szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
1,2 milliárd forintot fizettek eddig magánszemélyek, cégek és civil szervezetek csak a Magyar Kármentő Alapba, de csak 33,4 milliót kapott két károsult település a háromból.

Gündisch Mónika | 2010. november 15.

Miért nem jutnak pénzükhöz a károsultak?
 
Harminc-negyven százalékkal emelkedtek az albérleti díjak Devecser környékén a vörösiszap-katasztrófa óta. A polgármester emellett azt is szomorúnak tartja, hogy minden csak „lesz”.

Gündisch Mónika | 2010. november 7.

Nyerészkednek a vörösiszap áldozatain
 
A Bakony tájsebeit térképeztük fel a bakonyi erőmű felkérésére, amikor megláttuk a vörösiszap-tározót – mondta a Vasárnapi Híreknek Bakó Gábor tájökológus, az Interspect Kft.…

Krausz Viktória | 2010. október 17.

A kormány indítványozza, hogy az Országgyűlés az év végéig hosszabbítsa meg a vörösiszap-katasztrófa miatt elrendelt veszélyhelyzetet – mondta Bakondi György, az Országos…

2010. október 17.

Rengeteg katasztrófa történhet még – írja a The Economist. A sokat sejtető, „Katasztrófakeringő” című cikk szerint aggasztóan sok olyan hely van Közép- Európában, ahol újabb…

Európa-szerte komoly aggodalmat keltett a lex MAL elfogadása, vagyis a MAL Zrt. állami felügyelete. Ha az állami beavatkozás túllép a közvetlen katasztrófahelyzet megkívánta mértéken…

Faragó József | 2010. október 17.

A mások életét is megmentők még az ajkai Magyar Imre Kórház baleseti sebészetén lábadoznak. Gyógyulásukat orvosaikon, ápolóikon kívül krízisintervenciós pszichológus és szociális…

Gündisch Mónika | 2010. október 17.

Kolontár élni akar. Pénteken 13 órakor engedték be az első visszatérőket az ipari katasztrófa sújtotta falujukba, haza. Alig pár órával azelőtt, hogy a Fürst Ferenc és Ferencné…

A Kolontárt és Devecsert sújtó vörösiszap-tragédia képei sajnos egy amerikai B-kategóriás katasztrófafilm jeleneteit idézték fel sokunknál.

Ságvári Bence | 2010. október 17.

Életmentő hősök fekszenek az ajkai kórházban. A 25 éves devecseri hentes, Pallanki Péter egy egész családot a vállán hordott ki.

2010. október 10.

Most már csak az hiányzik nekünk, hogy az ott, ni, az kitörjön! – mutat a már leszüretelt szőlők és az őszi színekben tobzódó fák közül a szemközti hegyoldalból kimeredő…

Gündisch Mónika | 2010. október 10.

Franciaországban a tengerbe engedik az alumíniumgyártás melléktermékét – tudta meg lapunk a Robin des Bois (azaz Robin Hood) francia környezetvédő szervezettől.

Szűcs Ágnes | 2010. október 10.

okt
10

Mintha egy őrült festő festené a tájat, aki csak egyetlen színt ismer, az iszapvöröst. Ilyen színnel nem lehet életet festeni, csak pusztulást. Fontos csak egy van: az élet.

Nem csak a vörösiszap törte át a gátat hétfőn, hanem a hülyeség is. Az iszapot sikerült megfékezni, de az erősen mérgező hatású, maróan fájó emberi hülyeség azóta is bőven…

Karcagi László | 2010. október 10.

Az elmúlt hetek természeti csapásai emberek tízmillióit sújtották közvetlenül, és hosszú távon súlyos károkat okoztak az egész világgazdaság számára. Szombatra virradóra újabb 8…

Diószegi-Horváth Nóra, Szűcs Ágnes | 2010. augusztus 15.

  •  
  •  01
  •  02
  •  03
  •  04
  •  05
  • 5 / 5 oldal (összesen 87 cikk)