szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Az afgán parlament heves ellenállásába ütközött a második elnöki mandátumát kezdő Hamid Karzai elnök szombaton, a törvényhozás ugyanis elutasította az államfő által javasolt…

2010. január 3.

Mintegy százezer ember gyűlt össze szombaton Észak-Korea fővárosában, hogy támogatásáról biztosítsa az ország kommunista vezetésének az új évre meghirdetett politikáját. A…

Alighanem az emberiséggel egyidős a boldogságkeresés. Összeállí-tásunkban olyanokat szólaltatunk meg, akik hivatásszerűen foglalkoznak emberlétünk jobbításával: a pszichológus három…

2009. december 27.

A héten háromévi vizsgálat után zárult le a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálata a 2006 májusában az őszödi MSZP-frakcióülésen zárt ajtók mögött elhangzott Gyurcsány-beszéd…

Egy nigériai diák pénteken – az amerikai hatóságok szerint – megpróbálta felrobbantani a Delta-Northwest egyik Airbus A330-as utasszállító repülőgépét, amely Amszterdamban…

„Örökre elsötétülhet az RTL és a TV2 képernyője”. Valóban? A bulvárnapilap karácsonyi számának híradása ezúttal nem túlzott, amikor így számolt be a Fidesz…

Egy hét alatt megértünk itt a mérsékelt égöv kellős közepén meglepő szélsőségeket: szibériai fagyot, tavasziasan enyhe nappalokat és szabályos nyári záport mennydörgéssel,…

Európa közepes és nagyvárosaiban szinte mindennapos látvány, gyakori használati eszköz. A mi magyar nagyvárosainkban viszont hiánycikk.

A földgáz végfelhasználói ára fogyasztói csoportonként eltérően, átlagosan négy százalékkal emelkedik 2010. január 1-jén a lakosságot, a kisfogyasztókat és a közüzemeket…

Nem akarta bántani a pápát az őt a Szent Péter-bazilikában a karácsonyi mise kezdetén elsodró nő, legalábbis ezt állítja orvosainak az őrizetbe vett 26 éves Susanna Maiolo.

Az esztendő futballjátékosa az argentin Lionel Messi lett, a FIFA, a nemzetközi szövetség őt választotta 2009 első számú futballistájának, s az FC Barcelona klasszisa érdemelte ki ebben…

2009. december 26.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei szilveszteri lapszámunkban is különleges sztorikkal szeretnénk kedveskedni olvasóinknak, most is neves sportolókat, illetve sportvezetőket kértünk…

José Mourinho, az Internazionale erősen vitatott személyiségű vezetőedzője azt mondta, hogy Pep Guardiola, az FC Barcelona trénere „örökre” a katalán futballcsapatnál…

Bernie Ecclestone szerint a Forma–1-be visszatérő Michael Schumacher képes rá, hogy megint világbajnok legyen.

Ijedségen kívül más baja nem esett Karim Benzemának, a Real Madrid francia támadójának, aki kisebb autóbalesetet szenvedett.

Az európai hírügynökségek 52. alkalommal választották meg a kontinens legjobb sportolóját, az idén Roger Federer kapta a legtöbb szavazatot.

Lisszabon közelében őrizetbe vették, s csak több órával később engedték szabadon Miguelt, a spanyol futballélvonalban szereplő FC Valencia portugál játékosát.

Kaká, a Real Madrid brazil légiósa azt mondta, hogy előbb- utóbb újra a Sao Paulo csapatában fog futballozni.