Orbán szokása szerint kiosztotta a Hír Tv-ben az MSZP-t. Kijelentette,
hogy „nagyon komoly felelőség terheli a szocialista pártot, hogy ide
juttatták a magyar…
2009. március 13.

Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén született egy fontos törvény,
amelyik egészen pontosan rajtunk, olyan embereken kíván segíteni, akik
önhibájukon kívül elvesztették…

Megalapozottnak tartom az Európai Parlament – a magyarországi
rasszizmus vizsgálatára kiküldött – vizsgálóbizottságának
megállapítását, miszerint a cigány kisebbségről…

A Népszabadság február 16-i száma „Börtönbe kerülhetnek az
útkartellezők” címmel figyelemre méltó interjút közölt dr. Nagy
Zoltánnal, a Gazdasági Versenyhivatal…

A globális cégek/bankok globális disznóságainak meg lett az eredménye: a globális válság.
Óriási szerencséje a világnak, hogy az államok atomfegyverei
többszörösen el tudnák…

Nincs információja a rendőrségnek arról, hogy a március 15-i ünnepségek megzavarására készülnének radikális szervezetek – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK)…

Tette fel a Nézőpont Intézet március 9–12. között 1000 fős
közvélemény-kutatásában a kérdést; a megkérdezettek többsége a
kokárdaviselés mellett állt ki nemzeti…

A már hosszabb ideje, szakorvosi javaslatra folyamatosan szedett gyógyszerekből – ilyen például a cukorbetegeknek nélkülözhetetlen inzulin is – a jövőben a háziorvos hat…

A térfigyelő kamerák alkalmazása számottevően csökkentette az autólopások és a betörések számát, mondta a VH-nak a budapesti Józsefváros alpolgármestere. Előző számunkban…

Juliusz Janusz apostoli nuncius mutat be ma szentmisét a világméretű
katolikus karizmatikus egyházi megújulási mozgalom, a Focolare
(Tűzhely) alapítója, az olasz Chiara Lubich (1920-2008)…

Magyarország meggyőződése, hogy a horvát uniós csatlakozási tárgyalásoknak követnie kell az eredeti menetrendet, így 2011 első fél évében, a magyar elnökség idején Horvátország…

Munkács város önkormányzata még a nemzeti ünnep előtt helyreállítja az
1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc podheringi csatájának
helyszínén emelt emlékművet,…

– A Pápán majdan állomásozó stratégiai légi szállítási kapacitást is be kellene vonni az Európai Unió és a NATO szoros együttműködésébe – jelentette ki Vadai Ágnes, a…

Az egész globális pénzügyi rendszernek és az amerikai gazdaságnak is „peresztrojkára” van szüksége, mondta Londonban Mihail Gorbacsov, a világgazdasági döntéshozók…

Hazája Tibet-politikájának védelmére kelt a kínai miniszterelnök a tévé
által közvetített sajtóértekezletén, amelyet minden évben a parlamenti
ülésszak végeztével tartanak.