány buszra került
  •  
  •  01
  •  02
  • 2 / 2 oldal (összesen 30 cikk)