A Donald Trumpot az elnöki székig juttató Alt-Right mozgalom első számú ellenségei a hagyományos konzervatívok
- A fehér férfiakat leszámítva nincs egyetlen társadalmi csoport sem, ami iránt megértőek lennének
- Sokak szerint olyanok, mint a neonácik, csak intelligensebbek, és eszköztáruk hasonlít az orosz titkosszolgálatokéra Donald Trumpból, a portálnak kétségtelenül nagy szerepe volt a republikánus jelölt győzelmében.

 
 

Az „igazságon túl” vagy „posztigazság” lett az Oxford Szótár készítői szerint az év szava. Bölcs döntés volt, hogy az angolul valóban egy szónak számító posttruthot találták a 2016-ra leginkább jellemző szónak a brit nyelvészek, hiszen 2016-ban két hatalmas horderejű szavazáson is bebizonyították az emberek, a tényekre épülő politikának befellegzett.

Eljött az érzelmek kora. Nem is csoda, hogy említett szóversenyben az altright az előkelő harmadik futott be.

De mi is ez az Alt-Right, amelynek pápája nemsokára bevonul a Fehér Házba ás átveszi a világ vezető hatalmának irányítását? Már csak azért is fontos kérdés ez, mert Trump az adminisztrációt operatívan vezető kabinetfőnöki tisztséggel egyenrangúvá tett főstratégai posztot kínált az Alt-Right mozgalom népszerűségének hatalmas lökést adó Breitbart News álhírportál alapítójának, Stephen Bannonnak. Ha érteni akarjuk, merre mozdulhat Amerika a következő években, meg kell ismerkednünk az alterjobberekkel.


Védenék az országot

A billentyűparancsnak hangzó rövidítés valójában arra utal, hogy a követői alternatívát kínálnak a hagyományos jobboldali (angolul right) eszmékkel, egész pontosan az amerikai Republikánus Párt fősodorbeli és a politikai korrektség jegyében fogant világnézetével szemben. Őket egyszerűen csak felszarvazottakként emlegetik, mivel a republikánusok – az alterjobberek szavaival élve – „csak ölbe tett kézzel nézik, amint szétb…k az országot”.

Igen hosszú annak a listája, hogy ennél a tevékenységnél kikre vonatkozik a többes szám harmadik személy: a baloldaliakra, a külföldiekre, a kereskedőkre és a befektetőkre, a fehértől eltérő bőrszínnel rendelkezőkre meg a nőkre, csak hogy néhányat említsünk az elmúlt hónapok céltáblájáról.

Az Alt-Right mozgalomban nem csak a gyűlöletcélpontok, de a támogatók tábora is meglehetősen sokszínű. Vannak köztük a politikai korrektség ellen tiltakozó egyetemisták, nehézsúlyú rasszisták és ku-klux-klánosok,összeesküvéselmélet-gyártók és zavaros eszmék zavaros hívei. Meg egyszerű internetes trollok is, akik szeretnek mindenkinek beszólogatni, és a távolságot és az arctalanságot kihasználva megalázni vitapartnereiket.

Így válhatott aztán az alterjobberek ikonjává Trump mellett a mémeken megjelenő Pepe, a gonosz béka és az egészen zavarba ejtő blogger, bizonyos Milo Yiannopoulos. A csak Milóként emlegetett véleményvezér fogalmazta meg a mozgalom manifesztumát, melynek fontos része a fehérek felsőbbrendűsége és az arra való törekvés, hogy a fehér fajt fenntartsák.

De a helyzetről mindennél többet elárul, hogy „nincs nála melegebb ember Amerikában”, vallja magáról, és szexuális partnerként a feketéket részesíti előnyben (bár Trumpot is igen vonzónak tartja). Milo az ultraliberális és hiperérzékeny melegmozgalmakat, és úgy általában a baloldalaikat tartja felelősnek az Amerikában előforduló problémák zöméért. Írásai mellett azzal is sikerült növelnie az Alt-Right rajongótáborát a világból kiábrándult fiatalok körében, hogy „Veszélyes köcsög” című előadás-sorozatával végighaknizta az amerikai egyetemeket. Ezeken amellett, hogy a feministákat és úgy általában véve a nőket alázta, ösztöndíjat hirdetett a politikai korrektség kultúrája által agyonnyomott és háttérbe szorított fehér férfiak számára.

Trumphoz hasonlóan Milo kijelentéseiről sem tudni, komolyan gondolja-e őket, vagy csak a figyelmet akarja magára felhívni az állandó provokálással. A recept viszont bizonyítottan működik, hiszen a népszerűséghez ma már nem szükséges igazat mondani.


Rasszizmus új köntösben

Mint azt Milo is rendszeresen kifejtette az előadótermekben, az Alt-Right mélyen hisz abban, hogy a nyugati kultúránál magasabb rendű civilizáció nem alakult még ki az emberiség történetében, ezért alapjait – vagyis a kereszténységet, a különböző nemzeteket és a jogállamiságot – mindenáron meg kell őrizni.

Az már csak a mozgalomban rejtőző rengeteg ellentmondást jelzi, hogy nehezen lehet a jog uralmáról beszélni egy olyan társadalomban, amely nem hisz az emberek közti egyenlőségben. Az alterjobberek ugyanis azt vallják, hogy szexuális, jogi, szellemi vagy anyagi egyenlőség soha nem valósulhat meg, ebben hinni ugyanolyan balgaság, mint egyszarvúakat keresni az erdőben.

A mozgalom persze mindent meg is tesz annak érdekében, hogy az egyenlőség eszméje csak mítosz maradjon, hiszen prominens figuráik beszédei és írásai a fehérek és a férfiak felsőbbrendűségére épülnek.

