Van a Fideszben egy ifjú, 30 éves zseni, a neve Nyitrai Zsolt. Már
megszoktuk, ha vasárnapi sajtótájékoztatót tart a Fidesz, jön egy
hazugság. Nem volt ez most vasárnap sem másképp.
2008. november 2.

Amikor vasárnap megláttam a tévében, hogy már egész fiatal gyerekek is
magyar gárdisták lettek, hogy volt a fővárosunk szívében egy
„avatóünnepség”, hogy megint egy…

Az idén ünnepli újraindításának 20. évfordulóját a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium. Az erzsébetvárosi tanintézmény mindennapjait illetően azonban – különösképpen, hogy…

Mindenszentek ünnepe volt tegnap, ma pedig a halottak – halottaink – napja. Egymás után sorjáznak a naptárban, az égetett avar- és olvadó gyertyaviasz-illatú őszben.…

A nemzetközi pénzügyi válság drámai hatásainak kivédéséről, illetve a
várható reálgazdasági recesszió enyhítéséről tanácskoznak a most
következő héten Brüsszelben az…

Csehországot elkerülte eddig a pénzügyi válság, de nem igaz, hogy a
magyarországi forgatókönyvet ki lehetne zárni – írja MTI-jelentés
szerint a Lidové Noviny című cseh…

Rakétacsapás végzett pénteken az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat
egyik jelentős parancsnokával Pakisztán északnyugati részén –
jelentette be szombaton a pakisztáni…

Talmácsi Gábor az első helyről indulhat ma délelőtt 11 órától a 125
kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei utolsó futamán,
a Valenciai Nagydíjon.
2008. október 26.

Előzetes letartóztatásba helyezték szombaton délelőtt azt a budapesti
férfit, akinek autójában három, időzítővel ellátott benzines
gyújtóbombát találtak a rendőrök…

Egy hónapig tartó kétsávos lezárás várható éjszakánként a budapesti
Árpád hídon, ahol kicserélik az elhasználódott régi dilatációs –
hőtágulási kiegyenlítő –…

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela
Merkel német kancellár közbenjárását kérte annak érdekében, hogy az
Európai Központi Bank likviditást fokozó…

A hét derekán elindították az „utolsó” kamionnyi bajor eredetű
hulladékrakományt Kunbajáról, így októberben mintegy 500 tonna
illegálisan hazánkba hozott hulladékot…