szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
A legérzékibb táncon keresztül kalauzol el bennünket egy szerelmi négyszög történetébe a Tango Libre – Szabad a tánc című film. Az európai filmfesztiválokon ünnepelt belga rendező,…

Bálint Orsolya | 2013. március 18.

Filmvászon: Szerelmi négyszög tangóval
 
Al Pacino, Christopher Walken és Alan Arkin bakancslistáján szerepelhetett, hogy csináljanak egy (talán utolsó) közös filmet – így készülhetett a Született gengszterek című…

Bálint Orsolya | 2013. március 11.

Filmvászon: Bakancslistás virtus
 
Csakis az ovisok fúrhatták meg A Dal döntőjét. Van ovis gyerekem, és vacsora alatt is a Kedvesemet dúdolja, bár nem a tévéből, hanem a rádióból ismeri rég, és már a Csókolomot is…

Bálint Orsolya | 2013. március 11.

Távkapcsoló: Lúdas Matyi dala
 
márc
04

Naponta tizenhatszor látja lemenni a holdat és felkelni a napot Chris Hadfield űrhajós, aki december óta dolgozik a Nemzetközi Űrállomáson, mely 92 percenként kerüli meg a Földet.

Bálint Orsolya | 2013. március 4.

Úr az űrből
 
A római napsütésben, vagy mégis inkább a Szent Péter téri emelkedett hangulatban „a pápa szíve kitágult az egész világ felé” – hallhattuk a Duna Tv élő közvetítésében XVI.…

Agnieszka Holland holokausztdrámáját, a Város alattot a legjobb idegen nyelvű filmnek is jelölte az Amerikai Filmakadémia, és biztosan okozott álmatlan éjszakákat azoknak az…

Bálint Orsolya | 2013. március 4.

Csatornák a gettó alatt
 
Szerencsések az RTL Klub új sorozatának szereplői, hogy ma élnek.

Bálint Orsolya | 2013. február 25.

Szerencsések az RTL Klub új sorozatának szereplői, hogy ma élnek.

Bálint Orsolya | 2013. február 25.

Mintha Woody Allen írta volna valami gyorsító hatása alatt, úgy záporoznak az arcpirítóan szarkasztikus és szaftos poénok az Az a bizonyos első év című komédiában. A közönség a…

Bálint Orsolya | 2013. február 25.

Filmvászon: Ha gyász a nász
 
A ma éjjel zajló 85. Oscar-gála a meglepetések és a rekordok ceremóniája lehet, egyet azonban már biztosan tudhatunk: a zenében és a politikában tarolni fog.

Bálint Orsolya | 2013. február 24.

Drámák és dalok – mit hoz az Oscar-gála?
 
A világ legnépszerűbb kosztümös szappanoperája végre megérkezett hozzánk is. A brit Downton Abbey a nemamerikai sorozatok közt elsőként Arany Glóbuszt és több Emmy-díjat is nyert,…

Bálint Orsolya | 2013. február 18.

Valentin-napon mutatták be a Die Hard 5. részét – a Drágább, mint az életed londoni díszbemutatóját az interneten élőben is követhették a rajongók.

Bálint Orsolya | 2013. február 18.

Emlékezetes gonoszok
 
Bár az amerikai kritikusok és a Filmakadémia tagjai hasra estek Kathryn Bigelow új thrillere, a Zero Dark Thirty – A Bin Laden hajsza előtt, a 12 Oscarra jelölt alkotás a világ nagyobbik…

Bálint Orsolya | 2013. február 18.

Filmvászon: A nő, aki elkapta Oszamát
 
Az igazi macsó „élő” farkasokat hord sálként, a szupermodell rusnya, de okos fiúval csókolózik, a nyugdíjasok lámpaoltás után meglógnak az otthonból bulizni – a világ…

Bálint Orsolya | 2013. február 11.

„A demográfiai robbanás, az olcsó energiakészletek fokozatos kiapadása, valamint a klímaváltozás alapjaiban rendítheti meg a világ jelenlegi társadalmi, gazdasági és politikai…

Bálint Orsolya | 2013. február 6.

Spielberg rég készített ilyen remek filmet, mint a Lincoln. Az Egyesült Államok 16. elnöke életének utolsó hónapját bemutató dráma egy legendás államférfi markáns és megkapó…

Bálint Orsolya | 2013. február 6.

Filmben írt történelem
 
A kosztümös klasszikusok brit mestere, Joe Wright és forgatókönyvírója, az egyik legkiválóbb kortárs drámaíró és dramaturg, Tom Stoppard olyan bódító bájjal, pompával és…

Bálint Orsolya | 2013. január 29.

Forgószínpadra álmodott Tolsztoj
 
Pál Dénes megérdemelten lett Magyarország hangja, bár legjobb lett volna a Voice négy döntőséből egy győztest összegyúrni.

Bálint Orsolya | 2013. január 28.

Pál Dénes megérdemelten lett Magyarország hangja, bár legjobb lett volna a Voice négy döntőséből egy győztest összegyúrni.

Bálint Orsolya | 2013. január 28.

A művi vérontás virtuóza, Quentin Tarantino a spagettiwesternek és a ’70-es évek amerikai feketefilmjei előtt tiszteleg legújabb, Django elszabadul című alkotásával.

Bálint Orsolya | 2013. január 22.

Filmvászon: Spagetti alla Tarantino