És biztos, ami biztos, a nemzeti-etnikai határok fenntartását célozzák, hogy megóvhassák a fehér fajt a keveredéstől. Ha rajtuk múlna, mindennek és mindenkinek ott kellene maradnia, ahol éppen van: az Alt-Right a bevándorlást és a globalizációt is ellenzi, és a sokszínűségről úgy tartja, egyenes utat jelent a háborúba. Ráadásul nem egy támogatójukról derült ki, komoly szálak fűzik a Ku-Klux-Klánhoz.

Ezért sokan – beleértve a Fehér Házért folytatott versengésben alulmaradt Hillary Clintont is – arra a következtetésre jutottak, az Alt-Right semmiben nem különbözik a neonáci, neofasiszta vagy éppen rasszista mozgalmaktól, ezért félrevezető Alt-Rightként hivatkozni rájuk, hiszen ez azt sugallja, hogy valami újdonságot hoztak a politikai életbe. Pedig épp ellenkezőleg, csak visszanyúltak a 20. századi szélsőségekhez.

Ugyanakkor szomorú hír azok számára, akik fel akarnak lépni ellenük, hogy az alterjobberek és a mezei bőrfejűek között van egy nagy különbség: a számító intelligencia.

Európából nézve sem lehet igazán rácsodálkozni a politikai jelenségre, hiszen a szólamaik egybevágnak azokkal, amelyeket a Marine Le Pen és Geert Wilders nevével fémjelzett európai populista szélsőjobb is képvisel. Ezekről a pártokról köztudott, hogy Oroszország időnként nemcsak ideológiailag, hanem pénzzel is megtámogatja őket, így jogosan vetődik fel a kérdés, mekkora szerepe volt az orosz titkosszolgálatoknak és az orosz gazdasági-politikai élet egyéb szereplőinek abban, hogy végül Trump költözhet be a Fehér Házba.

A Hillary Clinton és a Demokrata Párt informatikai rendszereit ért támadások után egyre többen sejteni kezdték az orosz szálat.


Híreken túli újságírás

Bár az Alt-Right által olyannyira kedvelt világméretű összeesküvés-elméletekre hajazna, ha egyértelműen kijelentenénk, az alternatív jobbosok mögött az oroszok állnak, de tény: igen jellemzőek az oroszok befolyásolási műveleteire azok a médiafelhasználási módszerek, amelyek hozzájárultak a mozgalom erősödéséhez és Trump diadalához. Ennek lényege az, hogy bedobnak egy hírt, melynek a fele sem igaz, és azt hiába cáfolják meg később hiteles sajtóorgánumok tucatjai, az eredeti üzenet valahogy megragad a fejekben. A Trump-kampány során naggyá vált ultrakonzervatív álhírportál, a Breitbart News is ezt a módszert követte. Hangzatos szalagcímekkel ellátott cikkei a végtelenségig leegyszerűsített és kifacsart üzeneteket közvetítettek, minthogy „Barack Obama muszlimokat akar betelepíteni” vagy „A politikai korrektség védelmezi a muszlim erőszakolók kultúráját”, amire a célközönség nagyon is vevő volt, hiszen azt látta leírva, amit maga is gondol. Bár kétségtelenül a Breitbart News jelentette a politikai befolyásolás csúcsát, de mellette önjelölt és intézményesített álhírgyártók hada is munkába lendült.

A Breitbart a kirekesztésben az élen járt, mikor például azt javasolta a szexuális zaklatás ellen tiltakozó nőknek, hogy ha ez nem tetszik nekik, ne használják a közösségi oldalakat. Illetve olyan tudományosnak látszó híreket közölt, hogy „még az Egészségügyi Világszervezet is kimondta, a transzszexuálisok körében 49 százalékkal magasabb a HIV-fertőzöttek aránya, mint a heteroszexuálisok körében”. A Breitrbart, és vele az Alt-Rightot azok a szélsőséges bloggerek járatták csúcsra, akik a minden társadalmi csoportnak odamondogató Trumpban meglátták a hősüket.

Így egymást érték a Trumpot éltető és mindenki mást cikiző bejegyzések és mémek. A műfaj Trump-párti szimbóluma a trollkodó cinizmusáról ismert Pepe, a béka lett, aki szerint például egy előnye lehet annak, ha megfertőződünk Ebolával: „ráragaszthatjuk egy csomó négerre”.

A Breitbart elévülhetetlen érdemeinek meg is lett a jutalma, a hírportált működtető, egykori bankárból Alt-Right-apostollá lett Stephen Bannon kulcspozíciót kap Trump mellett a Fehér Házban, ő lesz az elnök stratégiai tanácsadója, ráadásul a kulcspozíciónak számító kabinetfőnökkel azonos besorolásban.

Igaz is: aligha akad, aki nála jobban érezné, miről is szól a hagyományos médiaformákat is sújtó általános kiábrándultság, melynek következtében többet ért, ha a kedvenc bloggerük kiírt valamit 140 karakterben a Twitterre, mintha azt három oldalon át magyarázta volna valami viszolyogtató értelmiségi. Hiszen amit ők írnak, az nem vág egybe az emberek érzelmeivel. Hogy a világ sem úgy működik, mint ahogy a frusztrált fehér férfiak érzései diktálnák, az meg senkit nem érdekel az igazságon túli korszakban.


ÖSSZENŐ, AMI ÖSSZETARTOZIK. Montenegróban és Szerbiában már olyan plakátok jelentek meg, amelyeken szerbül és angolul is azt hirdetik, Donald Trump és Vlagyimir Putyin együtt teszi majd a világot újra naggyá. A plakátok megjelenése nem független a térségben egyre erősödő orosz befolyástól, melyről a 12. oldalon olvashatnak. - Fotó: Boris Pejovic, MTI/EPA

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!